Szombattól nyitva lehetnek a teraszok, a jövő héten pedig újra indul az élet

-

A jövő héttől a védettséget igazolók számára már szinte  visszaáll a normális kerékvágásba az élet, igaz este 11-re otthon kell lenniük.

A  jövő hét közepén elérjük a 4 millió beoltattat, ezért  a védettségi igazolvánnyal rendelkezők számára megnyitják a szolgáltatások nagy részét.

Így sokan mehetnek már színházba, moziba, és talán nyárra minden  hasonlóan működhet, mint a pandémia előtt.

Fotó:PIxabay

A gyógyfürdők orvosi beutalóval ismét elérhetőek a gyógykezelést igénylők számára, négy budapesti fürdőben: a Széchenyi, Szt. Lukács, Paskál és Pesterzsébeti fürdőkben gyógyulhatunk.

 

Fotó: gyogyfurdoi.hu

A Nyírő Gyula Kórházban Budapesten pedig poszt -covid ambulancia nyílt  azok számára, akik a koronavírus utóhatásaként depressziósak vagy szoronganak. Ez a tünet  a fertőzésen átesettek 30 százalékát is érintheti.

Bár előkerült egy új mutáns, a tripla mutáns Indiából,  a vakcinák nagy valószínűséggel ez ellen is védenek.

A Pfizer amerikai gyógyszercég vezérigazgatója, Albert Bourla szerint az ő vakcinájukkal beoltottaknak valószínűleg egy harmadik  dózisra is szükségük lesz, amit a második vakcinától számított 12 hónapon belül kell majd  megkapniuk. Elképzelhető, hogy ez az összes engedélyezett vakcina esetében is ugyanígy fog működni.

A fiatalokat is elkezdték oltani, a 16-18 év közöttieket Pfizerrel oltanák, számukra oltóanyagot különítenek el.

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Hirdetés

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!