spot_img

125 ÉVES A TÁROGATÓ

-

Article Top Ad (AdSense)

Megreformálásának 125-ik évfordulóját ünnepli idén a Hungarikumok sorát gazdagító magyar hangszer, a tárogató. 1897. szeptember 15-én könyvelték be a szabadalmi hivatalban a megreformált Rákóczi tárogatót, a kuruc kor legendás hangszerének újkori változatát. A tárogatót az egész világon magyar hangszerként ismerik. Ennek kapcsán indított hangverseny sorozatot és fiataloknak szóló interaktív hangszerbemutatókat Erdő Zoltán, Erdélyi Magyar Örökség díjjal kitüntetett tárogatóművész. 

A Rákócziak nyomában című programsorozat húsz olyan település iskolásai előtt mutatta be a kuruc kori tárogatót és annak megreformált változatát, mely települések egykor a Rákócziak birtokainak részét képezték vagy fontos szerepet töltöttek be a bő háromszáz évvel ezelőtti szabadságharcban. 

hangszer

 

Szerencs, Sárospatak, Sátoraljaújhely, Borsi, Tokaj, Vaja és további tizennégy település iskolásai, csaknem ötezren ismerhették meg a jubileumát ünneplő hangszer történelmét és dallamvilágát, valamint az öt fejedelmet adó Rákóczi dinasztia kiváló érdemeit és a magyar történelemben betöltött kivételes szerepüket. iskolások

A hangversenykörút ingyenesen látogatható koncertjein Erdő Zoltán tárogatóművészt egy világhírű cimbalomművész barátja, Lisztes Jenő kísérte el. Szécsény városában indították programjukat, ahol II. Rákóczi Ferencet fejedelemmé választották, majd további nyolc településen adtak nagysikerű koncertet történelmi várakban, kastélyokban és szakrális templomi környezetben. A sorozat zárásaként Sátoraljaújhely nemrég felújított ifjúsági táborában, a Rákóczi Táborban szólalt meg mindkét Hungarikum hangszer, csaknem ötszáz határon túli fiatal részvételében. A tárogatóművész előadásai során kiemelt figyelmet fordított a magyar lélek hangjaként ismert tárogató méltó módon való bemutatására, a fiatalság körében való minél szélesebb megismertetésére és megszerettetésére. A kerek évfordulót szeptember 19- én egy ünnepi hangverseny zárja, ahol a budapesti Szent István Bazilika falai között az Ars Sacra Fesztivál keretein belül fognak megszólalni a kuruc romantika már-már majdnem elfeledett gyöngyszemei tárogató, cimbalom és egy tizenhat tagú vonós kamarazenekar, az Anima Musicae kamarazenekar előadásában. 

Erdő Zoltán

Tárogatóművésznek lenni nagy felelősség. Magában hordozza a zenei-és történelmi tanulmányok legmagasabb és legkifinomultabb elvárásait. Erdő Zoltán egy nem mindennapi családi örökséggel, egy, a nagyapjától örökölt százhúsz éves tárogatóval végzi ezt a különleges missziót, ami még a Magyar Királyság idejében az első magyar hangszergyárban készült és később 1940-ben került a családja birtokába. Hitvallását Sebő Ferenc gondolataival összegzi, miszerint “A hagyományt nem ápolni kell, hisz nem beteg. Nem őrizni kell, mert nem rab. Hagyományaink csak akkor maradhatnak meg, ha megéljük őket!” 

Rákócziak nyomában

Az ünnepi hangversenyen közreműködik: Erdő Zoltán, tárogatóművész, Lisztes Jenő, cimbalomművész, Anima Musicae Kamarazenekar. Az elhangzó műveket Ott Rezső, a Budavári Beethoven zeneszerző verseny győztese hangszerelte. 

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Éjszakai harmónia: női pizsamák a Reserved kínálatából – kényelem és elegancia találkozása

Az esti rutin minden nő életében különleges szerepet játszik. Ilyenkor lassul le igazán a nap, és ilyenkor fordítunk több figyelmet a testi és lelki feltöltődésre. Ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő hálóruha. A Reserved női pizsamái olyan választási lehetőségeket kínálnak, amelyek a kényelem mellett a kifinomultságot is előtérbe helyezik, így az alvás és a pihenés egyaránt stílusos élménnyé válik.

„Sírás az ajtóban, izguló szülők és boldog pillanatok: így segítheted elsős gyermeked zökkenőmentes iskolakezdését”

Lehet, hogy a legkisebb még játszani szeretne, te pedig nem alszol napok óta az iskolakezdés miatt? Nem vagytok egyedül! Az első osztály nemcsak a gyereknek, hanem a szülőnek is hatalmas mérföldkő. Mutatjuk, hogyan segítheted a beilleszkedést, hogy a sírás helyett az öröm legyen az első iskolai élményekből a meghatározó.

Túlélőcsomag aktív nyári napokra: a sportos bőrápolás titkai

Napfény, szabad levegő, mozgás – a nyári hónapok igazi ajándékot jelentenek a testnek és a léleknek is. Biciklizés a városban, kora reggeli futás, SUP-ozás a vízen vagy jógázás a parkban: bármelyik aktív program mellett döntünk, a bőrünk is elkísér minket. És bizony nem mindegy, hogyan viseli a fokozott igénybevételt. Az UV-sugárzás, a verejtékezés, a szél és a szmog mind stresszt jelentenek a bőr számára, így, ha szeretnénk, hogy sokáig üde és egészséges maradjon, fontos, hogy a szépségrutinunk is lépést tartson a nyári fordulatszámmal.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!