Új Mercedesekkel és diákkedvezménnyel kezdi az új tanévet a SHARE NOW

-

 Új autókkal és kedvezményekkel készült a tanévnyitóra a SHARE NOW. A flottaméretet tekintve a fővárosi carsharing piac második legnagyobb szolgáltatója 39 vadonatúj Mercedes A-osztályt állított csatarendbe. Ezzel immár 360 carsharing autó áll a SHARE NOW ügyfeleinek rendelkezésére, akik hétköznap kora reggel változatlanul 30 százalékos percdíjkedvezménnyel használhatják a kocsikat. 

Szintén kedvezményesen autózhatnak a nappali tagozatos egyetemisták, akik – diákigazolványuk videós bemutatását követően – egységesen 25 százalékos percdíjkedvezményt kapnak szeptembertől. A Budapest legszínesebb, 12 féle modellt felvonultató járműparkját működtető SHARE NOW autómegosztó azzal is javítja a felhasználói élményt, hogy új zónákat csatolt hozzá szolgáltatási területéhez. A belső szolgáltatási terület, amelyen az autók elérhetők és ingyenesen le is parkolhatók közterületen, Budán négy, Pesten pedig három új zónával bővült. 

Nyolc Külső Zóna is csatlakozott a meglévőkhöz, így mostantól – némi pluszdíj fejében – Dunakeszin, Kőbányán, Pesterzsébeten és a Szilas Parkban is le lehet zárni az autókat, míg a bérlés indítása díjmentes. Jó hír a vásárolni indulóknak, hogy a budakalászi, a soroksári, a dunakeszi és az óbudai Auchan Korzók parkolói is bekapcsolódtak a SHARE NOW vérkeringésébe, szintén külső zónaként. A zónabővítések eredményeként, a magyarországi autómegosztók között a SHARE NOW működik a legkiterjedtebb szolgáltatási területen.

Júliusi elérhetővé válása után hamar népszerű lett az előfoglalási szolgáltatás. A SHARE NOW Pass előfizetéssel rendelkező ügyfelek a tervezett, hosszabb távú igénybevétel előtt 72 órával az alkalmazáson keresztül rendelhetik házhoz a kiválasztott járművet. „Reagálnunk kellett az év eleje óta tapasztalható erőteljes növekedésre a hosszú távú bérlésben. Illetve az ügyfeleinknek arra az igényére, hogy egyes esetekben biztosan akarnak elérhető autót adott helyen és adott időben.” – mondta Buday Bence, a SHARE NOW magyarországi ügyvezető igazgatója. Ez nem magyar sajátosság: 2021 első felében Európa-szerte 41 százalékkal nőttek az előző évhez képest a hosszú távú, 1-től 30 napig tartó foglalások a SHARE NOW rendszerében. Ez a tendencia Buday Bence szerint azt vetíti előre, hogy a mobilitási igények a következő hónapokban el fogják érni a pandémia előtti szintet.

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Hirdetés

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!