spot_img

25 éve használják a híres magyar találmányt

-

Article Top Ad (AdSense)

Minden idők egyik legsikeresebb magyar találmánya idén pontosan 25 éve, 1998-ban került forgalomba.

A fermentált-búzacsíra alapú Avemar jelenleg több mint 30 országban egészíti ki a rákbetegek klinikai kezelését. A feltaláló, Dr. Hidvégi Máté elmondta, milyen nehézségekkel kellett szembenéznie eleinte és milyen távlatokat lát a találmány számára.

25 évvel ezelőtt, 1998-ban Dr. Hidvégi Máté alkotta meg a világ első fermentált-búzacsíra készítményét, megjelenéséről a nemzetközi hírtelevíziók is beszámoltak. Jelentőségét bizonyítja, hogy az 1960-as évek óta ez volt az első nem-gyógyszer készítmény, melyet onkológiai indikációban törzskönyveztek Magyarországon mint daganatos betegek részére szánt speciális gyógyászati célú tápszert.

fotó: freepik

Dr. Hidvégi a rákkutatásban szerzett érdemeiért Köztársasági Elnöki aranyéremben részesült, a készítményt pedig jelenleg is az Egyesült Államoktól Japánig forgalmazza gyártója, a Biropharma Kft. A jubileum kapcsán a szakember elmondta, hogyan emlékszik vissza a feltalálás körüli időszakra.

“Izgalmas évek voltak. Az 1990-es évek eleje. A politikai rendszerváltoztatás ideje. A rák bioterápiájának elindulása. Nekem az járt a fejemben, hogy megvalósítsam az álmomat: előállítsak egy olyan szert, ami része lehet a rákellenes küzdelemnek, miközben az egészséges sejteket nem károsítja. Hit nélkül nem ment volna semmi” – mondta a biokémikus, rákkutató.

Dr. Hidvégi Máté (forrás: Avemar)

Hogy mikor vált nyilvánvalóvá, hogy az Avemar sikeres és népszerű lesz? Dr. Hidvégi Máté szerint 1999-ben, amikor az elvégzett klinikai vizsgálatok első eredményeit konferenciákon közzétették. Mégsem ez a legemlékezetesbb számára.

“Nekem az egyik legfontosabb a budapesti Tűzoltó utcai gyermekklinikán az Avemarral elvégzett klinikai vizsgálat volt. Nemcsak azért, mert nagy nemzetközi visszhangja lett, hanem elsősorban a gyerekek miatt. A mai napig részese vagyok az Avemarral folyó kutatásoknak, pontosabban egy részüknek, mert gyakran találkozom olyan publikációval, amely az Avemar tudományos értékét tárgyalja, ám a szerzőket nem ismerem. Például az egyik kedvenc cikkemet, ami az Avemarral végzett egyik eredeti kutatás eredményeit közli, előttem ismeretlen japán kutatók írták. Élvezet volt olvasni, és tanulni tőlük” – nyilatkozta Dr. Hidvégi Máté, aki arról is beszélt, milyen távlatokat lát a találmány számára.

fotó: freepik

“Vannak olyan eredmények, amelyekből arra a következtetésre is el lehet jutni, hogy az Avemarnak olyan általános szerepe lehet az egészség megőrzésében, mint bizonyos vitaminoknak. Én megelégszem az Avemar rákterápiában való egyre tágabb alkalmazásával” – tette hozzá a kutató.

30 éve nyílt meg a Vadaskert Gyermek- és ifjúságpszichiátriai Kórház

Csökken a koronavírus-fertőzés, az influenza és az RSV még terjed

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Hogyan válasszunk táskát a stílusunkhoz?

A divat folyamatosan változik, de az igény a minőségre és az esztétikumra örök, éppen ezért sokan keresik azt a darabot, amely hosszú távon elkíséri őket a mindennapok során. Amikor a tökéletes kiegészítőt keressük, gyakran felmerül, hogy egy divatos táska a CCC internetes áruházban vagy a fizikai üzletek polcain lehet a megoldás a reggeli öltözködési dilemmákra. A választás során azonban nemcsak az aktuális trendeket, hanem saját testalkatunkat, életmódunkat és meglévő ruhatárunk színvilágát is figyelembe kell vennünk a harmónia megteremtése érdekében.

Éjszakai harmónia: női pizsamák a Reserved kínálatából – kényelem és elegancia találkozása

Az esti rutin minden nő életében különleges szerepet játszik. Ilyenkor lassul le igazán a nap, és ilyenkor fordítunk több figyelmet a testi és lelki feltöltődésre. Ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő hálóruha. A Reserved női pizsamái olyan választási lehetőségeket kínálnak, amelyek a kényelem mellett a kifinomultságot is előtérbe helyezik, így az alvás és a pihenés egyaránt stílusos élménnyé válik.

„Sírás az ajtóban, izguló szülők és boldog pillanatok: így segítheted elsős gyermeked zökkenőmentes iskolakezdését”

Lehet, hogy a legkisebb még játszani szeretne, te pedig nem alszol napok óta az iskolakezdés miatt? Nem vagytok egyedül! Az első osztály nemcsak a gyereknek, hanem a szülőnek is hatalmas mérföldkő. Mutatjuk, hogyan segítheted a beilleszkedést, hogy a sírás helyett az öröm legyen az első iskolai élményekből a meghatározó.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!