spot_img

Folytatódik a nagysikerű színházi vetélkedő

-

Article Top Ad (AdSense)

A nagy sikerre és érdeklődésre való tekintettel folytatódik a „Tiétek a színpad!” – színházi vetélkedő!A téma ezúttal A magyar operett évéhez és a Petőfi 200 – emlékévhez kapcsolódva, a magyar forradalom és szabadságharc 175. évfordulójának emlékére Huszka Jenő és Szilágyi László Mária főhadnagy operettjének feldolgozása. Jelige: keressük korunk ifjú hős amazonját!

Homonnay Zsolt, a La Mancha lovagjának egyik címszereplője, a márciusban hatalmas sikerrel bemutatott Mária főhadnagy rendezője, tavaly zsűritagként vett részt a fiatalok munkájában. A rendező örömét fejezte ki a színpadon, hogy a fiatalok idén Lebstück Mária életéről, hőstetteiről és az 1848-as forradalom „mámoros pillanataiból” kiindulva készítik el előadásaikat, hiszen Mária főhadnagy is egy 18 éves, szerelemről ábrándozó fiatal lány volt, akit magával ragadott a forradalom és a szabadságharc honvédhuszár főhadnagyává vált.

A Budapesti Operettszínház 2022-ben hirdette meg a Tietek a színpad! című pályázatot, a La Mancha lovagja című musical örökérvényű, máig ható üzeneteiből kiindulva általános -, és középiskolai csoportok, drámatagozatok, valamint szakkörök részére. A novemberi középdöntőben számos csapat mérte össze tudását egyedi megközelítésben tálalva Don Quijote történetét. A döntőben a legjobb előadás díját a váci Piar Színpad és a szigetszentmiklósi Felsős Irodalmi Színpad kapta, így április 2-án mindkét csapat bemutathatta győztes produkcióját vendégeiknek a Kálmán Imre Teátrumban. A fiatalokat tavaly a megmérettetésben (középdöntő, döntő) a Budapesti Operettszínház egy-egy művésze segítette mentorként, akik szintén jelen voltak a vasárnapi ünnepi eseményen. Kalocsai Zsuzsa a váci Piar Színpad diákjainak, Nagy Lóránt pedig a Felsős Irodalmi Színpad társulatnak adott útmutatást, instrukciókat a felkészülés során.

Fotó: Janus Erika

A csapatok a különleges alkalomra nem csupán a már díjnyertes előadásaikkal, hanem további meglepetés produkciókkal is készültek. Elsőként a Felsős Irodalmi Színpad csapata adta elő zenés népmese-adaptációját, majd a Piar Színpad tanulói mutatták be a kétszáz éve született költő, Petőfi Sándor életművéből készült összeállításukat. A győztesek a fődíj mellett további nyereményekkel is gazdagodtak: részt vehetnek egy vezetett kulisszajáráson, amelyen megismerhetik a 100 éves Budapesti Operettszínház titkait, illetve a La Mancha lovagja musical egyik előadásán, továbbá a Monte Cristo grófja című musical főpróbáján is, amelynek premierje május 19-én lesz a teátrumban.

Legérettebb Cervantes alakításáért főigazgatói különdíjban részesült a Piar Színpad diákja, Kürtös Mátyás, aki az igazgatói páholyból nézheti meg a Mária főhadnagy című operettet.

Az új pályázat kiírása és további részletei húsvét után várható, várjuk szeretettel az érdeklődőket!

2023 a Magyar Operett Éve

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Hogyan válasszunk táskát a stílusunkhoz?

A divat folyamatosan változik, de az igény a minőségre és az esztétikumra örök, éppen ezért sokan keresik azt a darabot, amely hosszú távon elkíséri őket a mindennapok során. Amikor a tökéletes kiegészítőt keressük, gyakran felmerül, hogy egy divatos táska a CCC internetes áruházban vagy a fizikai üzletek polcain lehet a megoldás a reggeli öltözködési dilemmákra. A választás során azonban nemcsak az aktuális trendeket, hanem saját testalkatunkat, életmódunkat és meglévő ruhatárunk színvilágát is figyelembe kell vennünk a harmónia megteremtése érdekében.

Éjszakai harmónia: női pizsamák a Reserved kínálatából – kényelem és elegancia találkozása

Az esti rutin minden nő életében különleges szerepet játszik. Ilyenkor lassul le igazán a nap, és ilyenkor fordítunk több figyelmet a testi és lelki feltöltődésre. Ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő hálóruha. A Reserved női pizsamái olyan választási lehetőségeket kínálnak, amelyek a kényelem mellett a kifinomultságot is előtérbe helyezik, így az alvás és a pihenés egyaránt stílusos élménnyé válik.

„Sírás az ajtóban, izguló szülők és boldog pillanatok: így segítheted elsős gyermeked zökkenőmentes iskolakezdését”

Lehet, hogy a legkisebb még játszani szeretne, te pedig nem alszol napok óta az iskolakezdés miatt? Nem vagytok egyedül! Az első osztály nemcsak a gyereknek, hanem a szülőnek is hatalmas mérföldkő. Mutatjuk, hogyan segítheted a beilleszkedést, hogy a sírás helyett az öröm legyen az első iskolai élményekből a meghatározó.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!