spot_imgspot_img
spot_img

Szilágyi Liliána: „Néha arra vágyom, bárcsak élhetném az átlag huszonévesek életét…”

-

Article Top Ad (AdSense)

„… de semmi nincs véletlenül”. Szilágyi Liliána exkluzív nagyinterjúban beszél mindazokról a hatásokról, amelyek azóta érték, hogy traumáját megosztotta a nagyközönséggel. Szilágyi Liliána szerelemről, barátságokról, megküzdési módszerekről és önismeretről is vallott a lapnak.

Az olimpikon két és fél éve alkot párt elsőszámú támaszával, Zsomborral, azonban ismeretségük a gyermekkorukra nyúlik vissza. „11 éves korom óta „szerelemben vagyunk”, mindig is az életem része volt. Eleinte furcsa volt számomra az általa képviselt gyengédség, 13-14 éves koromban hozott virágot, verseket írt, gitározott nekem – ezt a klasszikus udvarló, „lovag” viselkedést akkor még nem tudtam befogadni…” – nyilatkozta Szilágyi Liliána.

Hozzátette, mindig vágyott arra, hogy egyenlő félként legyen benne egy kapcsolatban. „Zsombor megmutatta nekem, hogy mellette lehetek és tudok nő lenni, gyengéd lenni, tudok rá számítani. Elég karakán személyiség vagyok, nem érzem, hogy védelemre szorulnék, de egymás szeretetéből és az erős érzelmi kapcsolódásból fakadóan nagyon figyelünk egymás rezdüléseire. Sokat tanultam mellette arról, ki vagyok valójában mint nő és mint ember” – mondta el Liliána.

Szilágyi Liliána komoly felelősséget visel azzal, hogy nyilvánosan beszél tapasztalatairól, üzenete rengeteg hasonló problémával küzdő emberhez jutott el. A felelősség azonban gyakran teher is a fiatal nő számára. „Vannak napok, amikor annyira fáradt vagyok lelkileg, hogy néha vágyom rá, hogy bárcsak élhetném az átlag huszonévesek életét. De úgy érzem, felelősséggel tartozom, hogy ha megvan az erőm hozzá, beszéljek róla és vigyem végig ezt a folyamatot.”

Szilágyi Liliána arról is beszélt, hogy emberi kapcsolataiban milyen árat fizetett őszintesége miatt. „Nagyon sok, barátinak mondott kapcsolatom egyszer csak eltűnt. Ezzel számoltam, és senkire nem haragszom emiatt, megértem mindenki döntését. Ami viszont nagyon pozitív meglepetés volt, hogy olyan emberek kerültek be az életembe, vagy álltak mellém teljes vállszélességgel, akikről nem is gondoltam volna. Kevesebb, de sokkal minőségibb baráti kapcsolatom lett” – mondta el Liliána.

A teljes interjú az InStyle téli lapszámában olvasható.

A címlapfotózásról készült videó idekattintva megtekinthető.

Nagy Ervin és Borbély Alexandra: „Ránk nem igaz, hogy az ellentétek vonzzák egymást”

Király Linda: Szeretnék családot, de nem egy egészségtelen, mérgező kapcsolat árán

 

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Új funkció érkezik a mobilokra, ami figyelmezteti a felhasználót, ha követik

A két tech óriás, az Apple és a Google hétfőn hivatalosan is bejelentette egy új funkció bevezetését, amely értesíti a felhasználókat arról, ha a Bluetooth-kompatibilis eszközök általi nyomkövetést tapasztalnak.

Az általános jóllét új pillére az internet lett

A Technology, Mind and Behaviourban publikált globális tanulmány az internet hatásáról eddig ismertekkel szembe menő, új eredményekkel zárult.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!