Ildikó anya nélkül nőtt fel. Soha semmit nem tudott az anyjáról, de az, hogy megszülett saját lánya, őt is meggyógyította.
Ildi kétéves volt, amikor édesanyja agyi aneurizma miatt meghalt. Apja soha nem beszélt róla. Nem voltak fényképek, nem volt babanapló… nem maradt utána semmi. Ildi apja úgy gyászolt, hogy elzárta magát és lányát minden emléktől. Évente kétszer találkozott anyai nagyszüleivel, aztán egy idő után még ennél is ritkábban. Néha olyan volt, mintha anyja soha nem is létezett volna. Halálával apró darabokra hullott minden.
Állítólag Ildikó nagyon hasonlít anyukájára. Miközben úgy nőtt fel, hogy mindenki azt mondta, úgy néz ki, mint az apja. Elvégre egyetlen fotója sem volt anyjáról – honnan is tudhatta volna, hogy nézett ki?
Ildi kisgyermekként csak ült esténként az ablak előtt, és bámult az éjszakába. Gondolatban végig járta az összes forgatókönyvet, amelyek visszahozták volna az édesanyját. Lehet, hogy kém volt, akinek el kellett tűnnie? Lehet, hogy csak mondták, hogy meghalt, de hazudtak, és ő most valahol kétségbeesetten próbál visszatalálni hozzá? Tucatnyi mesét dolgozott ki magának, mert minden vágya az volt, hogy megismerhesse az anyját. Ahogy telt az idő, és jött a kamaszkor, a szerelmek, majd az egyetem, ez a vágy csak nőtt benne. Bár az arcát nem tudta felidézni, hiánya mégis fájdalmasan szívettépő volt.
Persze ott volt apja új felesége, Edit, de az a kapcsolat soha nem volt olyan, mint ha az édesanyja lett volna. Később született egy öccse, Pali, és Ildi szemtanúja volt testvére és a mostohaanyja közti kozmikus köteléknek. Amiben ő nem osztozhatott. Edit hiába volt anyja helyett anyja, hiába szerette, gondoskodott róla és nevelte, mint bármelyik szülő a gyermekét… a fizikai kapcsolat nem volt ott. Ildi soha nem tudta a bizalmába fogadni, nem tudott neki megnyílni, hogy meséljen neki a barátnőiről, a fiúkról… Edit nem volt Ildikó része, és Ildi sem Edité.
Néhány évvel ezelőtt azonban minden megváltozott: megszületett Sári. Ő volt a gyógyír Ildi minden bánatára. Soha nem gondolta volna, hogy ilyen az anyai szeretet. Csupa mennyország. Ildikó néhány óra alatt anya nélkül felnőtt nőből egy kislány édesanyja lett.
Évekig vágyott arra az anya-lánya kötelékre, amit a barátnői és kolléganői életében látott. És végül a legváratlanabb módon megkapta. Édesanyja elvesztése óta megtanult leckék arra ösztökélték, hogy a lehető legjobb anya és ember legyen. Már tudja, milyen az, ha éjszaka felriad a lánya és az anyukájáért kiált. Nincs ennél csodálatosabb hang. Azóta többet találkozik anyja szüleivel is, sokat beszélgetnek Róla. Elmesélik, hogy Ildi tőle örökölte a humorérzékét és rendmániáját. Bár a hiánya még mindig fáj, többé már nem tabu beszélni az édesanyjáról.
Persze néha még mindig sírva fakad. A legnagyobb félelme pedig az, hogy lánya elveszítheti őt.
