spot_img
spot_img
spot_img

Tragédia: Elhunyt Szabó György, a bükki füvesember

-

Article Top Ad (AdSense)

Rengetegen szerették, fogyasztották gyógyteáit, és követték bölcsességeit az egészségesebb életért. Akármennyire is vigyázott ránk – és persze magára -, sajnos 94 éves korában elhunyt Szabó György, akit sokan csak úgy ismertek: a bükki füvesember.

Otthonában, a legnagyobb békében távozott el Gyuri bácsi

Szabó György hivatalos oldalán osztotta meg halálának hírét lánya, Lopes-Szabó Zsuzsa.

Ez áll a Györgytea hivatalos oldalán:

„Szomorú feladatom, hogy tudassam a világgal, hogy édesapám, a világ számára Gyuri bácsi eltávozott közülünk az angyalok világába.”

Lánya elmondása szerint édesapja „december 4-én, vasárnap este otthonában, nyugodtan, megbékélt lélekkel elaludt. Mellette voltam, fogtam a kezét. Kérte, vigyem haza. Mondtam, indulunk, amikor készen vagy. 6 óra után nem sokkal későbbre készült el.” – írja a közösségi oldalán

„Amit tudok, tőle tanultam. Nem csak a gyógynövényeket: azt is, hogy kell kanállal enni, és felvenni a cipőmet. Apának is olyan volt, mint füvesembernek: türelmes, nagylelkű, segítőkész, melegszívű és határozott. Hiányát semmi nem fogja pótolni, sem az én, sem az önök életében. Szelleme, tanításai, tudása viszont örökké fognak élni, amíg emlékezünk rá – és még annál is tovább”. – olvasható Zsuzsa bejegyzésében a Facebook oldalon

Fotó: facebook.com/szabogyuribacsi

Nem mindig volt füvesember

Szabó György – vagy ahogy később az ország hívta, Gyuri bácsi –  Miskolcon született 1928. április 15-én.  Az iskolában könyvkereskedői képesítést szerzett, és dolgozott is a szakmájában. Később az élelmiszerkereskedelem területén helyezkedett el. 1988-ban vonult nyugdíjba.

Ezutén fordult a természetgyógyászat felé, és 2010-ben fitoterapeuta oklevelet szerzett, majd megalapította a Bükki Füvészmester és Népgyógyászati Egyesületet. Egy interjúban beszámolt arról, hogy Sajókazincon élt ősei javasasszonyok voltak, és hagyományos gyógyítással foglalkoztak.

2014-ben kezdte forgalmazni a saját nevével ellátott termékeket Györgytea márkanév alatt. Létrehozott egy másik egyesületet is, és a Gyógynövényekkel az Egészségért Egyesület célja megőrizni és kutatni a népi gyógyítás hagyományait, valamint a gyógynövények használatát. A szervezet legkiemelkedőbb feladatának a gyógynövényekkel kapcsolatos ismeretterjesztést tartják. Ezenfelül Szabó Györgynek saját gyógynövény kertjei vannak, amiket rendszeresen gondozott.

Élete második felében közel 100 előadást tartott a gyógynövényekről, és arról, melyik betegséget hogyan kezelhetjük. De nemcsak az előadásain fordulhattak hozzá, hanem 1991-től a bükkszentkereszti rendelőjébe is betérhettek a betegek a tanácsaiért, ám az utóbbi időben már visszavonultan élt. Élete során számos kitüntetésben és elismerésben részesült. Legutóbb, 2018-ban vette át a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét.

Érdemes megtekinteni a róla készült portréfilmet:

 

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Mi teszi különlegessé az Eau de Parfumöt?

Az Eau de Parfum egyik legfontosabb jellemzője a magas parfümolaj-koncentráció, amely általában 15-20 százalék között mozog. Ez az összetevő garantálja, hogy az illat hosszabb ideig marad a bőrön, mint más illatok, például az Eau de Toilette. Az Eau de Parfum illatok mélysége és komplexitása egyedülálló, mivel több rétegben bontakoznak ki, és az idő múlásával változnak.

Mindenki a mesterséges intelligenciát akarja a társkeresőknél

Versenyt futnak az online randialkalmazások a mesterséges intelligencia-alapú asszisztensek fejlesztésében, amely a Z-generáció frusztált tagjait segítené a romantikus beszélgetésekben.

Brutálisan jó funkciót kap a mobilos Gmail

Első körben az Android felhasználók kapják meg a mobilos Gmail újítást, ami igazán nagy segítség lesz a levelek kezelésében.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!