spot_imgspot_img
spot_img

Robotkutya volt a sztár

-

Article Top Ad (AdSense)

A magyar biztonsági piac  legkomplexebb rendezvénye zajlott márciusban között Esztergomban.

Egy tucat kiállító mellett közel 300 résztvevő látogatta meg a Magyar Biztonsági Fórum díjátadóval egybekötött konferenciáját. Az esemény egyik sztárja egyértelműen egy robotkutya volt, aki még egy valódi bombakereső kutyával is lelkesen pózolt.

Hódi Attila, az MBF egyesület elnöke a sajtótájékoztatón elmondta, ez a kiállítás a magyar biztonsági piac egyik legkomplexebb rendezvénye.

„Ez az egyetlen olyan konferencia, amely a szakma minden szegmensét vonzza és meglehetősen sok kiállító van, akik specifikusan ezt a közönséget szeretnék megszólítani. Mi ezt a rendezvényt a szakma nagyszínpadának is hívjuk” – mesélte a rendezvényről Hódi Attila.

Először vett részt a Magyar Biztonsági Fórum konferenciáján és kiállításán a Bastion Group, akik évek óta foglalkoznak biztonságtechnikai robotokkal. A cég főként fertőtlenítő- és járőröző robotokkal foglalkozik, amelyek olyan módon segíthetik az emberi munkavégzést, hogy az nemcsak hatékonyabbá, de biztonságosabbá is válik.

Bombakereső kutyával pózolt a robotkutya

A fertőtlenítő robotok erős fertőtlenítő vegyszerek használatára is képesek, amelyek az emberi egészségre károsak lehetnek, míg az őrszolgálatot ellátó robotok 360°-os kamerájukkal a teljes őrzendő területet belátják, éjjellátó funkciójuk és hőkamerájuk pedig még precízebb felderítést tesz lehetővé napszaktól függetlenül az emberi képességeknél. A cég recepciós robotokat is tesztel, amelyek már olyan gesztusokkal is rendelkeznek, amelyekkel érzelmeket fejezhetnek ki.

Hajós István biztonsági- és robotika tanácsadó, a Bastion Group ügyvezetője a sajtótájékoztatón elmondta: a robotflottájuk bemutatása mellett egy igazi különlegességgel is készültek a látogatóknak.

Hajós István

„Alapvetően a robotflottánkat mutattuk be, amely járőröző és fertőtlenítő robotokból áll, de újdonságként most egy robotkutyát is vittünk, amivel bővült a flottánk. Ez a robot egy együttműködés keretében van nálunk, mert a jövőben tervezzük mind a robotkutya, mind pedig az új generációs járőröző- illetve recepciós robot beszerzését. Vittünk a kiállításra drónt is, ezek mind nagy tetszést arattak, de a leghangosabb siker a közönség körében egyértelműen a robotkutyáé volt. Külön öröm, hogy azt is össze tudtuk hozni, hogy egy bombakereső kutyával egymás mellé tudtuk őket ültetni, fektetni, együtt lehetett őket mozgatni. Láthatóan jól tudtak együttműködni, ami egy rendkívül fontos visszajelzés nekünk, hiszen most indulnak majd az olyan tesztjeink is, hogy az állatokkal, hogy viselkednek a robotok, de azt is figyeljük majd, hogy egy alap ipari robothoz vagy egy ember kinézetű robothoz hogy viszonyul, hiszen utóbbinál már felfedezhet olyan formaiságokat, mint a gazdája” – fejtette ki a biztonsági tanácsadó.

Tesztelik az állatok robotokkal való viselkedését

Hajós István arra is kitért a cég konferencián tartott sajtótájékoztatóján, hogy a robotok emberekkel való viselkedését már jó ideje kutatják és hamarosan a mindennapokban is találkozhatunk a különböző robotokkal.

„Úgy gondolom, hogy nagyon komoly potenciál van a robotokban, nem csak a biztonsági területen, de az élet minden területén is, az otthoni felhasználástól egészen az ipari felhasználásig világosan látszik, hogy minden robotizálódik. Azt gondolom, hogy csak idő kérdése, hogy mennyire, hol és hogyan fognak elterjedni a robotok, de az biztos, hogy a biztonsági piacon is egyre több feladatot fognak átvenni. Jellemzően a járőrözési és a recepciós feladatok azok, amit úgy gondolom, hogy első sorban robotokkal fognak megoldani a szolgáltatók. Néhány éven belül azonban találkozhatunk velük, ezt bizton merem állítani” – folytatta Hajós István.

Sokat változtak a felhasználói igények

A konferencia fő szervezője, a Magyar Biztonsági Fórum egyik alapító tagja, Papp Róbert a sajtótájékoztatón kérdésre válaszolva elmondta, hogy az utóbbi években rohamosan fejlődött a hazai biztonságtechnikai ipar, és az is megfigyelhető, hogy a felhasználók igényei is sokat változtak.

„Az elmúlt több mint tíz évben azt tapasztaltuk, hogy a klasszikus biztonságtechnika, ami nagyjából kamerákból, zárakból, behatolásjelző rendszerekből és esetleg beléptető rendszerekből állt, teljesen áttért a digitális megoldásokra, és egyre precízebbek lettek ezek a rendszerek. Amikor már az IP-kamerákba is került beépített intelligencia és olyan analitikai szoftverek, amelyek képesek voltak számolni, vonalátlépést jelenteni, riasztóként üzemelni, tüzet jelezni, akkor kezdett el igazán kinyílni a technológia világa és egyre többen, egyre bátrabban mertek ilyen termékeket vásárolni. Ennek köszönhetően a fejlesztés is felgyorsult, ha ma ott tartunk, hogy egy-egy ma megvásárolt kamerának  nagyjából fél év múlva már van egy új, továbbfejlesztett változata. Ez a fejlődést néha már túl gyors is, mert például jogszabályi környezet nem képes lekövetni a technológia fejlődést” – mondta el Papp Róbert.

A Magyar Biztonsági Fórum alapító tagja arra is kitért, melyek azok a technológiák, amelyek iránt különösen nagy lett a kereslet.

„Népszerűek lettek például az olyan technológiák, mint mondjuk a távirányító helyett mobiltelefonnal nyitható kapuk és ajtók vagy a távoli hozzáféréssel, felhő alapú szolgáltatásban végzett videóelemzések, hiszen nem kell fizikálisan jelen lenni a helyszínen. De jöttek az olyan extra technológiák, mint a hőkamerák, vagy a lidar rendszerek, amik új lehetőségeket kínáltak. Van például  olyan fejlett oktatástechnika, ahol az ún. mixes reality technológiával szimulált tűz oltását gyakorolhatják teljesen biztonságos körülmények között.  Vagy mondjuk egy olyan fegyverdetektáló rendszer, ami két, gyorsan telepíthető oszlopból áll és gyorsan képes nagy tömeget átvizsgálni, hogy van-e valakinél fegyver. Ezek a technológiák évek óta léteznek, de most érték el azt a szintet, amivel már polgári piacra is érdemes kilépni” – tette hozzá Papp Róbert.

fotók: Bastion Group

Sajttortát nyomtattak: aggódhatnak a séfek és a cukrászok?

 

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!