Kiüresedett párkapcsolat, intimitás hiánya, önigazolás, és számos más ok is állhat amögött, ha valaki a kapcsolatán kívül egy szerető mellett keresi a boldogságot. Szeretőként tilosban járni azonban erkölcsileg is elítélendő, ám sokan felmentik magukat és a szeretői státuszt is. Sőt, vannak, akik a szeretői szerepbe ragadnak, vagy éppen folyton abban találják magukat. Cikkünkben ezt járjuk körbe.
„Harmadiknak” lenni
Számos oka van annak, hogy sokan keresik kapcsolaton kívül a szerelmet és a szenvedélyt. De most nem a félrelépő fél felől közelítenénk meg a szerető létet, hanem annak a bizonyos harmadiknak a szemszögéből. Megvannak a lélektani okai, ha valaki sokáig beleragad a szeretői státuszba. Néha az illető nem is tud tudatosan reflektálni arra, hogy amiben van, nem feltétlen vezet egy egészséges, boldog, kiegyensúlyozott kapcsolathoz. A viszonyok izgalma egy idő után már teher is. Sok szerető nemcsak szórakozást, kis kitérőt lát a viszonyban, hanem reménykedik, hogy egyszer ő lehet a szerelme mellett az első.
Kábító lángolás és a rózsaszín köd
A legtöbb ember alapvető lelki igénye szeretni és szeretve lenni. Az izgalmas, vérpezsdítő szerelmi mámor miatt mintha minden új értelmet nyerne, mindent pozitívabban látunk. Élvezetesnek tarthatjuk a legegyszerűbb napi rutin is, mert extra energiákkal tölt fel ez az érzés. A rózsaszín köd eltakarja a problémákat és sokszor az erkölcsi blokkot is feloldja. Vannak, akik egyszerűen képtelenek ennek a szerelmi lángolásnak ellenállni és hagyják magukat az eseményekkel sodródni, még akkor is, ha nem lennének a szerelmük párjának a helyébe, akit éppen felszarvaznak. A tiltott, titkos kapcsolatot, a fel nem vállalt szerepet is bevállalják.
Önbizalomhiány
A szeretői státuszba ragadás egyik oka lehet az önbizalomhiány. Az illető úgy érzi, nem ér annyit, hogy valaki annyira komolyan gondolja vele a kapcsolatot, hogy elköteleződjön. A kapcsolaton kívüli viszonyt folytatók gyakran hitegetik a szeretőjüket azzal, hogy kilépnek a házasságból, kapcsolatból és új életet kezdenek. A hitegetés életben tarthatja a szerető reményét. Akik pedig nem igazán hisznek abban, hogy szerethetőek, elfogadhatóak, felvállalhatóak, már a szeretetmorzsáknak is nagyon örülnek.
A felelősség kerülése
A fel nem vállalt viszonyok izgalmához nem tartozik hozzá a napi gondok és közös teherviselés problémája, épp ezért is lehet vonzó sokaknak ez az állapot. A felelősséget kerülő szeretők számára ez a státusz kényelmes, mert a szerelmüknek leginkább csak a jobbik, kedvedzőbb részüket tapasztalják meg.
Hódítás és önigazolás keresése
A tiltott viszonyok sokszor csak egy flörtölésből indulnak, komolytalan játéknak kezdődnek, de tartósan is megmaradhatnak. A szeretői pozícióval beérők olykor egyáltalán nem az intimitás utáni vágy miatt bújnak más ágyába, hanem önigazolás keresése miatt. A tartós kapcsolatokban a szenvedély megkopik, a szerető új dimenziókat nyithat meg a szexualitás terén is, ezért is olyan vonzó a tilosban járni.
A titkos viszonyok miatt többen is sérülhetnek, a megcsalt fél is, családtagok is, s sokszor maga a reménykedő, szerető szerepbe ragadt ember is.
Családi minták követése
A transzgenerációs mintákat is meg kell említenünk, ha a megcsalás és szeretői státusz témájáról beszélünk. A felmenők, családtagok viselkedése, szűk családi körben tapasztaltak a nem tudatos mintakövetés is felelős lehet a szerelemről, párkapcsolatban való létezésről gondolkodásban. Sokan érzik úgy, hogy egy ismétlődő, rossz minta alapján választanak párt, vagy éppen egy reménytelenül nagy megakadás miatt nem képesek a vágyott életminőségben élni. Ezeket érdemes lehet szakemberrel megvizsgálni. Az önelemzés, a transzgenerációs minták elemzése megfejtést hozhat arra vonatkozóan, hogy miért marad olyasvalaki is szeretői státuszban, aki egyáltalán nem akarja ezt az állapotot.
A hűtlenségről és megcsalásról ebben a cikkünkben olvashatsz még részletesebben:
Ha párkapcsolati témájú cikkeket olvasnál még:
Szerelem és kiteljesedés – Michelangelo-hatás a kapcsolatban