spot_imgspot_img
spot_img

Fantasztikus hazai eredmény a pizza világbajnokságon

-

Article Top Ad (AdSense)
Pizzában is jók vagyunk! Ez kiderült a nemrégiben megrendezett pizza világbajnokságon! Az nem meglepő, hogy létezik a pizzának bajnoksága, az viszont elég menő és büszkeséggel tölthet el minket, hogy komoly eredményt értünk el. A pizza az az étel, amit a világ szinte minden pontján készítenek és rengeteg pizzaszakács tevékenykedik a területen. Bár a pizza eredendően olasz étel, mára nincs olyan földrész, ahol a saját ízlésük szerint és a saját rendelkezésre álló alapanyagokból ne készítenék.

Természetesen az igazi pizza az olasz, de mint tudjuk és ismerjük az olasz nép habitusát és vérmérsékletét- az olasz pizzán belül is bőséggel vannak viták, melyik is legyen az alap. Ez nem csoda, hiszen szinte egész Olaszország területén máshogy készítik, sőt még az egymás mellett fekvő települések is versengenek, hogy ki a legjobb. Az általánosan elfogadott, hogy az igazi pizza a nápolyi pizza, de inkább ezt csak halkan mondanánk, nehogy megsértsünk valakit.

A Pizza Világbajnokság

A pizza világbajnokság Olaszországban, Pármában, már tradicionálisan évente rendezik meg. Idén április 5-7. között került megrendezésre, ahova több mint 36 országból érkeztek résztvevők. A 700 induló között ott volt a magyar csapat is! A rengeteg szakember között mégis állták a sarat- és nem is akárhogyan. Hiába volt több száz versenyző, mégis bravúrosan teljesítettek az élmezőnyben. Ha valamire büszkék lehetünk, ez bizony az! Maga a világbajnokság elég széles spektrumon dolgozta fel a pizzakészítést, rengeteg kategóriában lehetett indulni és akár egyénileg akár csapatban is lehetett versenyezni.

Hazánkat többen is képviselték

Hazánkat többen is képviselték a versenyen. Csapatban indultak Alexandru Paduraru, Damu László séf, Takács Márk a (Circo Pizzéria tulajdonosa), Kovács Lázár alias Lázár Chef, Dömők Zsolt (Chef Zsolesz). A csapatverseny szabálya szerint az a lényeg, hogy a pizza séf begyúrja és elkészíti a tésztát, a konyhai séf pedig az, aki a feltéteket ráteszi illetve díszíti.

Kovács Lázár és Damu László konyhai séf párosa a klasszikus kategóriában versenyzett. Pizzájuknak a Green Cheese nevet adták, ami egy húsmentes pizza volt. Grillezett zöldségeket, kerti fűszerek használtak fel hozzá, illetve feltétnek mikro zöldségeket tettek rá. A pizzára még kerültek pikáns hozzávalók, pisztácia, dió, és pesto. A Lázár séf által megálmodott és elkészített pizzának célja is volt, méghozzá hogy népszerűsíteni tudja a magyar alapanyagokat. Ennek okán furcsa megoldást alkalmazott- amire nem sokan gondolnak, mégpedig Pálpusztai sajtot használt. Az olasz zsűri egyáltalán nem ismerte ezt a terméket. Az ízesítést pedig szezámolajjal és pirított szezámmaggal oldotta meg. Ezzel a megoldással a 700 versenyző közül a 7. helyen végeztek, ami óriási teljesítmény!

A Dömők Zsolt és Takács Márk (Circo pizzéria) alkotta csapat sem bízott semmit a véletlenre. Őket még erősítette a Forni di Napoli pizza séfje Damu László is, nem véletlen a bravúros teljesítmény. Az ő pizzájuk ihletését az ázsiai vonal adta, nem beszélve, hogy Zsolt, tudvalevőleg is imádja a különleges megoldásokat és a frappáns tálalást. Az ő pizzájuk az Ázsia Expressz nevet kapta. Nyilván ázsiai fűszereket és ízvilágot hoztak  a magyar sárga snack paradicsomból készített szósszal indult, amiben curry, kókusz, citromnád, gyömbér, és kaffer lime levél alkotta az ízbombát. Feltétnek garnélarák és tintahal pihent a tetején, illetve eperparadicsomból készült, kaviár, mikro zöldségek és saláta díszítette. Az ő párosuk a több száz indulóból a megtisztelő 21. helyezést hozták hazánknak.

Szabi Pék is részt vett a versenyen

A versenyen Szabadfi Szabolcs (Szabi Pék) is részt vett, méghozzá több kategóriába is kisütötte a magáét. Egy gourmet pizzát és egy gluténmenteset is elkészített.
Szabadfi Szabolcs így fogalmazott posztjában: „ A Gourmet Pizzánk a Kukutyin Műhely bánkúti selymes lisztjéből készült, céklában marinált pisztránggal – Leányfaluról. Citromos juh ricotta alapon csücsült, kapros tejföl pöttyökbe ültetett ehető virágokkal a Séf és Kertész barátunktól, savanyított fenyőrüggyel, hajdina ropogóssal megszórva. A gluténmentesben lenmag és rizslisztből készítettem a tésztát. Faszénen sült színes baby répákkal, sárga paradicsom alapon, marinált répa és tök szalagokkal, rukkolàval és napraforgómag ropogóssal. Ma mindhárman versenyzünk a Classica kategóriában, valamint én a Római stílusú Pizza Pala-ban. ”

Szező: Budafoki Tamás

Vegán Vera Világa

Melyek a legjobb pálinkák

Újra nyit a Centrál Kávéház

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!