spot_img

185 éves az OPERA Zenekar

-

Article Top Ad (AdSense)

Egy hét alatt két nagyszabású koncertet ad a Magyar Állami Operaház Zenekara. 2022. szeptember 26-án, az OPERA 185 című jubileumi hangversenyén Liszt Ferenc és Kocsár Miklós művei mellett egy Hollós Máté-ősbemutatóra is sor kerül Kocsár Balázs vezényletével. Október 1-jén, a zene világnapja alkalmából pedig Mahler monumentális VIII. szimfóniája csendül fel az OPERA együttesei és szólistái előadásában, Hamar Zsolt dirigálása mellett. 

Minden év szeptemberében az OPERA különleges koncerttel ünnepli meg zenekara fennállásának 185 éves évfordulóját, amelynek elődjét, a hajdani Pesti Magyar Színház, majd Nemzeti Színház zenekarát Erkel Ferenc alapította 1837-ben. A hangverseny egyben a 2022-2023-as Mítosz & történelem, tematikus évadának nyitókoncertje is, aminek műsorán kizárólag olyan magyar szerzők alkotásai szerepelnek, melyek valami módon a mítoszhoz vagy történelemhez köthetők. Az OPERA Zenekart az esten Kocsár Balázs, az OPERA főzeneigazgatója vezényli. 

A koncertet Liszt Ferenc két műve keretezi. Nyitányként a Prométheusz csendül fel, amit Herder A láncaitól megszabadított Prométheusz című drámájának előzenéjeként komponált a szerző, majd később önálló szimfonikus költeményként is megjelent. Zárásként a Tasso – Panasz és Diadal (Lamento e Trionfo) című alkotás csendül fel, amely Torquato Tassónak (1544-1595) állít emléket. A reneszánsz itáliai költő munkássága és tragikus sorsa sok művészt megihletett, életéből Goethe drámát is írt. Liszt eredetileg a német író születésének századik évfordulója alkalmából a weimari színházban megtartott előadáshoz tervezett nyitányt írni. Ami végül ugyancsak nagyszabású szimfonikus költeménnyé nőtt, és a költőhős emberi és művészi kiteljesedését dolgozza fel. 

Szűcs Máté

Az OPERA 185 koncert emellett két 21. századi művet is tartogat a közönség számára. Kocsár Miklós Concerto lirico című darabját Szűcs Máté 2001-es diplomakoncertjére komponálta. A világszerte ismert brácsaművész most több mint két évtizeddel az ősbemutató után ismét szólistaként közreműködik az előadásban. Szűcs hét éven át volt a Berlini Filharmonikusok első szólóbrácsása. Dolgozott a Flamand Királyi Filharmonikusok Zenekarában, a Bambergi Szimfonikusoknál, a Drezdai Staatskapellénél, a Hesseni Rádió Szimfonikus Zenekarában és a Brémai Német Kamarafilharmóniában is. Rendszeresen lép fel olyan világhírű szólistákkal, mint Frank Peter Zimmermann, Vadim Repin, Janine Jansen, Baiba Skride és Vladimir Mendelssohn, Baráti Kristóf, Várdai István és Várjon Dénes. Ezt követően kerül sor Hollós Máté A mítosz születése című szimfonikus költeménynek ősbemutatójára. Amelynek poézise, kidolgozottsága minden bizonnyal a közönség körében is tetszést arat majd. 

2020 őszén tűzte ki célul a Magyar Állami Operaház azt a vállalását, hogy minden évben október 1-jén a zene világnapja alkalmából előadja Mahler monumentális VIII. „ezrek” szimfóniáját. Az Eiffel Műhelyház mozdonycsarnoka után idén a Magyar Állami Operaház ad helyszínt a rendkívüli eseménynek, amelyen Sümegi Eszter, Létay Kiss Gabriella, Szemere Zita, Szántó Andrea, Meláth Andrea, valamint Horváth István, Haja Zsolt és Palerdi András éneklik a szólista szerepeket. A Magyar Állami Operaház Zenekarát, Énekkarát (karigazgató: Csiki Gábor) és Gyermekkarát (karvezető: Hajzer Nikolett) pedig Hamar Zsolt, Pannon Filharmonikusok és a Nemzeti Filharmonikus Zenekar korábbi zeneigazgatója dirigálja. 

Mahler VIII. szimfóniáját, amely a kantátától az oratóriumig számos műfajt foglal magába, a zenetörténetben korábban soha nem látott méretű apparátusra írta. A két tétel alapjául szolgáló, egymás mellé helyezett két szöveg, a teremtő szellemet dicsőítő Veni, Creator Spiritus kezdetű középkori latin himnusz, valamint Goethe Faustjának zárójelenete, ami ennek jelenkori megvalósulásaként is értelmezhető. 

 

FRISS CIKKEINK

Hogyan válasszunk táskát a stílusunkhoz?

A divat folyamatosan változik, de az igény a minőségre és az esztétikumra örök, éppen ezért sokan keresik azt a darabot, amely hosszú távon elkíséri őket a mindennapok során. Amikor a tökéletes kiegészítőt keressük, gyakran felmerül, hogy egy divatos táska a CCC internetes áruházban vagy a fizikai üzletek polcain lehet a megoldás a reggeli öltözködési dilemmákra. A választás során azonban nemcsak az aktuális trendeket, hanem saját testalkatunkat, életmódunkat és meglévő ruhatárunk színvilágát is figyelembe kell vennünk a harmónia megteremtése érdekében.

Éjszakai harmónia: női pizsamák a Reserved kínálatából – kényelem és elegancia találkozása

Az esti rutin minden nő életében különleges szerepet játszik. Ilyenkor lassul le igazán a nap, és ilyenkor fordítunk több figyelmet a testi és lelki feltöltődésre. Ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő hálóruha. A Reserved női pizsamái olyan választási lehetőségeket kínálnak, amelyek a kényelem mellett a kifinomultságot is előtérbe helyezik, így az alvás és a pihenés egyaránt stílusos élménnyé válik.

„Sírás az ajtóban, izguló szülők és boldog pillanatok: így segítheted elsős gyermeked zökkenőmentes iskolakezdését”

Lehet, hogy a legkisebb még játszani szeretne, te pedig nem alszol napok óta az iskolakezdés miatt? Nem vagytok egyedül! Az első osztály nemcsak a gyereknek, hanem a szülőnek is hatalmas mérföldkő. Mutatjuk, hogyan segítheted a beilleszkedést, hogy a sírás helyett az öröm legyen az első iskolai élményekből a meghatározó.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!