spot_img
spot_img
spot_img

Pataki Ági: „Megtanultam, hogy azt csak én tudhatom, hogy bizonytalan vagyok”

-

Article Top Ad (AdSense)

Pataki Ági mindig is egy erős és magabiztos nő képét mutatta a külvilág felé. Elmondása szerint ez csak egy tanult viselkedés, amivel elpalástolhatja bizonytalanságát a környezete előtt.

„Megtanultam, hogy csak én tudhatom, hogy bizonytalan vagyok” – mesélte Liebhaber Juditnak, az Erősebb Igen második epizódjában. Hozzátette: „Bármit csinálsz, ha a környezeted elbizonytalanodik amiatt, mert te bizonytalan vagy, azzal ártasz éppen annak a dolognak, amiben benne vagy”

Ez a szemlélet kísérte végig az úton – egészen onnantól, hogy egy turistacsoport idegenvezetőjeként megjelent Rotschild Klára divatbemutatóján, ahol beugrott egy hiányzó modell helyére. Mindössze 19 évesen, tapasztalat nélkül felment a színpadra és elkápráztatta „Klári nénit”, ami egészen új fordulópontot hozott az életébe.

A beszélgetésben többek között szó esik a #metoo-mozgalomról is, melynek köszönhetően számos áldozat kapott erőt ahhoz, hogy megossza történetét a világgal. Pataki Ági évtizedeken keresztül dolgozott férfiak által irányított területeken, így nagyon jól tudja, milyen nőnek lenni a divat, az üzlet és a művészet világában. Az Erősebb Igen második epizódjában tabuk nélkül mesél arról, mit tapasztalt régen és hol tart ahhoz képest a világ ma.

A műsor révén egy kicsit mindenki belebújhat a producerek szerepébe, hiszen szembesülhetünk a szakma legizgalmasabb dilemmájával is: vajon szétválasztható-e a művész és az alkotás? Elvethető-e az az értékes produktum, akkor, ha az alkotás szellemi vezetőjéről kiderül, hogy emberileg elítélhető? Pataki Ági szerint NEM.

„Ha kimondjuk azt, hogy egy rendező bűne miatt egy alkotásnak el kell tűnnie, akkor azzal kollektíven büntetünk név nélkül egy-egy stábot.” – fejti ki véleményét Pataki Ági a műsorban.

A teljes beszélgetés megtekinthető az alábbi linken:

 

FRISS CIKKEINK

Hogyan válasszunk projektort otthoni mozizáshoz?

A házimozi élmény ma már nemcsak a tágas nappalik kiváltsága. Egy modern projektor segítségével a legkisebb szoba is pillanatok alatt hangulatos mozivá alakítható. De milyen típusú projektort érdemes választanunk, ha a hely szűkös, ugyanakkor a képminőség terén nem szeretnénk kompromisszumot kötni? Cikkünkben segítünk eligazodni a projektorok világában!

Női téli csizmák – milyen fazonok divatosak ebben a szezonban?

A hideg évszak beköszöntével a megfelelő lábbeli nemcsak praktikus kiegészítő, hanem a téli öltözék egyik központi eleme is. Az aktuális divat sokszínűsége lehetővé teszi, hogy mindenki megtalálja a stílusának és igényeinek leginkább megfelelő csizmát. Idén a női téli csizmák divatja az elegancia és a kényelem tökéletes egyensúlyára helyezi a hangsúlyt.

Hótaposók – megbízható cipők a család minden tagjának a zord időben

Amikor beköszöntenek a hideg hónapok, a megfelelő lábbeli kiválasztása kulcsfontosságúvá válik kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Nem csupán a fagyos időjárás és a csúszós utcák jelenthetnek kihívást, de a latyak, a hó vagy az eső is megnehezítheti a mindennapos közlekedést. Ilyenkor jön jól egy strapabíró, meleg és vízlepergető cipő, amelyben nem csak biztonságosan járhatunk, de a komfortérzetünk is megmaradhat. A hótaposók pont ezt a célt szolgálják: a család minden tagja számára ideális megoldást kínálnak.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!