spot_img

A mesterséges intelligencián is múlhat, hogy nyertes vagy vesztes lesz-e egy bank

-

Article Top Ad (AdSense)
Számos előrejelzés szerint a mesterséges intelligencia fogja meghatározni a pénzügyi szektor nyerteseit és veszteseit a következő években.

Ma már egyetlen vállalat sem engedheti meg magának, hogy ne vegye komolyan a technológia fejlődését és annak felhasználási területeit. A Deloitte globális tanulmánya kiemeli a mesterséges intelligencia banki és tőkepiacokra gyakorolt hatását és szerepét, miközben kulcsfontosságú szempontokat ajánl a biztonságos és hatékony végrehajtás érdekében. Összefoglalja továbbá a mesterséges intelligencia előnyeit és korlátait.

A pénzügyi szektorban nem újdonság a mesterséges intelligencia, hiszen évek óta használják bizonyos funkciókra, mint az algoritmusok által vezérelt automatizált kereskedelemre vagy kockázatkezelésre. Szakértők joggal feltételezik, hogy a következő időszakban tovább szélesedhet a mesterséges intelligencia felhasználási területe, ez lehet a versenyképesség javításának elsődleges eszköze.

A mesterséges intelligencia a teljes banki szektort megváltoztathatja

Nem egyszerűen csak a hatékonyságjavítás eszköze lehet az egyre fejlettebb mesterséges intelligencia, hanem a teljes iparágat átrajzolhatja. A vezető innovátorok ma már nem stratégiai eszközként tekintenek a technológiára, hanem egyenesen a stratégia meghatározójaként kezelik. Vagyis az AI ma már nemcsak egyszerűen eszköz a bankok kezében, hanem a jövő
üzleti tevékenységét teljes egészében eköré szervezik.

Az elmúlt években az AI felhasználása már számos pozitív eredményt hozott. A brit NatWest például 6 százalékkal tudta visszaszorítani a visszaélések arányát, ami már a bank működési eredményében is megjelent, vagyis kézzelfogható haszonnal járt. A bankkártyás csalások száma pedig harmadával esett vissza a tapasztalatok szerint az AI bevezetése óta. A vállalati szegmensben a brit bankok ma már 100 ezer dolláros értékhatárig teljesen automatizálták a hitelfelvételi folyamatot, ami szintén kézzelfogható erőforrás-racionalizálást jelent. Amerikában a JPMorgan többek között arra használja az AI-t, hogy a jegybank jelzéseiből kiolvassa az esetleges jövőbeli lépéseket, melyeket aztán le tudnak kereskedni a piacokon. Becslések szerint a befektetési banki szektorban több mint negyedével növekedhet a hatékonyság 2026-ig az AI használatának köszönhetően.

“A sikeres innovátorok a következő öt évben 5-15 százalékos javulást érhetnek el a költség-bevétel arányban. Éppen ezért kulcsfontosságú lesz nemcsak a mesterségesintelligencia használata, hanem annak sikeres alkalmazása és az, ki vezeti be az elsők között az új megoldásokat”

– mondta el Dr. Barta Gergő, a Deloitte vezető Mesterséges Intelligencia szakértője.

A fentiekből látszik, hogy egyszerre több területen várhatóan fog jelentkezni a mesterséges intelligencia pozitív hatása. Ezek közül csak az egyik az emberi munkaerő költségeinek csökkentése, de legalább ennyire fontos a hatékonyabb tőkepiaci kereskedési modellek kialakítása és a hatékonyabb és célzottabb ügyfélszerzés. Vagyis nem egyszerűen költségmegtakarításra, hanem bevételnövelésre is használható az egyre fejlettebb technológia.

Nyertesek és kockázati tényezők

“Azok a bankok lehetnek az AI-forradalom nyertesei, melyek a korábbi technológiai ugrásokban (felhőszolgáltatások, digitális megoldások stb.) is az élen jártak. Náluk ugyanis a szervezeten belül kialakult az innovációs ökoszisztéma és felismerték a technológia hasznosításának szükségességét”

– mondta Schenk Tamás, a Deloitte Digital partnere.

Éppen ezért a technológiai beruházások mellett legalább olyan fontos a szervezet és a kultúra fejlesztése az AI használatával párhuzamosan. Persze nem szabad megfeledkezni a kockázatokról sem, hiszen a szakértők az AI alkalmazását ebből a szempontból ahhoz hasonlítják, mintha a bankok egy külső harmadik félnek szerveznék ki a munka egy részét. Ebben a helyzetben a bankok saját munkaerejének feladata egyre inkább az irányítás és a felügyelet lesz a napi szintű operatív munka helyett.

 

FRISS CIKKEINK

Éjszakai harmónia: női pizsamák a Reserved kínálatából – kényelem és elegancia találkozása

Az esti rutin minden nő életében különleges szerepet játszik. Ilyenkor lassul le igazán a nap, és ilyenkor fordítunk több figyelmet a testi és lelki feltöltődésre. Ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő hálóruha. A Reserved női pizsamái olyan választási lehetőségeket kínálnak, amelyek a kényelem mellett a kifinomultságot is előtérbe helyezik, így az alvás és a pihenés egyaránt stílusos élménnyé válik.

„Sírás az ajtóban, izguló szülők és boldog pillanatok: így segítheted elsős gyermeked zökkenőmentes iskolakezdését”

Lehet, hogy a legkisebb még játszani szeretne, te pedig nem alszol napok óta az iskolakezdés miatt? Nem vagytok egyedül! Az első osztály nemcsak a gyereknek, hanem a szülőnek is hatalmas mérföldkő. Mutatjuk, hogyan segítheted a beilleszkedést, hogy a sírás helyett az öröm legyen az első iskolai élményekből a meghatározó.

Túlélőcsomag aktív nyári napokra: a sportos bőrápolás titkai

Napfény, szabad levegő, mozgás – a nyári hónapok igazi ajándékot jelentenek a testnek és a léleknek is. Biciklizés a városban, kora reggeli futás, SUP-ozás a vízen vagy jógázás a parkban: bármelyik aktív program mellett döntünk, a bőrünk is elkísér minket. És bizony nem mindegy, hogyan viseli a fokozott igénybevételt. Az UV-sugárzás, a verejtékezés, a szél és a szmog mind stresszt jelentenek a bőr számára, így, ha szeretnénk, hogy sokáig üde és egészséges maradjon, fontos, hogy a szépségrutinunk is lépést tartson a nyári fordulatszámmal.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!