spot_img
spot_img
spot_img

Rúzsa Magdi hármasikreket vár

-

Article Top Ad (AdSense)

Ami most bennem és velünk történik, az a valódi csoda.”

Az énekesnő kivárta a kritikus 12 hetet, ami ikerterhességnél még kockázatosabb, majd megosztotta a titkát. Édesanya lesz, méghozzá rögtön három kicsié.

Hármasikrekkel terhes, akik természetes úton fogantak. A babák egészségesen és szépen fejlődnek.

Amikor orvosa közölte vele, hogy mit lát az ultrahang monitorján kissé meglepődött, ám mivel a családjukban fordult már elő ikerterhesség, nem volt ez mégsem annyira rémisztő.

– Az orvosom csak ennyit kérdezett, hogy „felkészültél?” „Mire?” – kérdeztem vissza. Erre ő: ketten vannak. Majd jött a meglepetés mindannyiunk számára: nem ketten vannak, hanem hárman – mesélte az énekesnő a Blikknek.

– Nemrégiben a férjemmel úgy döntöttünk, belevágunk egy olyan kalandba, amire eddig nem éreztük magunkat készen. Azon kuncogtunk, hogy az angyalkák már elég türelmetlenkedve várhatták ezt a döntésünket, hiszen szinte azonnal becsöngettek hozzánk. Mi pedig már nagyon várjuk a kis mókusainkat. Pár napja elsírtam magam, amikor megértettem, milyen isteni kegy és mekkora csoda az, hogy három kicsi lélek is egyszerre minket választott. Elmondhatatlan érzés. A legmesésebb az egészben, hogy mindez természetes módon történt. Nem volt itt lombik… Úgy érzem magam, mintha a Jóistentől valamiért olyan ajándékot kaptunk, amit csak kevesen kapnak. Olyan, mintha az ölébe emelve ringatna bennünket. Szinte érzem a jelenlétét .Mivel ez egy nem mindennapi várandósság, így minden kicsit bonyolultabb, nagyon kell figyelnünk mindenre.  De nekem valahogy ilyen az egész életem, mindig a nehezebb úton, de óriási ajándékokat kapok a kitartásomért cserébe, és a tenyerén hordoz az Isten. Legyen most is így – sóhajtott Magdi, aki arra kér mindenkit, ha teheti, mondjon el néha egy-egy imát azért, hogy mindenki egészséges legyen –  tette hozzá a napilapnak.

Úgy tervezi, hogy a folyamatos vizsgálatok mellett az utolsó pár hónapot már kórházan tölti a biztonságuk érdekében.

 

FRISS CIKKEINK

Hialuronsavas szérum száraz bőrre – hogyan használd?

A száraz bőr ápolása komoly kihívás lehet, hiszen az időjárás vagy a nem megfelelő kozmetikumok tovább ronthatják az állapotát. A jó hír, hogy a hialuronsavat tartalmazó készítmények visszaadhatják a bőr rugalmasságát és komfortérzetét, különösen, ha tudatosan illeszted be őket a rutinodba. Kis mennyiségben is látványos hatást nyújthatnak a feszesség és teltség helyreállításában, köszönhetően kiváló vízmegkötő tulajdonságuknak.

Öt ruhadarab öt különleges alkalomra – fedezze fel, mely darabok elengedhetetlenek a gardróbjából!

A ruhák a női ruhatár alapvető darabjai, amelyek segítségével bármilyen alkalomra tökéletes megjelenés biztosítható. Legyen szó időtlen eleganciáról vagy kényelmes, hétköznapi viseletről, érdemes a gardróbban különféle stílusú ruhákat tartani. Fedezze fel azt az öt alapvető ruhatípust – a mini, midi, maxi, kötött és elegáns modelleket –, amelyek minden helyzetben megállják a helyüket. Legyen felkészült minden alkalomra, és frissítse ruhatárát még ma!

Hogyan válasszunk projektort otthoni mozizáshoz?

A házimozi élmény ma már nemcsak a tágas nappalik kiváltsága. Egy modern projektor segítségével a legkisebb szoba is pillanatok alatt hangulatos mozivá alakítható. De milyen típusú projektort érdemes választanunk, ha a hely szűkös, ugyanakkor a képminőség terén nem szeretnénk kompromisszumot kötni? Cikkünkben segítünk eligazodni a projektorok világában!

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!