spot_imgspot_img
spot_img

Pitenap – elképesztő dolgot tudtunk meg

-

Article Top Ad (AdSense)

Az egyik népszerű sütemény – a pite -napja, feljogosít minket arra, hogy kedvünkre falatozzunk. Az édes, omlós tészta akár magában is isteni, viszont megtöltve igazi élményt jelent az ízlelőbimbóink számára. Egy klasszikus, ami nem mindig hétköznapi formában kerül az asztalra.

Fotó envatoelements

Lepénytől a pitéig

Képtelenség megmondani, hogy mióta fogyasztjuk. Feltehetően, mióta az ember képes különféle gabonákból tésztát készíteni – gyakorlatilag létezik. Persze eleinte inkább lepény volt, amit tűzön sütöttek meg, és már az ókorban is kedvelt ételnek számított. Sikerét az egyszerűségének köszönheti, gyorsan elkészíthető és mindennel tölthető, kenhető. Már akkor is előszeretettel fogyasztották, gyümölcsökkel, húsokkal, zöldségekkel, tulajdonképpen mindennel, ami fellelhető volt. Ez a mai napig megmaradt a pite különleges képességének. Annyi azért kiderült, hogy már a Római Birodalom állami tisztviselőjeként tevékenykedő Marcus Gavius Apicius, Kr. u. 1. században kiadott szakácskönyvében is szerepel pite recept.

Az első piték még közel sem hasonlítottak a maiakhoz. Ahogy fejlődött az emberiség, és vele együtt a tésztakészítés tudománya, a gasztronómia és a technológia – úgy változott ez a sütemény is. Az eleinte kemény tészta puhává omlóssá vált. Töltelékei, feltétjei, végtelenített variációban megtalálhatóak a világban.

Fotó envatoelements

Miniinterjú Mr. Pitével

A pite az emberiség alapeledelévé lett. Mr. Pite válaszolt néhány kérdésünkre.

  • Hogyan terjedtél el ilyen gyorsan a világban?
  • Ezt én sem értem, mindenhol ott voltam, a szegények, és a nemesek asztalán, a kereskedelmi karavánokkal jártam a világot a nyereg alatt. Rengeteget hajóztam, és bejártam egzotikus tájakat. Alapvetően Európa volt a hazám, viszont utazásaim során bárhol megfordultam, sikert arattam. Szerencsém van. Mindenhol szeretnek.
  • A rokonságod is roppant szerteágazó, de különböztök is egymástól. Meg tudod mondani, hogy a világ mely részein vagytok jelen?
  • Erre könnyű a válasz. Minden földrészen, és minden nemzet konyhájában. Annyira eredményes a karrierem, a rokonságomé is, hogy büszkén mondhatom : a Föld végül is pitebirodalom.
  • Azt fel tudnád sorolni, hány féle formában, és ízesítésben vagytok jelen az asztalokon?
  • Nem! Mindenhol hozzám tesznek valami egyedit. Kezdve az elkészítési módjaimtól a formáimig. Rengeteg féle variációban szeretnek. Az, hogy éppen milyen alapanyaggal szépítenek, ízesítenek, pont olyan szerteágazó, mint a természet. Eleinte csak sós változataim voltak. Óriási áttörést jelentett számomra is a cukornádból kinyert cukor elterjedése. Sokat köszönhetek neki, egy új dimenzió vált számomra elérhetővé.
  • Hogyan tervezed a jövőt, hiszen már szinte mindent elértél?
  • Még korántsem mindent. Azt tervezem, hogy amint módomban áll, még több variánsommal örvendeztetem meg az embereket. A következő nagy lépés pedig, hogy ne csak a Földön érjünk el sikereket. Szeretnék kilépni az univerzumba…
Fotó: Pixbay

Pite mindennel

A végtelen variációk és a kifinomultság tárházát jelenti ez a sütemény. Az egyértelmű, hogy vannak alap variánsok, melyeket évszázadok óta fogyasztunk. Zöldségekkel, hússal, hallal, szalonnával, hagymával. Hazánkban a legismertebbek az édes változatok, köztük is az almáspite. Viszont ezt az édes sült tésztát, amely tejjel, tojással és zsiradékkal készül – töltjük túróval, lekvárral, és szinte minden gyümölccsel, ami elérhető. Egy biztos, a pite bárhogy is van elkészítve, egész évben fogyasztjuk, jó reggelire, ebédre, és vacsorához, finom melegen, és akkor is, ha kihűlt.

Fotó: Pixbay

Pitebirodalom

Szinte minden országának megvannak a pitéi. Az adott körülmények, és elérhető alapanyagok és persze az ízlés határozza meg mivel és hogyan készítik. A klasszikusokon kívül, a kombinációinak sora szinte végeláthatatlan és megunhatatlan, mára már léteznek cukormentes, és vegán változatok is. Ismeretes persze jó néhány extrémebb megoldás. Ilyenek a krokodilhúsos, és a kenguruhúsos, sokan preferálják a halas változatokat, találkozni vele penészes sajtos, hagymás babos, kolbászos formába. Ritka, de van békacombos töltéssel készült, és chilis változat is.

Szociális kaja a popcorn

5 laktató krumplis recept a hideg téli napokra

 

 

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!