spot_imgspot_img
spot_img

Palágyi Ildikó: „Merek stílusokon kívül gondolkodni”

-

Article Top Ad (AdSense)

Vannak olyan dalok, amelyek ha megszólalnak, azonnal érezzük, hogy a lelkünkhöz szólnak. Ilyen Palágyi Ildikó Pillangó című dala is, amely A Dal című műsorban hatalmas sikerrel jutott tovább az elődöntőbe. Ildikó mesélt nekünk a dal megszületéséről, és azokról az élethelyzetekről, amelyek minden nehézségük ellenére mégis szárnyakat adnak.

Néhány nappal a válogató előtt egy verőfényes napon találkoztunk az egyik budai cukrászdában. Ahogy virágos pulóverében megérkezett, az volt az első gondolatom, hogy azon se lepődnék meg, ha egy tündérmeséből lépett volna ki. Palágyi Ildikó őszintén mesélt a műsorba való jelentkezésről, különleges zenei világáról és arról, hogyan élte meg, amikor édesanya lett.

A beszélgetés után pár nappal pedig már nem csak engem, de a zsűritagokat, és az egész közönséget elvarázsolta misztikus, szinte nem is e világi dallamaival és énekével.

– Legújabb dalod a Pillangó egy nagyon különleges élethelyzetben született? Mesélj erről!

Azt szoktam mondani, ez a dal arról szól, hogy a mélységekben mindig benne van a szárnyalás lehetősége, vagyis egy nehéz élethelyzetből többként is távozhatunk, mint ahogy belekerültünk. E mellett viszont önmagam újra definiálásáról is szól. Amikor megszületett, nem voltam könnyű helyzetben. De emlékszem, leültem a zongora elé és elkezdtem ezt a dallamot játszani… csak céltalanul improvizáltam és rögtön eszembe jutott az a könnyedség és lágyság, ami akkor nem volt a sajátom… Ebben az időben született meg a kislányom – aki most már kétéves – de nekem akkor az a helyzet a vártnál nagyobb mélységeket hozott.

Mindig szerettem volna anyuka lenni, nagyon vártuk őt, de az elején mégis rengeteg nehézséggel és mélységgel találkoztam. Amire abszolút nem számítottam, és megkérdőjeleztem, ki is vagyok valójában. Ebben persze erősen közrejátszott az is, hogy nehéz szülésem volt. Természetesen egy gyermek születése a legnagyobb áldás az életben, bármilyen úton is érkezik, de ezzel együtt fontos arról is beszélnünk, hogy az, hogy egy anyuka hogyan éli meg a szülését, rányomhatja a bélyegét a gyermekágyi időszakra, sőt, a teljes személyiségére kihathat. Viszont ebből a szétesésből megéltem azt, hogy újjá tudtam építeni magamat. Most viszont erősebbnek érzem magam, mint valaha, és ez inspirálta a dal születését is.

– Szerintem kezdő anyukaként sokan érzik ezt a mélységet, csak nem beszélnek róla…

– Azt beszéltük a férjemmel, hogy soha senki nem mondta, hogy ez ilyen lesz… vagy ha mondták, akkor csak nagyon közhelyesen… furcsán üres mondatok voltak, amikhez képest nagyon nagy mélységek és magasságok voltak az elején. A filmekben is azt látjuk, hogy a kisbaba születésével egy csodálatos örök szerelem kezdődik, aztán kiderül, hogy ez a kép sokkal árnyaltabb. Hiába voltunk egyek a hasamban, mégis amikor megszületett, egy teljesen ismeretlen ember volt, akivel bár kötődtünk, meg kellett ismernünk egymást. Természetes, hogy ennek idő kell. Az is nehézség ilyenkor, hogy ha bármilyen negatív érzés megjelenik, akkor rögtön bűntudat is társul mellé és arra gondolunk, hogy most kéne a legboldogabbnak lennem.

– A Pillangóval azt üzened, hogy miként válhat egy nehéz élethelyzet erőforrássá. Neked mi segített ebben a helyzetben?

– Sokat beszélgettem más anyukákkal, de ami leginkább segített az maga a kislányom volt. Nagyon jól van ez kitalálva. Róza mindig is nagyon ragaszkodó volt, és végül az lendített át, amikor el mertem hinni, hogy rám van szüksége. Mert volt a fejemben egy kép, hogy milyen a tökéletes anyuka és milyennek kéne lennem, aztán rájöttem, neki így vagyok jó, és neki ez pont elég. És lehet hibázni is, meg elfogadni, hogy nagyon sok minden nem úgy történik, ahogyan elképzeljük.

– Idáig angolul énekeltél, a Pillangó az első dalod, ami magyarul szólal meg. Mi a váltás oka?

– Régóta tervben volt már, és írtam is néhány dalt, amelyeket koncerten is játszottunk, de aztán valahogy mégis kikoptak, mert nem éreztem elég erősnek őket. Nekem mindig természetesebb volt angolul írni, mert dzsesszzenész vagyok és a könnyűzene ritmikája könnyebben működik az angol hangsúlyozásával. De közben bennem volt a vágy, hogy magyarul írjak, ami nagy kihívás volt. Mindig feltettem magamnak a kérdést, hogy mennyire kell műfajilag változtatni ehhez. De végül is organikusan megoldódott, mert valahogy beugrottak a szavak és azt gondoltam, hogy akkor menjünk ezen a nyomon tovább. Úgyhogy azóta még jobban izgat a magyar nyelven írás, sokkal jobban, mint vártam. (nevet – szerk.)

– A dalaidban nagyon sokféle műfaj keveredik. Hogyan nevezed a saját stílusodat?

– Mindig is éreztem, hogy sokféle műfajban megtalálom magam és sok minden közel áll hozzám. Aztán a dzsessznek megragadott az improvizációs része, és azt éreztem, mintha a dzsessz zenészek történeteket mesélnének. A mai napig nagyon szeretem játszani és hallgatni is, nem véletlen, hogy a Zeneakadémia jazz-ének előadóművész szakán diplomáztam, és nem zárom ki, hogy valamikor megjelenik majd egy jazz standardeket tartalmazó albumom is, de most a legtöbb szerzeményem talán az indie-pop és az art-pop műfajokon belül találja meg a formáját. De mindig érezni a dzsesszzenei gyökereket a dalok mögött. Akár abban, hogy merek stílusokon kívül gondolkodni és nem a legegyszerűbb zenei megoldásokat használom, az improvizáció pedig lételeme a zenémnek. Mindig egy erős hangulatot próbálok megfogni, és ezek szerintem mind a dzsesszből jönnek.

Palágyi Ildikó-pillangó
Fotó: Csoboth Dina

– Mit szeretnél kifejezni a saját stílusoddal?

– Mostanában sokat gondolkodtam ezen. Aztán amikor jelentkeztem A Dal című műsorba sok olyan visszajelzés érkezett hozzám, hogy ez a dal rétegzene, és nem feltétlenül illik oda. Én viszont úgy tudom megfogalmazni, hogy a mai rohanó világban, amikor ömlenek ránk az ingerek, pont ezért hiszek a történetmesélésben, az együtt mesélésben, és az őszinte zenei pillanatokban.

– Miért jelentkeztél mégis a műsorba?

– Nagyon telített a zenei piac, nagyon sok a jó zene, minden utcasarkon van egy tehetséges ember és emiatt nehéz közönséget szervezni és nehéz eljutni az emberekhez. Évek óta gondolkozom, hogy jelentkezek a műsorba, volt olyan is, hogy megkerestek, hogy más dalát énekeljem el, de azt eddig mindig visszautasítottam. Amikor megszületett a Pillangó, azt éreztem, ez most megmutatja, hol tartok énekesként és szerzőként, és nem veszíthetek semmit, ha jelentkezek. Az kétségtelen, hogy valamennyire kilóghat a sorból. Aztán megkaptam a hírt, hogy bekerült, és nagyon örültem, de az biztos, hogy komfortzónán kívül esik, és biztos lesz sok minden, amibe bele kell majd helyezkedni. De nagyon érdekes, hogy az idei mezőnyben sokan érkeztünk underground műfajból.

– Csodálatos volt a selejtezőben előadott produkciód, minden zsűritagot lenyűgöztél és tovább jutottál az elődöntőbe. Hogy vagy most és hogyan élted meg ezt a pillanatot?

– Ahhoz képest, hogy a koncertszínpadok világából jövök, nem gondoltam volna, hogy szombatra már ennyire otthonos lesz számomra a Tv-s közeg. Kicsit olyan volt számomra, mint valami zenei ünnep, sok zenészbaráttal, és sok-sok Tv-s szakemberrel, akik mind azon dolgoztak, hogy a legjobb produkciók születhessenek. Bár szembesültem néhány technikai kihívással, ezzel együtt nagy élmény volt, és nagyon megtisztelő, hogy a zsűri méltónak találta a dalt a továbbjutásra.

palágyi ildi
Fotó: Palágyi Ildikó

– Mindig énekesnőnek készültél?

– Elég korai emlékeim vannak ezzel kapcsolatban. Még óvodás koromban fészkelte be magát a fejembe, hogy a zene egy csodálatos világ, egy hatalmas játéktér. Aztán hamar kirajzolódott bennem, hogy ezeken túl az öröm és a bánat kifejezésének módja, amellyel az ember könnyíteni tud a lelkén. Soha nem voltam egy szereplős gyerek, viszont arra emlékszem, tizenhárom éves lehettem, amikor dzsessz lemezeket kaptam a nagybátyámtól. Amikor meghallottam a zenét, úgy éreztem, mintha belőlem szólna. Rájöttem, hogy ezt kell tanulnom. A korai években ez csak egy belső világ volt, főleg a bátyámmal zenéltünk együtt, még nem volt benne semmi tudatosság, csak azt éreztem, hogy örömet szerez és szívesen kísérletezek vele.

– Hogyan születik meg egy-egy dalod, mi az, ami inspirálja a születést?

– Teljesen változó, mert van olyan, hogy nagyon erős bennem valamilyen érzés, amit megpróbálok zenei képbe lefordítani, de van olyan is, hogy a szöveg születik meg először. És persze olyan is előfordul, mint a Pillangó esetében, hogy leülök és csak improvizálok.

– A férjed is zenész és együtt is dolgoztok. Mennyire nyomja rá a bélyegét a családi életre?

– Három-négy éve voltunk már együtt, amikor aztán elkezdtünk együtt zenélni. A zenekaromban volt egy tagcsere, ami után szerettem volna a pszichedelikus megszólalást továbbra is megtartani a zenémben, és azt gondoltam, hogy az elektromos, effektezett gitár nagyon jó lenne erre. Egyszer éppen erről beszélgettünk otthon, és elnevettük magunkat, mert már neki is eszébe jutott, hogy mi lenne, ha… Ezek után elvárások nélkül elkezdtünk együtt próbálni a zenekarral azzal a kikötéssel, hogy ha bárkinek bármi kényelmetlen, akkor szóljon. De minden nagyon jól sikerült, olyannyira, hogy a fiúk (Bartók Vince és Szabó Dániel Ferenc) végül a Gyémánt Bálint trió zenészei is lettek. Mondhatni kiváltak alólam, ugyanakkor meg is maradtak nekem (nevet – szerk.)

– Hamarosan kislemezed is megjelenik. Milyen dalokat hallhatunk majd ezen?

– Nagyon szerettem volna, ha idén megszületik a kislemez, és remélem a második dalom még nyár előtt megjelenik majd. Ez egy picit dinamikusabb lesz, és attól talán még érdekesebb, hogy angolul már korábban is játszottuk, de most elkezdtem magyar szöveget írni hozzá. Így most teljesen máshogy szól, mint eredetileg. És mivel egy dinamikus szerzeményről van szó, az a tervem, hogy egy „life session” videó szülessen hozzá, ahol élőben rögzítjük a zenét és a képet is, hogy olyan legyen, mintha annak zenélnénk, aki a videót nézi.

– Kik azok, akik hatással vannak rád és a zenédre?

– Rengeteg zenét hallgatok és sokan vannak, akik örök inspiráció források, mint David Bowie, Billie Holiday, vagy az örmény zongorista Tygran Hamasyan, aki tavasszal a Müpában is fellép majd. Ők mind összefonódnak bennem. Közben két hónapja folyamatosan Yebba zenéit hallgatom, aki a történetmesélés, a storytelling éneklés nagy varázslónője. De mivel nem csak zenész, hanem meseterapeuta is vagyok, nálam a mesék is mindenre hatással van. A mesékben hatalmas erő van, közelebb hozza egymáshoz az embereket. Ezért is jelentkeztem gyógypedagógusként Boldizsár Ildikó képzésére. Teljesen beszippantott a módszer…

– Milyen álmaid vannak, hová szeretnél eljutni?

– Pont, amiről az elején beszéltünk: önmagam újra definiálásában az is benne van, hogy egyre jobban kezd letisztulni az a sok terület, amivel valaha foglalkoztam. A zene mindent körbe ölel, és mindig ez az abszolút cél, de e mellett szeretek éneket is tanítani, belefonódni a mese és a logopédia világába. Még én se tudom, mi tud ebből kivirágozni, de próbálok arra menni, amerre hívásom van. Remélem, hogy mindig lesz mondanivalóm és mindig lesz, aki hallgatja…

Ha tetszett, itt további érdekes olvasnivalót találsz:

Frida Kahlo szenvedélyes levelei Diego Riverához

 

 

FRISS CIKKEINK

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!