A gourmet vendégeket kontinenseken átívelő sörvacsora is várja február 18-19-én az egyetlen hazai téli sörfiesztán. Több tucat kiállító, nemzetközi sörmárkák, hazai sörfőzdék és kézműves sörmanufaktúrák több mint 150 féle sörét verik csapra, a VI. Indoor Sörfesztiválon az InterContinentalban.
“A sörforradalom hatásaként számtalan sörfőzde, számtalan sörtípusból készít számtalan féle kreatív főzetet, amelyeket végigkóstolni szinte lehetetlen, ha nem az Indoor Sörfesztiválról lenne szó” – vallják az Indoor Sörfesztivál szervezői, így immár hatodik alkalommal merülhetünk el a sör élvezetében. A sörfesztivál jellegzetessége – azon túl, hogy nem kell a nyárra várni – az is, hogy egy szálloda adja a jeles ünnep díszletét, jelen esetben az InterContinental bálterme, ami az ország legnagyobb bálterme is egyben.
Szintén az Indoor Sörfesztivál nagy vonzereje, hogy a belépőt megváltva korlátlanul kóstolhatjuk végig a sörkínálatot, több mint 150 féle csapolt sört, a hazai és nemzetközi márkákat.
A sörkínálat mellett az „Ez is Maláta” – whiskey kóstoló keretében skót, japán, ír, amerikai és kanadai italokat ízlelhetünk. A két napon jelen lesz továbbá néhány pálinkafőzde kínálata is.
A sörgasztronómia kalandtúrán idén egy kontinensek közötti sörvacsora kerül terítékre. Lévai Ádám, az InterContinental séfje és Yahya Kadaro, az ARZ Libanoni Étterem executive séfje közösen álmodta meg és együtt is készítik el a gourmet fogásokat, melyek a hozzájuk kínált sörökkel nyújtanak szenzációs ízvilágot. Az asztalon lesz – mások mellett például – sörben érlelt norvég lazac, sörös, mustáros kacsa rilette, füstölt padlizsán és fűszeres Beirut-i csirkecomb vagy egy ínycsiklandó konfitált malac császár, természetesen a hozzájuk illő sörkínálattal.
A fesztivál tartalmas sörkulturális előadásokkal is készül. Jelen lesznek a “nagy történetmesélők”, így Katona Csaba, a Történettudományi Intézet tudományos munkatársa, sörtörténész, Martin Imre vendéglős, a Ferdinánd Monarchia Cseh Sörház tulajdonosa valamint Kóczián László, az Indoor Sörfesztivál főszervezője.
Lesz továbbá Belga sör mesterkurzus, ahol pohárba kerül majd a St Louis Premium Gueze, a La Trappe Witte, a Corsendonk Grand Hops, a Steenbrugge Dubbel vagy a La Trappe Quadrupel. És egy leheletnyi Oktoberfestet is idevarázsolnak a szervezők, ahol bajor sörök, sörpadok, kockás terítő, maibaumok és girlandok díszletében idézhetjük az Oktoberfest élményét.
Bővebb információk itt: http://indoorsorfeszt.hu/
A korlátlan sörkóstolás mellé a vendégek egy logózott söröskorsót is kapnak, a belépőket pedig itt lehet megvásárolni: https://tinyurl.hu/nsMP/