spot_imgspot_img

Címke: Magyarország

Fedezd fel idén a Mecsek mesés vidékét

Nyolcadik alkalommal rendezik meg Magyarország egyik legnagyobb, szervezett többnapos gyalogtúráját. Idén nyáron a Fjällräven Vándortúra a Mecsekbe hívja a természetjárás kedvelőit, hogy négy nap alatt 74 kilométert megtéve, együtt fedezzék fel a hegység...

Magyarországra érkezett a 2023-as év autója

Először mutatták be Magyarországon a Jeep első, tisztán elektromos modelljét, az Avengert, amely 2023-ban elnyerte az Év Autója, valamint a Women’s World Car of the Year címet is. Ez a városi szabadidőjármű az első...

Sokan halnak meg szén-monoxid-mérgezésben 

2022-ben több mint 1200 alkalommal riasztották a tűzoltókat szén-monoxiddal kapcsolatos esethez. Annak ellenére, hogy az érzékelők terjedésének köszönhetően ötödével csökkent a mérgezések száma 2021-hez képest, még tavaly is 205 ember sérült meg, 19 pedig...

Hazai tulajdonban a Vodafone Magyarország

Január 31-én a vételár kifizetésével lezárult a Vodafone Magyarország Távközlési Zrt. (Vodafone Magyarország) megvásárlása. A január 8-án aláírt adásvételi megállapodásnak megfelelően a 4iG Nyrt. 51, a Magyar Állam pedig 49 százalékos közvetett befolyást szerzett...

„Gyógyíthatatlan betegség, de a gondolkodásban nem zavar.”

Búcsúzunk Tamás Gáspár Miklóstól (TGM), a kolozsvári születésű filozófustól, aki írásaival, gondolataival nem egy, de legalább két olyan nemzetet is inspirált, amelyek tisztelik kritikus gondolkodását. Kezdtetek A kolozsvári születésű filozófus, a magyar rendszerváltás kiemelkedő alakja 1948....

Az ADA 30. születésnapját ünnepli – íme, a legfrissebb bútortrendek

Az ADA immár 30 éve van jelen Magyarországon, és mintegy 1200 fővel az ország legnagyobb kárpitozott bútorgyártója, valamint Körmend, Nova és Zalaegerszeg egyik legnagyobb munkaadója. A napi kiszállítások száma 150 kanapé, 50 fotel, 240 ágy,...

A prémium háztartásigép-piac egyik legnagyobb globális szereplője jön Magyarországra

A Candy Hoover Hungary jövő év első felében vezeti be Magyarországra az amerikai és az ázsiai prémium háztartásigép-piac elsőszámú szereplőjét, a Haier márkát. A társaság élén augusztus óta Rózsa Márton áll, aki igen ambiciózus...
Johnny Depp

Könnyen lehet, hogy Johnny Deppet láttad Budapest utcáin!

Jó hír, hölgyeim: most nagy esélyünk van összefutni Johnny Depp-el a fővárosban! Mindenki Jack Sparrow-ját már ki is szúrták a budapesti Four Season Hotel közelében egy vörös hajú hölgy társaságában.  Persze azóta mindenki azt találgatja,...

Kirándulj, fotózz és nyerj: négy mesebeli helyszín a Balaton-felvidéken, ahol érdemes megcsodálni az élővilágot

A fotópályázat célja, hogy profi és amatőr fotósok kameráján keresztül mutassa be a Balaton-felvidék természeti sokszínűségét. Az ásványvíznek otthont adó térségről készült természetfotókat szeptember elején értékeli a szakmai zsűri, így a nyár hátralévő része...

Közel nyolcszázezer már felismert szívbeteg országa vagyunk

Hazánkban 100 000 lakosra számítva 7700 szív- és érbeteg él. Ennek a számnak közel fele koszorúér-betegség. Az Európai Unióban csak Csehország és Észtország mutat rosszabb adatokat   Hazánkban 100 000 lakosra számítva 7700 szív- és érbeteg...

BCOOL Magazin V. évfolyam 3. szám | 2022. augusztus

FRISS CIKKEINK

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!