spot_img

79 éves lett Mick Jagger, akinek öt különböző nőtől nyolc gyermeke született

-

Article Top Ad (AdSense)
A The Rolling Stones énekese nagy kanállal habzsolta az életet, és soha nem vetette meg a szép nőket.
Bár inkább tűnik nőfalónak  a Golden Globe-díjas és többszörös Grammy-díjas angol rock and roll énekes, mint sem családcentrikus férfinek, apának. Különböző anyáktól született gyermekeivel nagyszerű kapcsolatot ápol, annak ellenére, hogy édesanyjukat sorra faképnél hagyta.
Nyolcszoros apa, ötszörös nagyapa és egyszeres dédnagyapa. Négy lánya és négy fia öt különböző nőtől született.Legkisebb fia, Deveraux Octavian Basil Jagger 2016-ban látta meg a napvilágot.
Jagger első gyermeke Karis 1970-ben született Marsha Hunt énekesnőtől. A kislányt születése után megtagadta, és sosem élt egy fedél alatt vele.A bíróság ítélte meg a gyerektartást. Mire 12 év elteltével foglalkozni kezdett a manapág filmes produkciókban dolgozó lányával, már féltestvére is született, Jade.
Még harminc éves sem volt, mikor beleszeretett Andy Warhol jó barátjába, a nigaraguai származású színésznőbe, Blanca Pérez-Mora Macíasba, aki nevét Bianca Jaggerre változtatta.
A  második kislánnyal felesége, Bianca ajándékozta meg nyolc éven át tartó házasságuk alatt. Jade Sheena Jezebel, aki ma ismert belsőépítész.
Jerry Hall modelltől született a legtöbb gyermeke, szám szerint négy: Elizabeth, James, Georgia May és Gabriel Luke. 22 évig tartó viharos házasságuk 1999-ben ért véget, amikor egy brazil modell megszülte Jagger következő gyemekét.
Luciana Gimenez Mora modelltől született fia, Lucas Maurice. Mick Lucianával Rio de Janeiróban egy buliban találkozott 1998-ban.
A zenész azután kezdett randevúzni a balerina Hamrickkel, hogy barátnője, L’Wren Scott, akivel 13 évig voltak együtt, 2014-ben öngyilkosságot követett el.
Legkisebb fia, Deveraux Octavian Basil Jagger 2016-ban látta meg a napvilágot.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Melanie Hamrick (@melhamrick) által megosztott bejegyzés

Édesanyja az amerikai balerina, Melanie Hamrick. Eleinte apaként nem is vestt részt a kisfiú nevelésében, a közös képek arról tanuskodnak, hogy megváltoztatta eredeti elképzelését.
A kicsinek amúgy sem lett volna gondja az életben, bőséges gyerektartást fizet, és vett egy családi házat is a picinek és az anyjának.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Jan Faber (@jazzfass) által megosztott bejegyzés

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Éjszakai harmónia: női pizsamák a Reserved kínálatából – kényelem és elegancia találkozása

Az esti rutin minden nő életében különleges szerepet játszik. Ilyenkor lassul le igazán a nap, és ilyenkor fordítunk több figyelmet a testi és lelki feltöltődésre. Ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő hálóruha. A Reserved női pizsamái olyan választási lehetőségeket kínálnak, amelyek a kényelem mellett a kifinomultságot is előtérbe helyezik, így az alvás és a pihenés egyaránt stílusos élménnyé válik.

„Sírás az ajtóban, izguló szülők és boldog pillanatok: így segítheted elsős gyermeked zökkenőmentes iskolakezdését”

Lehet, hogy a legkisebb még játszani szeretne, te pedig nem alszol napok óta az iskolakezdés miatt? Nem vagytok egyedül! Az első osztály nemcsak a gyereknek, hanem a szülőnek is hatalmas mérföldkő. Mutatjuk, hogyan segítheted a beilleszkedést, hogy a sírás helyett az öröm legyen az első iskolai élményekből a meghatározó.

Túlélőcsomag aktív nyári napokra: a sportos bőrápolás titkai

Napfény, szabad levegő, mozgás – a nyári hónapok igazi ajándékot jelentenek a testnek és a léleknek is. Biciklizés a városban, kora reggeli futás, SUP-ozás a vízen vagy jógázás a parkban: bármelyik aktív program mellett döntünk, a bőrünk is elkísér minket. És bizony nem mindegy, hogyan viseli a fokozott igénybevételt. Az UV-sugárzás, a verejtékezés, a szél és a szmog mind stresszt jelentenek a bőr számára, így, ha szeretnénk, hogy sokáig üde és egészséges maradjon, fontos, hogy a szépségrutinunk is lépést tartson a nyári fordulatszámmal.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!