spot_img

Az ABBA újra összeállt, két új dalt adtak ki és koncertsorozatra indulnak

-

Article Top Ad (AdSense)

Az 1982-ben feloszlott fel világhírű svéd együttes pár napja jelentette be, hogy újra összeállnak. Csütörtökön online sajtótájékoztatót tartottak, ahol elárulták, hogy a koncertre készülve visszatértek a lemezstúdióba és 40 év után újra kiadnak egy tíz dalt tartalmazó albumot.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Anni-Frid Lyngstad (@abbafrida) által megosztott bejegyzés

Voyage album november 5-én jelenik meg világszerte a Universal Music Group Capitol kiadónál.

Utána elindítanak egy koncertsorozatot, amelyen digitálisan jelennek meg és adják elő legnépszerűbb dalaikat egy tíztagú élő zenekarral.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

ABBA Voyage (@abbavoyage) által megosztott bejegyzés

 Az új nótákból kettőt bemutattak a sajtótájékoztatón.
„Először csak két dalra, aztán azt mondtuk, lehetséges, hogy még néhányat csinálnunk kellene” –  kedte Benny Andersson majd elárulta, hogy végül 10 dal született.

Amikor Benny eljátszotta a dallamot, tudtam, hogy az rólunk szól” –   idézte fel Björn Ulvaeus szavait a BBC.

„Amikor együtt visszatértünk a stúdióba, el sem tudtam képzelni, mit várjak. Ám Benny stúdiója olyan baráti és biztonságos környezet, és valóban élveztem a munkát. Alig hiszem, hogy végül eljött az a pillanat, amikor megoszthatjuk ezt a világgal” – írta Agnetha Fältskog a közelményben.

Címlapfotó: Facebook/Abba

 

FRISS CIKKEINK

Éjszakai harmónia: női pizsamák a Reserved kínálatából – kényelem és elegancia találkozása

Az esti rutin minden nő életében különleges szerepet játszik. Ilyenkor lassul le igazán a nap, és ilyenkor fordítunk több figyelmet a testi és lelki feltöltődésre. Ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő hálóruha. A Reserved női pizsamái olyan választási lehetőségeket kínálnak, amelyek a kényelem mellett a kifinomultságot is előtérbe helyezik, így az alvás és a pihenés egyaránt stílusos élménnyé válik.

„Sírás az ajtóban, izguló szülők és boldog pillanatok: így segítheted elsős gyermeked zökkenőmentes iskolakezdését”

Lehet, hogy a legkisebb még játszani szeretne, te pedig nem alszol napok óta az iskolakezdés miatt? Nem vagytok egyedül! Az első osztály nemcsak a gyereknek, hanem a szülőnek is hatalmas mérföldkő. Mutatjuk, hogyan segítheted a beilleszkedést, hogy a sírás helyett az öröm legyen az első iskolai élményekből a meghatározó.

Túlélőcsomag aktív nyári napokra: a sportos bőrápolás titkai

Napfény, szabad levegő, mozgás – a nyári hónapok igazi ajándékot jelentenek a testnek és a léleknek is. Biciklizés a városban, kora reggeli futás, SUP-ozás a vízen vagy jógázás a parkban: bármelyik aktív program mellett döntünk, a bőrünk is elkísér minket. És bizony nem mindegy, hogyan viseli a fokozott igénybevételt. Az UV-sugárzás, a verejtékezés, a szél és a szmog mind stresszt jelentenek a bőr számára, így, ha szeretnénk, hogy sokáig üde és egészséges maradjon, fontos, hogy a szépségrutinunk is lépést tartson a nyári fordulatszámmal.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!