spot_img
spot_img
spot_img

Újdonságokkal nyitja meg második üzletét Magyarországon a Peek & Cloppenburg

-

Article Top Ad (AdSense)

Két emeleten, majdnem négyezer négyzetméteren nyitja meg második magyarországi üzletét a Peek & Cloppenburg, így az Arena Plaza mellett ez év szeptemberétől a budai oldal legnagyobb bevásárlóközpontjában, a hamarosan nyíló Etele Plazában is találkozhatnak vele a vásárlók. A divatmárka 15 európai országban több mint 140 üzlettel működik, hazánkban 2007 óta van jelen.

A Peek & Cloppenburg második magyarországi üzlete több újdonságot is tartogat a vásárlók számára. A hamarosan nyíló, közel négyezer négyzetméteres egységben egyrészt – az eddigi tematikus elrendezéssel ellentétben – külön emeletet kap a női és férfi ruházat. Az Etele Plazában nyíló boltban másrészt már az utóbbi évek utcai viseletében is egyre nagyobb szerephez jutó sportruházat is elérhető lesz.

A Peek & Cloppenburg düsseldorfi és bécsi székhelyű, 1900-ban alapított családi vállalat. Több mint 130 nemzetközi és saját brand kiemelt forgalmazójaként Európa egyik vezető, többféle márkát értékesítő divatáruházlánca, amelynek választékában – legyen szó elegáns, sportos vagy kényelmes viseletről – szinte biztosan megtaláljuk, amit keresünk. A társaság hazánkban is forgalmazott, legnépszerűbb brandjei között megtalálható a Boss, Tommy Hilfiger, Pierre Cardin valamint Jake*s, az új üzletben pedig Adidas, Champion, Nike, valamint Ellesse termékeket is értékesítenek majd.

„Nagy örömünkre szolgál, hogy sikeresen fejlődtünk, és most megnyithatjuk második üzletünket az Etele Plazában. Ezekben a kihívást jelentő időkben is igyekszünk előre tekinteni és továbbra is hiszünk a helyhez kötött kereskedelemben, ezért örömmel jelentjük be, hogy három új üzletet is nyitunk az idei évben” – mondta el Paul Pörtner, a Peek & Cloppenburg Ausztriáért és a kelet-európai piacokért felelős kereskedelmi igazgatója. A szakember kiemelte: folyamatosan arra törekszenek, hogy Kelet-Közép-Európában is tovább bővítsék az üzlethálózatukat.

A Peek & Cloppenburg 2021. szeptember 17. és 19. között ünnepi nyitóhétvégével várja a vásárlókat az Etele Plazában, ahol különleges programok, BraidMe hajstylist, DJ, élő zene, kávézósarok és fotóautomata is színesíti a rendezvényt, akár helyben is kiváltható törzsvásárlói kártyával pedig egész hétvégén mindenből 20% kedvezményben részesülnek a látogatók.

Cikkünk hasonló témában:

Reserved High Summer 2021 Kollekció

 

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Öt ruhadarab öt különleges alkalomra – fedezze fel, mely darabok elengedhetetlenek a gardróbjából!

A ruhák a női ruhatár alapvető darabjai, amelyek segítségével bármilyen alkalomra tökéletes megjelenés biztosítható. Legyen szó időtlen eleganciáról vagy kényelmes, hétköznapi viseletről, érdemes a gardróbban különféle stílusú ruhákat tartani. Fedezze fel azt az öt alapvető ruhatípust – a mini, midi, maxi, kötött és elegáns modelleket –, amelyek minden helyzetben megállják a helyüket. Legyen felkészült minden alkalomra, és frissítse ruhatárát még ma!

Hogyan válasszunk projektort otthoni mozizáshoz?

A házimozi élmény ma már nemcsak a tágas nappalik kiváltsága. Egy modern projektor segítségével a legkisebb szoba is pillanatok alatt hangulatos mozivá alakítható. De milyen típusú projektort érdemes választanunk, ha a hely szűkös, ugyanakkor a képminőség terén nem szeretnénk kompromisszumot kötni? Cikkünkben segítünk eligazodni a projektorok világában!

Női téli csizmák – milyen fazonok divatosak ebben a szezonban?

A hideg évszak beköszöntével a megfelelő lábbeli nemcsak praktikus kiegészítő, hanem a téli öltözék egyik központi eleme is. Az aktuális divat sokszínűsége lehetővé teszi, hogy mindenki megtalálja a stílusának és igényeinek leginkább megfelelő csizmát. Idén a női téli csizmák divatja az elegancia és a kényelem tökéletes egyensúlyára helyezi a hangsúlyt.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!