Tegnap volt az a nap, amikor megünnepeltük, hogy eltelt egy esztendő. Ennek okán többnyire megemelkedik az alkohol tartalmú italok fogyasztása. Sok esetben a mennyiség megy a minőség rovására, és ezt nem igazán kultiválja a szervezetünk. A buli után eljő ugyanis a másnap, annak minden kellemetlen utóhatásával. Azért van rá megoldás!

Furcsa ünnep a szilveszter
Különösebben senki nem csodálkozik azon, hogy minden 365. nap ünneplünk. Hogy mit? Azt, hogy a Föld pontosan 365,242199 nap alatt, az óramutatóval ellentétes irányban megkerüli egyszer a naprendszerünk közepén tartózkodó csillagot, mely gravitációs mezője egybe tartja azt.

Kicsit viccesen azt is ünnepelhetnénk, ha ebből indulunk ki, hogy a Föld 24 óra alatt fordul meg a saját tengelye körül, ami elég sűrűn beiktatott italfogyasztást jelentene. De azt is ünnepelhetnénk, hogy a naprendszer mennyi idő alatt kerüli meg a galaxisunk (tejútrendszer) közepét. Ez viszont nem lenne jó buli mert a tudósok számítása szerint körülbelül 226 millió évre van ehhez szükségünk, pedig brutális sebességgel (220 kilométer per másodpercenként) haladunk. Elég ritkán fogyaszthatnánk alkoholos italokat és akkor is dinoszauruszoknak kéne lennünk.

Mi történik C2H5OH -tól
Az alkoholos italok alkoholtartalmát térfogat százalékban adják meg. Ez azt mutatja meg hogy 100 ml italban, hány ml alkohol található. Mikor italozgatunk, a szervezetbe kerülő alkohol nagyjából 90 %-ban a májban bontódik le, és csak elhanyagolható 10 % választódik ki a vizeleten és a tüdőn keresztül. A máj lehetőségei viszont végesek, mert körülbelül óránként 9 -10 g lebontására képes! Az olyan tényezők, mint a testméret és a testsúly, az életkor, mind befolyásolják, hogyan dolgozzuk fel az alkoholt. Nagyon nehéz általánosítani, hogy kinek mennyit bír a szervezete, de senkinek nem tesz jót a túlzott mennyiségek bevitele. Amennyiben ez mégis bekövetkezik, a szervezetünk is reagál, csökkenek a memória és agyi funkciók, bizonytalan a mozgás, összevissza a beszéd, megszűnik a szociális kontroll, és nem lehet felmérni a további fogyasztás eredményét. Egy idő után már nincs visszaút, a testünk igyekszik kilökni magából a mérgező anyagot, rosszabb esetben bekövetkezhet az alkoholmérgezés, mely akár eszméletvesztéssel is járhat.

Két dolgot kerüljünk, a túl nagy mennyiségű alkohol fogyasztást, és a túl gyors, rövid idő alatt fogyasztott alkoholt! Ezek mellett érdemes nem keverni a vegyületeket, az az italokat, mivel tetézi a helyzetet.

Ha túl vagyunk a szilveszter estén, itt a másnap
Amennyiben sikeresen befejeződött az este, és bár sokat fogyasztottunk, megúsztuk nagyobb probléma nélkül, a szervezetünk még sokáig fog küzdeni. Tompa fájdalom az egész testedben, fáradtság, fejfájás, koncentrációs nehézség, folyamatos szomjúság, szédülés, hányinger. Ezekhez még hozzá tevődik a kevés alvás, és a feltehetően minimális mennyiségű étel bevitele. Ezek összessége roppant kellemetlen.

Itt is érdemes elgondolkodni a megelőzésen. Tehát soha ne fogyasszunk alkoholt üres gyomorral! A relatív magas zsírtartalommal, és magas fehérjetartalommal rendelkező ételek sokat segítenek a felszívódáson. Egy nagyon egyszerű népi / vendéglátós megfigyelés szerint, fogyasszunk zsíroskenyeret. Még időben csökkentsük a másnaposság kialakulásának kockázatát! Nagyon fontos a hidratálás, tehát a sima víz fogyasztása. A szervezet dehidratáltsága maga a másnaposság, melynek tünetei a következők: száj- és nyelvszárazság, szomjúság, fejfájás, fáradtság, izomgyengeség, szédülés.

Mit tegyünk másnap
Víz! Ha már megtörtén a túlzott alkoholfogyasztás, bármennyire is nehéz abban a helyzetben, alvás előtt igyál 1-2 pohár vizet, hogy hidratált maradjon a szervezet. Mikor felkeltél „másnap”, ugyancsak kezdd egy pohár víz elfogyasztásával! Tehát a vízfogyasztás a legfontosabb! A „kutyaharapást szőrével” badarság! Hiszen újra dehidratáljuk vele magunkat! Minimális hatása ugyan van, de hosszabbá teszi a szervezet regenerálódását.
Ételek! Mivel ilyenkor az ételek bevitele és rendszeressége is felborul, a vércukorszintünk is megváltozik. Ezért nagyon fontos, hogy azon a bizonyos napon étkezzünk rendesen a megszokott rutin szerint, és ne összevissza, ahogy épp kívánjuk. Nem baj, ha keveset fogyasztunk, viszont azt ésszel tegyük! Fogyasszunk olyan ételeket, amik regenerálni tudják a vércukorszintet. A méz, banán, és a savtúltengés ellen pirítós, zabpehely javasolt. Jót tehetnek a savanyúságok, az A -vitamin pótlása. A klasszikus megoldás mindig beválik, ami a „gyógyleves” – az az a húsleves. Folyadékpótló, tele zöldséggel, vitaminnal, fehérjével, és ezt könnyen meg is tudjuk emészteni. Ugyancsak megfelelő lehet a Pho leves! Az egyik természetes gyomornyugtató a gyömbér. Émelygés és hányinger ellen megfelelő lehet. Készítsünk teát belőle! Ugyancsak jót tehet a kamilla vagy a levendulatea.
Mozgás! Ha bekövetkezik a másnaposság, a reggelizés és a hidratálás után, egy hosszú séta csodákra képes!
Vitaminpótlás! Ne vegyünk be fájdalomcsillapítót, mert a szervezetünknek épp elég dolga van az alkohol közömbösítésével! Pumpáljuk tele magunkat e helyett magnéziummal, rengeteg sok C-vitaminnal és cinkkel, és az omega-3 kapszulák is segítenek.

Alvás! Ha már így alakult, és a szervezet küzd azért, hogy regenerálódjon, a legjobb ha segítünk neki és hagyjuk dolgozni. A másnapot nem baj, ha meg -megszakítjuk néhány órás szundikálásokkal. Minden alvás után pohár víz, és egyre jobban fogjuk magunkat érezni!