spot_img
spot_img
spot_img

„Romaként mindig úgy éreztem, hogy bizonyítanom kell”

-

Article Top Ad (AdSense)

Danis Lídia roma származású, sikeres színésznő, akinek alakításait és pályáját fiatal kora ellenére már sok díjjal elismerték, egy most megjelenő interjúban őszintén beszél Bódis Krisztával, a Van helyed alapítvány alapítójával a saját sorsáról, színészi hivatásáról és a romák tarthatatlan helyzetéről Magyarországon. 

A többségi társadalomban berögzült romakép leginkább a bűnözéshez, a tanulatlansághoz kapcsolódik, és a roma származású emberek ritkán kapnak lehetőséget arra, hogy maguk mutassák meg, milyenek is ők, milyenek is a hagyományaik, értékeik, mennyire tehetségesek. „A roma származásomból fakadó negatív megkülönböztetések miatt mindig lentebbre pozícionáltam magam, és ettől sok esetben védtelen vagyok mindmáig” – meséli Danis Lídia a GLAMOUR magazin születésnapi számában. „Romaként mindig úgy éreztem, hogy bizonyítanom kell, hogy én is vagyok olyan jó, mint ti. Szerencsémre ehhez az anyám olyan bázis volt és olyan háttér, hogy bármilyenek is voltak a körülmények, a Mindent adta, a Mindent! Az életem során ebből mégiscsak erőt merítettem, hogy túléljek. Ez a paradoxon viszont képessé tesz arra, hogy színészként meg tudom mutatni: az erős karaktereknek is van egy oldaluk, ami törékeny.” 

roma származás
„Fotó: Földi Ádám/ GLAMOUR”

Az interjúban szó esik a nyomorról is, amiben a magyar cigányság nagy része él. “Nem mehetünk el emellett! Nem tudom mi a megoldás, nem vagyok szociológus, szociális munkás, nem értek a nyomorban élők nyelvén sem. Elmondhatatlan a helyzetük, ez túlmutat a pénzen. Hogy hagyhatja ezt egy társadalom, hogy hagyhatják ezt emberek és azok, akiknek befolyásuk van, irányító hatalom van a kezükben?” – teszi fel a kérdést a Van helyed alapítvány alapítójával beszélgető színésznő. 

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Hogyan válasszunk projektort otthoni mozizáshoz?

A házimozi élmény ma már nemcsak a tágas nappalik kiváltsága. Egy modern projektor segítségével a legkisebb szoba is pillanatok alatt hangulatos mozivá alakítható. De milyen típusú projektort érdemes választanunk, ha a hely szűkös, ugyanakkor a képminőség terén nem szeretnénk kompromisszumot kötni? Cikkünkben segítünk eligazodni a projektorok világában!

Női téli csizmák – milyen fazonok divatosak ebben a szezonban?

A hideg évszak beköszöntével a megfelelő lábbeli nemcsak praktikus kiegészítő, hanem a téli öltözék egyik központi eleme is. Az aktuális divat sokszínűsége lehetővé teszi, hogy mindenki megtalálja a stílusának és igényeinek leginkább megfelelő csizmát. Idén a női téli csizmák divatja az elegancia és a kényelem tökéletes egyensúlyára helyezi a hangsúlyt.

Hótaposók – megbízható cipők a család minden tagjának a zord időben

Amikor beköszöntenek a hideg hónapok, a megfelelő lábbeli kiválasztása kulcsfontosságúvá válik kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Nem csupán a fagyos időjárás és a csúszós utcák jelenthetnek kihívást, de a latyak, a hó vagy az eső is megnehezítheti a mindennapos közlekedést. Ilyenkor jön jól egy strapabíró, meleg és vízlepergető cipő, amelyben nem csak biztonságosan járhatunk, de a komfortérzetünk is megmaradhat. A hótaposók pont ezt a célt szolgálják: a család minden tagja számára ideális megoldást kínálnak.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!