spot_img

Fedezd fel idén a Mecsek mesés vidékét

-

Article Top Ad (AdSense)

Nyolcadik alkalommal rendezik meg Magyarország egyik legnagyobb, szervezett többnapos gyalogtúráját.

Idén nyáron a Fjällräven Vándortúra a Mecsekbe hívja a természetjárás kedvelőit, hogy négy nap alatt 74 kilométert megtéve, együtt fedezzék fel a hegység szépségeit. A 2023. augusztus 28. és 31. között megrendezett élménytúrára március elsejétől lehet jelentkezni az esemény honlapján.

3 év – 3 helyszín, akár ez is lehetne a svéd túrafelszerelés-gyártó, a Fjällräven által szervezett közösségi túraesemény új mottója, hiszen mostantól kezdve a természet és a túrázás szerelmesei Magyarország három legszebb és legkülönbözőbb tájegységeit ismerhetik meg a Vándortúra során, méghozzá háromévenkénti ciklusokban: 2023-ban a Mecseket, 2024-ben a Bükköt, 2025-ben a Balatont, majd újból a hegyeket.

A Fjällräven Vándorútra idén járja be először a Mecsek szívét. A résztvevők a hegyeken, völgyeken átívelő 74 kilométeres távot 4 nap alatt járják végig. A svéd Fjällräven Classic hagyományait követve a túrázók maguk viszik minden felszerelésüket hátizsákjaikban, az éjszakát pedig a kijelölt táborhelyeken, a sátraikban töltik.  Bár a túrázók napi 17-19 kilométert tesznek meg, a Fjällräven Vándortúra nem teljesítmény-, hanem közösségi túraesemény, ahol a lelkes természetjárók együtt gazdagodnak új élményekkel.

“A Fjällräven szeretne minél több embert kimozdítani a szabadba és a természet felfedezésére ösztönözni. Bár Svédországban több ezren járnak klasszikus túrákra, szerettük volna bővíteni a Classic koncepciót, és minél több emberrel megismertetni a Fjällräven túrázási hagyományait: minden szükséges holmiddal a hátadon, jó társaságban és a természet tiszteletben tartásával járd végig az utat. Továbbra is igyekszünk felhívni a túrázók figyelmét a környezetvédelem fontosságára, miközben vendégül látjuk őket egy kihívásokkal és élményekkel teli kalandon a természetben. Idén 4 nap alatt fogjuk bejárni a Mecsek 335 km2 -es hegyvidékének legjavát.  Az északkeleti Váraljáról indulva – a mesebeli Óbányai-völgyet érintve -, mindjárt az első napon a legmagasabb csúcsra törünk, és felkapaszkodunk a Zengőre, majd a Nyugat-Mecsek felé vesszük az irányt. Utunk során ki nem hagynánk a Melegmányi-völgyet, amely igazi kincs az épített környezettől elszakadni vágyók számára. A természetjárás ugyanakkor nem csupán az út megtételéről szól; a tájegység jellegzetességeinek szemrevételezése is épp úgy a részét képezi, ami még a Tubesre vezető szakaszt is megkönnyítheti. Ám a lenyűgöző völgyek, csúcsok és szerköveken túl is tartogat számunkra látnivalót, élményt a Mecsek.” – mondta Sanela Krisat, a Fjällräven Vándortúra szervezője.

A résztvevők napközben saját, egyéni tempójukban járhatják be az aznapi útvonalat, de a túranapok végén az estéket mindenki ugyanazon a táborhelyen tölti, ami remek lehetőséget teremt az egész napos természetjárás közös levezetésére. A tábortűz melletti beszélgetések, a közös vacsorák és a különböző esti programok tartalmas feltöltődést kínálnak a következő nap előtt, de könnyedén köttethetnek új ismeretségek, barátságok is, hiszen a túrázás kollektív megélése közelebb hozza egymáshoz az embereket.

„Tavaly vettem részt másodszor a Vándortúrán, de azoknak is ajánlom ezt az egyedülálló programot, akiknek még nincs tapasztalata a többnapos túrázásban. A mezőny legfiatalabb tagja ugyanis 14, a legidősebb pedig 75 éves volt az elmúlt évben, amiből jól látszik, átlagos erőnléttel is bevállalható ez a kihívás. A napi kijelölt szakaszok végeztével melegvízzel tusolhattunk, jókat ehettünk, az esti tábori hangulat pedig mindig pazar volt: baráti beszélgetések, nagy nevetések moraja hallatszott. Öt napra teljesen kikapcsolt, hogy a hozzám hasonló természetjárókkal túrázhattam az ország egyik legszebb táján. Azt a bizonyos pontot a Vándortúrás élményemre pedig az utolsó esti, koncerttel egybekötött búcsúbuli tette fel” – mesélte Ézsiás Tamás, a Mondolo Egyesület tagja, aki 2019-ben és 2022-ben is részt vett a Fjällräven Vándortúrán.

A Fjällräven Vándortúra célja, hogy a résztvevők jókedvvel, biztonságban, új tapasztalatokkal gazdagodva járják végig a Mecseken átvezető útvonalat. A svéd outdoor márka kicsiknek és nagyoknak egyaránt ajánlja a 2023. augusztus 28. és 31. között megrendezett élménytúrát. Az egyedülálló outdoor eseményen a résztvevők Magyarország csodaszép tájegységeit ismerhetik meg.

További információk és jelentkezés: https://fjallraven-vandortura.hu/mecsek/

A barátaink ajánlása többet dob latba

Megnyílt a Mövenpick BalaLand Resort Lake Balaton

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Hogyan válasszunk táskát a stílusunkhoz?

A divat folyamatosan változik, de az igény a minőségre és az esztétikumra örök, éppen ezért sokan keresik azt a darabot, amely hosszú távon elkíséri őket a mindennapok során. Amikor a tökéletes kiegészítőt keressük, gyakran felmerül, hogy egy divatos táska a CCC internetes áruházban vagy a fizikai üzletek polcain lehet a megoldás a reggeli öltözködési dilemmákra. A választás során azonban nemcsak az aktuális trendeket, hanem saját testalkatunkat, életmódunkat és meglévő ruhatárunk színvilágát is figyelembe kell vennünk a harmónia megteremtése érdekében.

Éjszakai harmónia: női pizsamák a Reserved kínálatából – kényelem és elegancia találkozása

Az esti rutin minden nő életében különleges szerepet játszik. Ilyenkor lassul le igazán a nap, és ilyenkor fordítunk több figyelmet a testi és lelki feltöltődésre. Ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő hálóruha. A Reserved női pizsamái olyan választási lehetőségeket kínálnak, amelyek a kényelem mellett a kifinomultságot is előtérbe helyezik, így az alvás és a pihenés egyaránt stílusos élménnyé válik.

„Sírás az ajtóban, izguló szülők és boldog pillanatok: így segítheted elsős gyermeked zökkenőmentes iskolakezdését”

Lehet, hogy a legkisebb még játszani szeretne, te pedig nem alszol napok óta az iskolakezdés miatt? Nem vagytok egyedül! Az első osztály nemcsak a gyereknek, hanem a szülőnek is hatalmas mérföldkő. Mutatjuk, hogyan segítheted a beilleszkedést, hogy a sírás helyett az öröm legyen az első iskolai élményekből a meghatározó.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!