spot_img
spot_img
spot_img

Rúzsa Magdi: „Három gyerek mellett nincs idő magammal foglalkozni”

-

Article Top Ad (AdSense)

Hármas ikreinek születése után idén nyáron állt újra színpadra Rúzsa Magdi énekesnő. Egy most megjelenő interjújában elmeséli, hogyan birkózik meg az új élethelyzetével és hogyan próbál egyszerre helyt állni anyaként és előadóművészként.

Rúzsa Magdi sokáig úgy érezte, nem biztos, hogy képes lenne a karrierjét és az anyaságot összeegyeztetni. Aztán jött egy pont az életében, és teljesen megváltozott a véleménye ezzel kapcsolatban. Többek között erről is mesél a GLAMOUR magazin interjújában. A beszélgetésben jogosan merül fel a kérdés, három pici mellett jut-e idő saját magára?

„Három gyerek mellett nincs idő magammal foglalkozni. Ha éppen nem velük vagyok, akkor koncertre kell mennem, ilyenkor átáll az agyam az anyukaszerepről az előadóművészre. Bízom abban, ahogy egyre nagyobbak lesznek, egyre több mindent tudok majd becsempészni az életembe. Ez a hozzáállás segít túllépni a nagyobb kríziseken, ilyenkor veszek egy mély levegőt és megyek tovább. Mindig arra gondolok, mennyire hálás és szerencsés vagyok, hogy három egészséges gyerekem van. Nem volt egyszerű a várandósságom sem, nagy volt bennem a kétség, hogy rendben legyenek a babák, mellette pedig próbáltam a karrieremre is koncentrálni, minden energiát belepakolni. Ez a befektetés idén nyáron ért be igazán, a szülés után úgy tudtam minden alkalommal a színpadra állni, hogy előtte nem kellett próbálnom a zenekarral, és ezért nagyon hálás vagyok. Ezek a dolgok visznek előre és lendületet adnak, bármennyire fáradt vagyok. Aztán ránézek a gyerekeimre, és olyan boldogság van a lelkemben, amit korábban még soha nem éreztem” – árulta el Magdi.

Több gyerek esetében a szülők egyik állandó dillemája, hogyan tudják a szeretetüket egyszerre többfelé irányítani? Magdi számára is ez jelenti az egyik legnagyobb kihívást. „Bármennyire is szeretnéd, nem tudsz mind a háromnál minden pillanatban ott lenni.  Amikor felveszed az egyiküket, vérzik a szíved, hogy a másik kettőt nem tudod a karodban tartani. Ezeket a helyzeteket kell okosan megoldani úgy, hogy ne tépjük szét egymás lelkét. Nagy tanulás nekem, hogy helyén tudjam kezelni: nem lehet egyszerre mindegyikükkel ugyanúgy jelen lenni” – mondta az énekesnő.

A magazin interjújában Magdi bővebben mesél róla, milyen az élet három kisbabával, mik voltak a legnagyobb félelmei, és hogy tud a színpadon teljesen kikapcsolni és száz százalékban a közönségére koncentrálni.

Magatartásorvoslás a munkahelyen – Interjú Kasek Rolanddal

“Pontosan tudom, milyen nehéz lehet egy interjúalanyt szóra bírni”

 

 

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Hialuronsavas szérum száraz bőrre – hogyan használd?

A száraz bőr ápolása komoly kihívás lehet, hiszen az időjárás vagy a nem megfelelő kozmetikumok tovább ronthatják az állapotát. A jó hír, hogy a hialuronsavat tartalmazó készítmények visszaadhatják a bőr rugalmasságát és komfortérzetét, különösen, ha tudatosan illeszted be őket a rutinodba. Kis mennyiségben is látványos hatást nyújthatnak a feszesség és teltség helyreállításában, köszönhetően kiváló vízmegkötő tulajdonságuknak.

Öt ruhadarab öt különleges alkalomra – fedezze fel, mely darabok elengedhetetlenek a gardróbjából!

A ruhák a női ruhatár alapvető darabjai, amelyek segítségével bármilyen alkalomra tökéletes megjelenés biztosítható. Legyen szó időtlen eleganciáról vagy kényelmes, hétköznapi viseletről, érdemes a gardróbban különféle stílusú ruhákat tartani. Fedezze fel azt az öt alapvető ruhatípust – a mini, midi, maxi, kötött és elegáns modelleket –, amelyek minden helyzetben megállják a helyüket. Legyen felkészült minden alkalomra, és frissítse ruhatárát még ma!

Hogyan válasszunk projektort otthoni mozizáshoz?

A házimozi élmény ma már nemcsak a tágas nappalik kiváltsága. Egy modern projektor segítségével a legkisebb szoba is pillanatok alatt hangulatos mozivá alakítható. De milyen típusú projektort érdemes választanunk, ha a hely szűkös, ugyanakkor a képminőség terén nem szeretnénk kompromisszumot kötni? Cikkünkben segítünk eligazodni a projektorok világában!

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!