spot_img
spot_img
spot_img

Tamás után testvére, Lőrincz Viktor is a dobogón!

-

Article Top Ad (AdSense)

Lőrincz Viktor 87 kilogrammos súlycsoportban a döntőben az ukrán Zhan Beleniukkal mérkőzött, és nagy küzdelem után az ezüstérmet szerezte meg. 

Magyarország legújabb olimpiai ezüstérmese, Európa-bajnok, világbajnoki ezüst- és kétszeres világbajnoki bronzérmes Lőrincz Viktor nem csak a koronavírus fertőzésből és térdműtétjéből tudott remek formába kerülni, de mentálisan is tökéletesen felkészült. Minderre szüksége is volt, mert a kétszeres világ- és háromszoros Európa-bajnok és a rioi olimpián bronzérmet szerzett Belenyukot készült legyőzni, aki egyáltalán nem volt könnyű ellenfél.

Ahogy az elődöntőben Metwally ellen, Viktor most is végig higgadt és nyugodt tudott maradni. Az első pontot neki adták, és ezután a lenti birkózást választotta, de Beleniuk hamar felállt belőle. Viktor folyamatosan tolta előre ellenfelét, de nem nagyon tudott fogást találni rajta. A második menetben már kicsit hevesebb volt a küzdelem, Viktor nagyon jól bírta a nyomást. Az ellenfelek ismét a földön folytatták tovább, Beleniuknál volt a pont, aki sajnos meg tudta forgatni Viktort, ami plusz négy pontot ért neki. Az idő túl gyorsan szaladt, és Viktor a végén már nem tudott pontot szerezni, de Beleniuk elleni ezüstérme így is aranyat ér.

Viktor 17 éves korában indult először világversenyen, a varsói kadet Európa-bajnokságon bronzérmes lett, majd három évvel később már junior európa bajnoki címet szerzett. 2013. szeptemberében a Papp László Sportarénában megrendezett világbajnokságon a harmadik helyen végzett, és ezzel megszerezte első felnőtt világbajnoki érmet. 2017-ben az Európa-bajnokságon pedig már ő állhatott a dobogó tetejére.

Testvérével mindenben támogatják egymást, a fájdalmas rioi olimpia után tartották egymásban a lelket, és Viktor volt az, aki meggyőzte testvérét, hogy a kudarc után ne hagyja abba a birkózást.

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Hialuronsavas szérum száraz bőrre – hogyan használd?

A száraz bőr ápolása komoly kihívás lehet, hiszen az időjárás vagy a nem megfelelő kozmetikumok tovább ronthatják az állapotát. A jó hír, hogy a hialuronsavat tartalmazó készítmények visszaadhatják a bőr rugalmasságát és komfortérzetét, különösen, ha tudatosan illeszted be őket a rutinodba. Kis mennyiségben is látványos hatást nyújthatnak a feszesség és teltség helyreállításában, köszönhetően kiváló vízmegkötő tulajdonságuknak.

Öt ruhadarab öt különleges alkalomra – fedezze fel, mely darabok elengedhetetlenek a gardróbjából!

A ruhák a női ruhatár alapvető darabjai, amelyek segítségével bármilyen alkalomra tökéletes megjelenés biztosítható. Legyen szó időtlen eleganciáról vagy kényelmes, hétköznapi viseletről, érdemes a gardróbban különféle stílusú ruhákat tartani. Fedezze fel azt az öt alapvető ruhatípust – a mini, midi, maxi, kötött és elegáns modelleket –, amelyek minden helyzetben megállják a helyüket. Legyen felkészült minden alkalomra, és frissítse ruhatárát még ma!

Hogyan válasszunk projektort otthoni mozizáshoz?

A házimozi élmény ma már nemcsak a tágas nappalik kiváltsága. Egy modern projektor segítségével a legkisebb szoba is pillanatok alatt hangulatos mozivá alakítható. De milyen típusú projektort érdemes választanunk, ha a hely szűkös, ugyanakkor a képminőség terén nem szeretnénk kompromisszumot kötni? Cikkünkben segítünk eligazodni a projektorok világában!

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!