spot_img

Családi fesztiváljukról jön Dua Lipa a Szigetre

-

Article Top Ad (AdSense)

Apukájával közösen szervezett fesztiváljukról érkezik Koszovóból a Sziget Nagyszínpadára jövő szerdán Dua Lipa. Egy hét múlva nyit a Szabadság Szigete. Nézzük, mit hoz az első nap.

Kezdjünk edzeni, mert hatalmas program-cunami zúdul ránk egy hét múlva! Nézzük indulásként az első napot és egyből pillantsunk rá a Nagyszínpad kínálatára, ha nem is az összes fellépőre, de mindenképpen említsük meg a Rüfüs Du Sol fellépését. A Los Angeles-i székhelyű ausztrál háromtagú Rüfüs Du Sol ma már a világ egyik legnépszerűbb elektronikus fellépője, akik idén bezsebelhették első Grammy-díjukat is.

Hallgassunk bele itt:

A Sziget kívánságlistájának éllovasaként tapsolta idén vissza a közönség Dua Lipát, aki négy éve már óriási koncertet adott a Szabadság Szigetén. „80 000 ember lüktetett velem együtt a Sziget fesztiválon … Nem hittem a szememnek, amikor kijöttem a színpadra!!! Életem egyik legjobb pillanata volt” – írta akkor az énekesnő, aki már jött volna a Szigetre 2020-ban is, de az ismert okokból ez nem valósult meg. Most azonban az első napon érkezik, egyenesen Koszovóból, ahol apukájával közösen szerveznek fesztivált, ahol szintén fellép a sztár.

Egy kis bemelegítő itt:

Egy gigantikus gladiátorral a közepén, újragondolva és exkluzív külsőbe öltöztetve tér vissza a Samsung Colosseum, egy még magasabb szintre léptetve a bulizás fogalmát. A lenyűgöző méretek mellett izgalmas dizájnelemek teszik teljessé a látványt, az élményt pedig tovább fokozza majd a helyszín minden igényt kielégítő hang- és fénytechnikája. Ide várjuk például a Sziget első napján Nina Kraviz-ot, akire itt melegíthetünk:

És vajon hogy néz ki a vietnámi vízibáb színház? Szerdán már azt is megtudhatjuk. A Global Village programját nyitják – és minden nap visszatérnek. A Water Puppet Show tényleg az, aminek hangzik. Bábelőadás, de a vízen.

Itt belepillanthatunk:

Persze beindul szerdán az összes helyszín, a Magic Mirrorban – mások mellett – Tóth Edu viccel majd, mint ahogy Mike Gunn, aki mára már meghódította az Egysült Királyság összes ikonikus helyszínét és jó úton halad, hogy kultikus státuszba kerüljön stand-up körökben. A Vándor Vurstliba érkezik a Ploufet Replouf, egy néma komédia, amelyben az emberi testre vetítik az érzéseiket, pontos fizikai mozgásokból álló párbeszédet teremtve a finom és váratlan humor érdekében. A Sláger FM színpadán nyitja a Szigetet az örökifjú Korda György, természetesen az ő Klárikájával. Persze lesz még vagy 150 további program, megannyi helyszínen, és ez még csak az első nap.

Sűrű hétvégét ígér a Plázs

„Férfias szakmában dolgozom” – Lábas Viki a női energiákat ünnepli az év legnagyobb Margaret Island koncertjén a Budapest Parkban

 

 

FRISS CIKKEINK

Hogyan válasszunk táskát a stílusunkhoz?

A divat folyamatosan változik, de az igény a minőségre és az esztétikumra örök, éppen ezért sokan keresik azt a darabot, amely hosszú távon elkíséri őket a mindennapok során. Amikor a tökéletes kiegészítőt keressük, gyakran felmerül, hogy egy divatos táska a CCC internetes áruházban vagy a fizikai üzletek polcain lehet a megoldás a reggeli öltözködési dilemmákra. A választás során azonban nemcsak az aktuális trendeket, hanem saját testalkatunkat, életmódunkat és meglévő ruhatárunk színvilágát is figyelembe kell vennünk a harmónia megteremtése érdekében.

Éjszakai harmónia: női pizsamák a Reserved kínálatából – kényelem és elegancia találkozása

Az esti rutin minden nő életében különleges szerepet játszik. Ilyenkor lassul le igazán a nap, és ilyenkor fordítunk több figyelmet a testi és lelki feltöltődésre. Ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő hálóruha. A Reserved női pizsamái olyan választási lehetőségeket kínálnak, amelyek a kényelem mellett a kifinomultságot is előtérbe helyezik, így az alvás és a pihenés egyaránt stílusos élménnyé válik.

„Sírás az ajtóban, izguló szülők és boldog pillanatok: így segítheted elsős gyermeked zökkenőmentes iskolakezdését”

Lehet, hogy a legkisebb még játszani szeretne, te pedig nem alszol napok óta az iskolakezdés miatt? Nem vagytok egyedül! Az első osztály nemcsak a gyereknek, hanem a szülőnek is hatalmas mérföldkő. Mutatjuk, hogyan segítheted a beilleszkedést, hogy a sírás helyett az öröm legyen az első iskolai élményekből a meghatározó.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!