spot_img

A budapesti Állatorvostudományi Egyetem is fellép az Ukrajnából menekülők és társállataik egészségének biztosítása érdekében

-

Article Top Ad (AdSense)

Sótonyi Péter, az Állatorvostudományi Egyetem rektora elmondta: az Állatorvostudományi Egyetem oktatói és hallgatói mély együttérzésüket fejezik ki a háború sújtotta területekről menekülők iránt, és a maguk eszközeivel a gyakorlatban is mindent megtesznek annak érdekében, hogy segítsék mind az érkezőket, mind társállataikat.  

Sótonyi Péter elmondta, hogy tartós élelmiszereket (étolajat, konzerveket, kekszet, cukrot, tésztát, lisztet, rizst, bébiételt stb.), higiéniás szereket (pelenkát, fogkrémet, szappant, sampont, maszkot stb.), valamint takarókat, ágyneműket, hálózsákokat küld a rászorulóknak a Magyar Ökumenikus Segélyszervezettel együttműködésben.

Az egyetemi szálláslehetőségek családok számára való kialakítása folyamatban van.

Magyarország egyetlen állatorvosképző intézményének rektora továbbá bejelentette: az Állatorvostudományi Egyetemen már folyik azoknak az állategészségügyi fogyóeszközöknek (például fertőtlenítőnek és gumikesztyűknek), valamint nagyobb mennyiségű kutya-macska tápadománynak a beszerzése is, amelyet az Egyetem néhány napon belül eljuttat a háború elől Ukrajnából menekülő családok társállatainak megsegítésére. Az összefogásban az Egyetem oktatói és hallgatói, valamint partnerszervezetei is részt vesznek. Az állategészségügy szorosan összefügg az emberek egészségével is – tette hozzá. Az állatoknak szánt adományokat az Állatorvostudományi Egyetem a Magyar Állatorvosi Kamara együttműködésével juttatja hamarosan a határhoz.

 

 

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Hogyan válasszunk táskát a stílusunkhoz?

A divat folyamatosan változik, de az igény a minőségre és az esztétikumra örök, éppen ezért sokan keresik azt a darabot, amely hosszú távon elkíséri őket a mindennapok során. Amikor a tökéletes kiegészítőt keressük, gyakran felmerül, hogy egy divatos táska a CCC internetes áruházban vagy a fizikai üzletek polcain lehet a megoldás a reggeli öltözködési dilemmákra. A választás során azonban nemcsak az aktuális trendeket, hanem saját testalkatunkat, életmódunkat és meglévő ruhatárunk színvilágát is figyelembe kell vennünk a harmónia megteremtése érdekében.

Éjszakai harmónia: női pizsamák a Reserved kínálatából – kényelem és elegancia találkozása

Az esti rutin minden nő életében különleges szerepet játszik. Ilyenkor lassul le igazán a nap, és ilyenkor fordítunk több figyelmet a testi és lelki feltöltődésre. Ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő hálóruha. A Reserved női pizsamái olyan választási lehetőségeket kínálnak, amelyek a kényelem mellett a kifinomultságot is előtérbe helyezik, így az alvás és a pihenés egyaránt stílusos élménnyé válik.

„Sírás az ajtóban, izguló szülők és boldog pillanatok: így segítheted elsős gyermeked zökkenőmentes iskolakezdését”

Lehet, hogy a legkisebb még játszani szeretne, te pedig nem alszol napok óta az iskolakezdés miatt? Nem vagytok egyedül! Az első osztály nemcsak a gyereknek, hanem a szülőnek is hatalmas mérföldkő. Mutatjuk, hogyan segítheted a beilleszkedést, hogy a sírás helyett az öröm legyen az első iskolai élményekből a meghatározó.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!