spot_imgspot_img
spot_img

Zalatnay Saroltát az érzelmek vezérelték

-

Article Top Ad (AdSense)

Bőven azután születtem, hogy Zalatnay Sarolta berobbant volna a köztudatba, mégis rengeteg számát ismerem. A dallamai és a szövegei mai napig megállják a helyüket és amit a személyiségéről megtanultam, csak hozzáad az értékéhez.

Berobbant

Zalatnay Sarolta, azaz Cini ugródeszkája a Magyar Televízió által rendezett Táncdalfesztivál volt, amit először 1966-ban rendeztek meg. Cini egyből behúzta a második helyezést a Hol jár az eszem című dallal, majd 1967-ben meg is nyerte a Nem várok holnapig című számmal, amelyet az Omega együttes kísért. Óriási népszerűségre tett szert Kovács Kati és Koncz Zsuzsa mellett, akikkel együtt uralta a beatkorszakot, de pontosan minek köszönheti ezt a sikert?

A dallamai megreformálták a köztudat zenei ízlését, de szerintem a szövegei ennél még érdekesebbek. Elsőre egyszerűnek tűnnek, könnyű megjegyezni, visszaénekelni, de van benne valami tisztaság. Mintha egy kusza gondolatvilág le lenne csupaszítva, az észérvek eltűnnek és maradnak az érzések. Meztelenül, de kihúzva magukat, ott állnak minden sorban az érzelmek. Én kiszolgáltatva érezném magam, ha a legmélyebbről jövő érzéseim bemutatkoznának egy egész világnak, Cinit mégis ez valahogy csak erőssé teszi.

Hol jár az eszem? – Csak a csengőt figyelem.

Nem jó egyedül, de én várok szívesen.

Várnék, hogy ha Ő is érzi, és ugyanúgy vár.

Hol jár az eszem? – Mindig csak nála jár.Hol jár az eszem c. száma

A szerelem központi helyet foglal el a dalaiban, ami közrejátszhat a szerethetőségében. Ki ne szeretné, hogy róla szóljon ez a dal, amiben ennyire érződik a vágyakozás, amiben bátran kijelenti, hogy nem akar egyedül lenni, nem akar a másik nélkül lenni? Sikerei arra biztatták, hogy próbáljon szerencsét a vasfüggönyön túl is.

Kép: Zalatnay Sarolta_Fortepan_Szalay Zoltán

Nyugati szél

A frissen érettségizett énekesnő Londonban belecsöppent egy nyitottabb, lázadóbb közegbe, egy pezsgő zenei világba. Nem kellett sok idő ahhoz, hogy érdeklő kíváncsiskodás vegye őt körül. A világhírű Bee Gees popegyüttes menedzseri irodáján belül hivatalosan is megismerkedett az együttes tagjaival, akik közül Maurice Gibb kifejezetten nagy érdeklődést mutatott a fiatal magyar lány iránt.

Reklámcélokból eljátszották, hogy együtt vannak. Fotózásokra jártak, ahol beállított, romantikus képeket csináltak róluk, de rajtuk kívül más nem is sejtette, hogy igazából nem kellett megjátszaniuk, hogy kedvelik egymást. Románc alakult ki köztük, csakhogy Cini ekkor már férjnél volt. Az énekesnőt az érzelmek vezérelték.

Nem vagyok én apáca,

Nem élhetek bezárva,

Te sem vagy kedvesem börtönőr,

Engedj ki hát a hűvösből.Nem vagyok én apáca c. száma

A Nem vagyok én apáca című dala biztosan sokféleképpen értelmezhető, de számomra azt jelenti, hogy egyszerűen nem bír és nem is szeretne fiatal női fejjel és vágyakkal teli testtel elköteleződni. Egy komoly kapcsolat egyenlő egy zárt kolostorral, egy börtönnel, ami mentes minden izgalmas örömtől.

Kép: Zalatnay Sarolta és Maurice Gibb_Roy Milligan_Daily Express_Getty Image

Divatdiktátor

Cini nem csak a zenei stílusával hódított, de a szabadabb, külföldi élet inspirálta megjelenésével is egyfajta útmutatóként volt jelen. Divatot teremtett a játékos frufrujával, az óriási szempilláival, erős sminkjével és a merész öltözékével is. Először láttak magyar színpadon combközépig érő csizmát miniszoknyával párosítva.

Tölcsért csinálok a kezemből,

S kiáltok vidáman,

Bácsi más ma már a módi,

Nekem jó, ahogy van.  Tölcsért csinálok a kezemből c. száma

Nem csak a többi magyar előadóművész, de a fiatal lányok is nyitottak voltak az „új módira”. Bennük is égett a lázadás tüze, amit Cini szikrája gyújtott meg.

Óriási jelentősége van egy ilyen személyiségnek, egy ilyen tehetségnek, egy új stílusirányzatnak. Zalatnay Sarolta karrierje tagadhatatlanul meghatározza a magyar zenei életet. A fiatalkori hozzáállása az élethez, az érzelmek vezérelte élethez sokan tévesen egy naiv mentalitást párosítanának, de próbáljon meg mindenki csak egy napig pusztán az érzelmeire hallgatni… több bátorság kell hozzá, mint gondolnánk.

Kép: Zalatnay Sarolta_Fortepan_Szalay Zoltán
 

FRISS CIKKEINK

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!