Article Top Ad (AdSense)
Elképesztő történettel rukkolt elő Vámos Erika, a Több mint TestŐr műsorvezetője a múlt héten. Nagykovácsiban a szépségszalonja megnyitóján.
A sztorit szívesen elmesélte volna a saját hangján is, ám hangszalag gyulladás miatt némán hallgatta végig, ahogy egy kedves kollégája tolmácsolta a gondolatait. Az exkluzív szalon megnyitóján jártunk.
A Hekaté nevet viselő luxus szépségszalon soha sem volt Erika titkos álma, a szalon akarta és talált meg a műsorvezetőt.
– Amikor elkezdtem social media felületen posztolni az akkor még csak megálmodott szalon képeit, megmutatva a követőimnek, hogy milyen kemény fába vágtam a fejszémet, sokan gratuláltak a megvalósult álmomhoz. De nekem nem ez volt az álmom! Egy meleg konyhás reggelizőhelyet szerettem volna a Nagykovácsiban nemrég nyílt üzletházban. Végül több ok miatt nem bisztrót nyitottam, és egy ismerősöm javaslatára inkább a szépségszalonba vágtam bele, amihez pont ugyanannyit értek, mint a bisztrózáshoz.
De mivel minden tevékenységemet úgy kezdtem el az életemben, hogy előtte még soha nem csináltam, a vakrepülésben már van rutinom.
A félelmem csak akkor kezdett csitulni, amikor megismertem a leendő kollégáimat, ők adtak nekem biztonságérzetet – hallottuk Erika gondolatait.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon