A kamaszkor és a felnőttkor között sok változáson megyünk keresztül párkapcsolataink, tanulmányaink, munkánk kapcsán… és néha még fájdalmasan rosszul sikerült hajfestéseink során is. De vajon mi történik a személyiségünkkel? Változik a tapasztalatok és az évek során?
Személyiségünk a ránk jellemző gondolatok, érzések és viselkedések sajátos mintázata, melyre hajlamosak vagyunk úgy tekinteni, mint egy fix, soha nem változó valamire. Pedig pszichológusok szerint egyáltalán nem állandó.
Rövidtávon:
Persze ez nem jelenti az, hogy minden reggel, amikor felébredünk új emberként kelünk ki az ágyból. Ilyen rövid távon észrevétlen a változás, amelyet úgynevezett longitudinális tanulmányok (amelyekben hosszú időn keresztül vizsgálták a résztvevők személyiségét) is alátámasztotottak, melyekből kiderült, hogy személyiségünk egy rövidebb időskálán belül stabil és állandó.
A 2000-es évek elején 152 személyiségről szóló olyan tanulmány eredményeit elemezték ki amerikai kutatók, amelyben a résztvevőket gyerekkoruktól hetvenéves korukig vizsgáltak. Ezekben az öt személyiségvonás változásait figyelték: vagyis az extraverzió, a barátságosság, a lelkiismeretesség, az érzelmi stabilitás, és az új tapasztalatokra való nyitottság álltak a kutatás fókuszpontjában. A kutatók arra jutottak, hogy a résztvevők egyes személyiségjegyei a többi résztvevőhöz képest az évtiezedek alatt konzisztensek maradtak. Brent Donnellan, a Michigan State University egyik kutatója szerint ez a állandóság az ember 3 éves korára kialakul. „Gyerekek esetében a temperamentumot, mint a külvilágra adott reakciók intenzitását viszgáljuk.” Mindannyian egyedülálló temperamentummal érkezünk a világra, amelyek egybecsengenek a felnőttkorban megfigyelhető személyiségjegyekkel: például bizonyos emberek könnyebben kezelik az indulataikat, míg mások hisztire, dühkitörésekre hajlamosak, valaki könnyen ismerkedik, míg a másik zárkózott. A korábbi temperamentum ugyanakkor nagyban befolyásolja a későbbi élettapasztalatot. Ezt támasztja alá egy 1995-ös tanulmány is, amelyben 3 és 18 éves koruk között követték a gyerekek személyiségét. Megfigyelték többek között azt, hogy azok a gyerekek, akik kiskorukban visszahúzódóbbak és félénkebbek voltak, boldogtalan tinédzserekké váltak…
Az évtizedek viszont összeadódnak:
A hosszú évek során személyiségünk igenis változik, de olyan finoman, amit egy 5-10 éves időskálán nem lehet észrevenni, hosszú távon azonban hangsúlyossá válik. Jó hatvan évvel ezelőtt az Amerikai Egyesült Államokban 440.000 középiskolás diákot vizsgáltak meg oly módon, hogy kérdéseket tettek fel nekik nagyjából mindennel kapcsolatban: kezdve attól, hogyan reagáltak bizonyos érzelmi helyzetekben egészen odáig, hogyan tudnak a leghatékonyabban tanulni. Ötven évvel később aztán a tudósok ezek közül a diákok közül 1952-nek újra feltették a korábbi kérdéseket és az eredményeket egy 2018-ban tanulmányban hozták nyilvánosságra.
A kutatók úgy találták, hogy a nyugalmat, az önbizalmat, a vezetést és a társadalmi érzékenységet mérő kérdésekben a résztvevők idősebb éveikben sokkal magasabb pontszámot értek el, mint tinédzserként. Vagyis a személyiség az évek során fejlődik és egyre jobb lesz. Ezt hívják a pszichológusok „érettségi élvnek”. Ahogy korosodunk úgy válunk érzelmileg egyre stabilabbá, leszünk lelkiismeretesebbek egyre extrovertáltabbak és nyitottabbak. Nyilván vannak eltérések és bizonyos emberek kevésbé stabilabbak, mint mások, de azt biztos, hogy mindenki egyre érettebbé válik. Mindazonáltal ezeket a változásokat nem könnyű észrevenni magunkon. Másokhoz képest pedig még annyira sem tettenérhető, mert velünk együtt mindenki változik. De ezt támasztja alá az is, hogy az önkontroll sokkal jobban működik harmincévesen, mint húszévesen, ugyanakkor aki 18 évesen viszonylag jól tudja kontrollálni magát, az 30 évesen is viszonylag jól fogja.
De akkor mégis mitől változunk meg az évtizedek során? Az biztos, hogy nem a sorsdöntő, nagy életesemények miatt, mint a házasságkötés, gyermek megszületése vagy egy szeretett személy elvesztése. Pszichológusok szerint ezek az események megerősítik személyiségünket, ahogy minden helyzetbe belevisszük saját személyiségjegyeinket. De inkább a változó elvárások azok, amelyek formálnak bennünket: ahogyan alkalmazkodunk a körülöttünk lévő világhoz, munkánkhoz, családunkhoz. Ezek mind szép lassan formálnak bennünket. Senkinek nincs egy általános útmutatója az élethez, de nagyon egyértelmű normák vannak arra nézve, hogy bizonyos helyzetekben hogyan viselkedjünk. Ezekhez pedig alkalmazkodunk.
Mindezeket sokféleképpen felfoghatjuk, de mindegy is, hogy honnan nézzük, mert az biztos, hogy a személyiség lassan, de biztosan formálódik és változik. Ezért egy idő után már csak az a kérdés, hogy mennyire válunk más emberré?
Ha tetszett ez a cikk, olvasd el ezt is:
