Mi nők sokkal bátrabbak és erősebbek vagyunk, mint gondolnánk. Őszintén hiszem, hogy az erőt nem abban mérik, hogy mekkorák az izmaink, vagy hány maratont teljesítettünk – bár kétségtelen, hogy ez utóbbihoz is rengeteg(féle) erő kell. De az erő sokféle formában jelentkezhet, mindannyiunkban ott van, és tényleg nagy dolgokra vagyunk képesek.
Ahogyan Vámos Nóra, az első magyar nő, aki nyár elején gyalogosan átszelte Grönland hóval borított tájait, és ezzel az igazán extrém kihívással rengeteg embert inspirál.
– Nem voltak kétségeid indulás előtt?
– Mindig úgy vagyok vele, ha ott van a szükség, akkor az ember úgyis megoldja. Nem kell félni. Szerintem az az igazán bátor dolog, ha az ember fél is valahol, mégis végig viszi, amit elkezdett. Soha nem merült fel bennem, hogy valami nem sikerül, és ennél az grönlandi expedíciónál sem voltak kétségeim.
– Talán anyaként és persze az évek előrehaladtával sokkal szívósabb és eltökéltebb az ember…
– Ez is benne van, de ez a hozzáállás tanulható is. Meg kell nézni, hogy mit mond az, aki már csinálta, mennyire sikeres, el lehet-e hinni neki, amit mond. Hajlandónak kell lenni, hogy megismerjük és elfogadjuk egy másik sikeres ember gondolatait, és azt mondani, hogy levonom magamnak a tanulságot. Megnézem, hogy nekem működik-e, és aztán csinálom. Tanulás nélkül nem megy, ahogy kihívások nélkül sem. Minden cél előtt van akadály. Azt látom, hogy sokszor azért nem sikerül elérni egy célt, mert az ember nem jól becsüli fel a szükséges erőfeszítéseket, azt hiszi, hogy kevesebb befektetett munkával is sikerülni fog.
– Vagyis kell a kitartás…
– Már gyerekkoromban megfogalmaztam, hogy okosabb emberekkel akarom körülvenni magam, mint amilyen én vagyok. Azóta is igyekszem olyan társaságba tartozni, ahol motiváló emberek vannak. Az ismerőseim között csak olyan emberek vannak, akik nagy tetteket hajtottak végre. Látom, hogyan gondolkoznak és hogyan oldják meg, ha jön egy akadály. Ehhez képest van a másik véglet, akik rosszul becsülik fel a célt vagy hagyják magukat lebeszélni. Sok mindenbe belekezdenek, és aztán abbahagyják. Idővel ezek összegyűlnek, és egyre kisebbek lesznek a céljaik, mert már az előző sem sikerült, és a végén már nem mer belekezdeni semmibe. Az az igazi bátorság, ha hajlandók vagyunk arra, hogy minden akadály és kudarc ellenére végig csináljuk, amiért elindultunk. Lehet, hogy az elején nem mérjük fel jól a helyzetet, de akkor újra kell tervezni vagy megkérdezni egy olyan embert, aki csinálta már, akinek van elegendő tapasztalata.
– Rakonczay Gáborral nagy célt tűztetek ki magatok elé, és nyár elején teljesítettétek is a Grönland átkelést. Hátad mögött 600 jeges kilométerrel, te vagy az első magyar nő, aki ezt elmondhatja magáról. Milyen jelentősége van ennek számodra?
– Nem az ego miatt csinálom. Szerintem az ember fő motivációja, hogy elérjen valamilyen hatást. Ez lehet jó vagy rossz. Mint a gyerekeknél, amikor hisztiznek: ők is azért csinálják, hogy valamilyen hatást kiváltsanak a környezetükből. Ha sikerül valakit motiválni azáltal, hogy teszem a dolgomat, akkor elértem a hatást. Van értelme része lenni a rendszernek, mert hozzáteszek és kihozom belőle a legtöbbet. Ha a mostani expedíciót nézem, akkor nyilván nagyon sok nehézség és kényelmetlenség volt benne, rengeteg önfegyelem kellett, jó időbeosztás, edzések és kemény munka, de mivel megvolt a cél, ezért ezeket mind szívesen tettem.
– Hogyan fedezted fel magadban az ilyen extrém kalandok utáni vágyat? Mindig benned volt, vagy idővel fejlődött ki?
– Szerintem mindig ott volt bennem. Emlékszem, amikor hatévesen láttam, hogy Afrikában milyen nagy szegénység van, azon gondolkoztam, hogy mi lenne, ha egy csatornán bevezetnénk az óceánt. Azóta is folyamatosan foglalkoztat minden, amivel jobbá tehetnénk a társadalmat, és mindig bennem volt, hogy valami nagy dolgot szeretnék csinálni. Most azt érzem, hogy elindultam egy úton, ami a kezdete valaminek. Nincs bennem vágy semmilyen státusz iránt, csak az, hogy jól megcsináljam és jöhet a következő.
– Máskor is volt már hasonló próbatétel az életedben?
