spot_img
spot_img
spot_img

Több százan úszták át a fűzfői öblöt

-

Article Top Ad (AdSense)

Több száz sportember tette próbára a képességeit szombaton Balatonfűzfő és Balatonalmádi között az Open Water Tournament (OWT) nyíltvízi úszóbajnokság első futamán. Az amatőrök és profik 3 és 9 kilométeres táv között választhattak, biztonságukról 35 hajó gondoskodott. Az éjszakai vihar miatt a szervezők a meteorológiai szolgálattal és hatóságokkal folyamatosan egyeztetve az indulást reggelről délre halasztották, ekkor már kellemes időjárási körülmények fogadták az úszókat. 

Elsőként az eseményt megnyitó Kiss Gergely háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó ugrott a vízbe. „A 3 kilométeres távot teljesítettem. Ideális viszonyok fogadtak bennünket, kis hullámok tették még izgalmasabbá az úszást és a hőmérsékletre se lehetett panasz. Örülök, hogy ilyen sokan eljöttek, fantasztikus volt a hangulat és rengetegen bevállalták a 9 kilométeres távot is, pedig az igazán embert próbáló feladat” – mondta Kiss Gergely. „A tavalyi nehéz év mindannyiunkat ráébresztett, hogy lehet a szabadban is sportolni, legyen szó futásról, túrázásról, vagy éppen úszásról. Utóbbihoz szerencsére csodálatos tavaink és folyóink vannak az országban” – tette hozzá a bajnok. 

Az OWT-t a Budapest Urban Games-t 2014-ben életre hozó csapat indította útjára. Az Open Water Tournament célja, hogy profi versenykörülményeket biztosítson Magyarország vizeiben – nemcsak a profik számára. „A fűzfői öböl a megfelelő szélviszonyok miatt is ideális helyszín az úszáshoz, a pályát pedig úgy alakítottuk ki, hogy a versenyzőknek csak az úszásra és a környezetre kelljen koncentrálni. Nagyszerű strandhangulat alakult ki, látszik, hogy egyre többen szeretik a sportot az utazással, vakációzással összekötni” – mondta Mezős Balázs főszervező.  

Július 17-én az OWT Paksra, augusztus 21-én pedig Gyékényesre látogat el, mindkét helyszínre várják a vadvízi úszás szépsége iránt érdeklődő profik és amatőrök jelentkezését.  

Regisztráció itt: http://openwater.hu/regisztracio

 

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Női téli csizmák – milyen fazonok divatosak ebben a szezonban?

A hideg évszak beköszöntével a megfelelő lábbeli nemcsak praktikus kiegészítő, hanem a téli öltözék egyik központi eleme is. Az aktuális divat sokszínűsége lehetővé teszi, hogy mindenki megtalálja a stílusának és igényeinek leginkább megfelelő csizmát. Idén a női téli csizmák divatja az elegancia és a kényelem tökéletes egyensúlyára helyezi a hangsúlyt.

Hótaposók – megbízható cipők a család minden tagjának a zord időben

Amikor beköszöntenek a hideg hónapok, a megfelelő lábbeli kiválasztása kulcsfontosságúvá válik kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Nem csupán a fagyos időjárás és a csúszós utcák jelenthetnek kihívást, de a latyak, a hó vagy az eső is megnehezítheti a mindennapos közlekedést. Ilyenkor jön jól egy strapabíró, meleg és vízlepergető cipő, amelyben nem csak biztonságosan járhatunk, de a komfortérzetünk is megmaradhat. A hótaposók pont ezt a célt szolgálják: a család minden tagja számára ideális megoldást kínálnak.

Tökéletes ajándékötletek kisbabáknak

Az ajándékozás mindig öröm, de ha kisbabáknak vagy friss szülőknek keresel ajándékot, a praktikum és az esztétika egyaránt fontos szempont. Ebben a különleges időszakban az életüket megkönnyítő, a baba kényelmét és fejlődését támogató ajándékok igazán értékesek. Íme néhány ötlet, amelyek garantáltan mosolyt csalnak minden családtag arcára.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!