spot_img

Drónos ételkiszállítás indult a kínai nagy falon

-

Article Top Ad (AdSense)
Peking elindította az első drónos szállítást a kínai nagy fal Bataling elnevezésű szakaszán, amely lehetővé teszi, hogy szükséges esetben a turisták perceken belül hozzájussanak a sürgősségi szállítmányokhoz, például ivóvízhez – közölte a napokban a Bataling tájvédelmi körzet.

Az új útvonal szállítási pontja a fal meghosszabbított vonalán, a déli, kilencedik őrtorony, melyet 2023-ban nyitottak meg, és a terület jelenleg többféle szabadidős tevékenységnek ad otthont. A látogatók nagy száma és az ezen a ponton lévő kereskedelmi létesítmények hiánya azonban megnehezítette a látogatók készleteinek feltöltését.

Az ellátmányok szállításának megoldása és az útvonal elindítása érdekében a tájvédelmi körzet egy csomagszállító platformmal kötött megegyezést, melynek köszönhetően a szállítási pontra érkező turisták mobiltelefonjukkal egy QR-kódot beolvasva adhatják le a rendelést egy ételkiszállítási platformon, majd a megrendelt terméket öt percen belül ki is szállítják, drónnal.

A fal ezen részére gyalogosan körülbelül 50 perc alatt lehet eljutni.

„Visszafelé a drón az összegyűjtött hulladékot is elszállíthatja, mellyel jelentősen csökken a nagy fal karbantartóinak munkaerőköltsége” 

– közölte a szolgáltatásban részt vevő kiszállítói platform.

A nagy fal legnépszerűbb szakaszai közé tartozik a Bataling tájvédelmi körzet, melyet 1958-ban nyitottak meg először a turisták előtt, és azóta több mint 200 millió látogatót fogadott belföldről és külföldről.

 

FRISS CIKKEINK

Éjszakai harmónia: női pizsamák a Reserved kínálatából – kényelem és elegancia találkozása

Az esti rutin minden nő életében különleges szerepet játszik. Ilyenkor lassul le igazán a nap, és ilyenkor fordítunk több figyelmet a testi és lelki feltöltődésre. Ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő hálóruha. A Reserved női pizsamái olyan választási lehetőségeket kínálnak, amelyek a kényelem mellett a kifinomultságot is előtérbe helyezik, így az alvás és a pihenés egyaránt stílusos élménnyé válik.

„Sírás az ajtóban, izguló szülők és boldog pillanatok: így segítheted elsős gyermeked zökkenőmentes iskolakezdését”

Lehet, hogy a legkisebb még játszani szeretne, te pedig nem alszol napok óta az iskolakezdés miatt? Nem vagytok egyedül! Az első osztály nemcsak a gyereknek, hanem a szülőnek is hatalmas mérföldkő. Mutatjuk, hogyan segítheted a beilleszkedést, hogy a sírás helyett az öröm legyen az első iskolai élményekből a meghatározó.

Túlélőcsomag aktív nyári napokra: a sportos bőrápolás titkai

Napfény, szabad levegő, mozgás – a nyári hónapok igazi ajándékot jelentenek a testnek és a léleknek is. Biciklizés a városban, kora reggeli futás, SUP-ozás a vízen vagy jógázás a parkban: bármelyik aktív program mellett döntünk, a bőrünk is elkísér minket. És bizony nem mindegy, hogyan viseli a fokozott igénybevételt. Az UV-sugárzás, a verejtékezés, a szél és a szmog mind stresszt jelentenek a bőr számára, így, ha szeretnénk, hogy sokáig üde és egészséges maradjon, fontos, hogy a szépségrutinunk is lépést tartson a nyári fordulatszámmal.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!