– Két évvel ezelőtt elkezdtem egy fotós kihívást: 24 órán keresztül szerettem volna fotózni különböző embereket csupa pozitív üzenetekkel. Két nap alatt összejött száz ember, beállt a kihívás mögé egy nagy vállalat, mert nagyon igaz volt a cél. Végül a covid miatt nem jöhetett létre, de akkor fogalmazódott meg bennem, ha ennyire tudok tenni másokért azzal, hogy valamit csinálok, akkor ezt nem szabad abbahagyni. A covid idején egy barátommal létrehoztam egy motiváló csoportot, amelyhez már két hét alatt ötezer ember csatlakozott. Ez egy harminc napos boldogság kihívás volt, amelynek óriási sikere lett. Rengetegen írtak, nagyon jól működött, ezért szerettem volna tovább lépni, és olyan dolgot csinálni, amivel inspirálok másokat. Arra gondoltam, ha én meg tudom csinálni, akkor más is, így elkezdtem ebbe az irányba menni. Ekkoriban találkoztam Gáborral (Rakonczay Gábor – szerk.) is egy interjú során.
– Grönland a világ legnagyobb szigete, 2000 m vastag jégpáncél borítja, és az átlag hőmérséklet -20 fok. Mi volt az, ami ezen az expedíción nőként a legnagyobb kihívás elé állított?
– Nagyon érdekes, mert egyszer csak azt veszed észre, meg akarod tartani a nőiességedet, miközben ugyanazt csinálod, mint egy férfi, és a férfi is azt csinálja, amit egy nő. Annak ellenére, hogy „férfias” dolgokat csináltam, valahol mégis nő tudtam maradni, mert bele tudtam tenni azt a női finomságot és kreativitást, amit a női gondolkodás és létezés ad. Ezt megtartani viszont kihívás volt, mert sokszor nagyon fáradt voltam és legszívesebben csak magammal foglalkoztam volna.
– Az összezártság szerintem már önmagában is egy extrém kihívás. Ti hogyan éltétek meg?
– Ez egy lelkiállapot. Nagyon gyorsan telik ilyenkor az idő és tele van akciókkal, mindig csinálni kell valamit. Egyszerűen szükség van egymásra. Nem akarsz a másik nélkül lenni, mert nagyon keményen egymásra vagytok utalva. Most, ahogy beszélünk erről, jövök rá, hogy ez az egymásra utaltság volt a legszebb az egészben az. Az, hogy segíteni akarom a páromat és ő ezt elfogadja, az egy fantasztikus érzés, és ez oda-vissza működik. Ez ugyanígy van a való életben is, csak nem vesszük észre, de ez a lényege az emberi kapcsolatoknak. Az embernek alapvető késztetése, hogy segítsen, és ez nagyon jól összekovácsolja az embereket egy adott helyzetben.
– Érzel bármilyen különbséget abban, hogy nőként máshogy közelítettél meg egy-egy feladatot?
– Azt nem tudom milyen, ha két férfi teljesíti. Azt látom, hogy a férfiak erőfeszítésből mennek, a nők viszont kreatívabban állnak a feladatokhoz. Általában minden problémát úgy oldok meg, ha érzem, hogy nem megy erőből, akkor elkezdek azon gondolkodni, hogyan lehetne máshogy megoldani. Grönlandon ilyenkor betettem zenét vagy egy könnyedebb hullámhosszra váltottam. A könnyedség mindig kilazít és egy jobb érzelmi állapotba tudunk kerülni általa. Szerintem ez a képesség is a nőiségből fakad.
Volt olyan, hogy minden nap húsz kilométeres távot kellett teljesíteni – ha beleszakadtunk akkor is. Egyik alkalommal tizennyolcnál tartottunk, úgy, hogy az első kilométer is nagyon nehéz volt. Láttam, hogy már csak erőből megyünk és egy egészen más lelkiállapotba kerültünk. Akkor arra gondoltam, hogy valami lazaságra vagy szükségünk, mert az a túlzott erőfeszítés nem tud hatékony lenni. Ezért jó a vegyespáros, mert minden helyzethez jól tudtunk alkalmazkodni: amikor kreativitásra volt szükség ott voltam én, amikor erőfeszítésre, akkor Gábor jeleskedett. Jó meglátni, a másikban mi az érték és abból együtt kihozni a legtöbbet. Hibát mindenkiben lehet találni. Ha csak azokat nézzük, akkor a hibák erősödnek fel, de ha a jó tulajdonságokat, akkor azok kezdenek nőni. Az fejlődik, ahová a figyelmünket tesszük.
– Sokakat inspirál, amit véghez vittél, de ki vagy mi az, ami téged inspirál?
– A visszajelzések. Nagyon jó látni, hogy másoknak örömet szereztem, hogy kaptak tőlem valamit. Mindannyian inspiráljuk egymást, ki-ki a saját területén, és Magyarországon sok meghatározó személyiség van, akik jó példát mutatnak. A jó példa pedig ragadós. Sokan vannak, akiknek megvan a megfelelő tudásuk, van egy működőképes know-how-juk és meg lehet tőlük tanulni, amit szeretnénk. Gábor is nagy hatással van rám, sokszor jut eszembe az a mondata, ha az ember csinál valamit, akkor felteszi rá az egész életét, és megcsinálja. De nagyon szeretem az olyan könyveket, amelyek olyan emberekről szólnak, akik letettek már valamit az asztalra, mint az ultrafutók vagy akár a filozófusok. Tőlük is sokat lehet tanulni.
Olvasd el ezt is:
