spot_imgspot_img
spot_img

Ocztos Panka, a kutyákkal suttogó

-

Article Top Ad (AdSense)

Ocztos Panka nem az a fajta kutyakiképző, akihez csoportosan járnak általános jómodort tanulni az ebek. Egyénileg foglalkozik a valamilyen szempontból problémás állatokkal.

A kizárólag büntetés nélkül dolgozó szakember nemcsak arra válaszolt, hogy mennyi idős korig taníthatóak a kutyák,

hanem elárulta, hogy a fajták közt van-e különbség és azt is, hogyan lehetséges, hogy egyetlen találkozótól helyreállnak a dolgok kutya és gazdi között.

Problémás kutyákkal dolgozol, gyakran gyorsan érsz el eredményt: adja magát a „suttogó” jelző.

Nemrég jártam egy házibuliban, ahol ismertem a házigazdát és a kutyáját is. Tudtuk, hogy az állat feszülten reagál más kutyák jelenlétére, különösen a lakásukban, én pedig a két saját kutyámmal érkeztem. Előre megbeszéltük a dolgot, és öt perc alatt megoldottam a helyzetet. Teljesen megnyugodott az ő kutyája és az enyémek is. A párja megjegyezte, hogy még nem látta, hogy ilyen gördülékenyen fogadta volna el az idegen állatokat a sajátja. Ők is azzal viccelődtek, hogy kutyákkal suttogó vagyok.

Sokan mondták már, bennem is felmerült. Szerintem ennek a kifejezésnek létezik egy túlmisztifikált, spirituális felhangja. Ez egy misztikus, megfoghatatlanabb dolog, ami nem igaz arra, amit én csinálok. Ezért nem használom ezt a kifejezést.

A munkámban van tudományos, etológiai alapja annak, hogy mit csináltam a kutyákkal, nemcsak suttogtam valamit a fülébe.

Mik az általános problémák, amikkel megkeresnek téged, illetve miben tudsz segíteni?

Széles a skála, de ha van specializációm, akkor az a félelmi agresszív kutyák félelmének oldása, az agresszió csökkentése. Fontos, hogy abszolút büntetésmentesen dolgozom, ami nem annyira gyakori ennél a problémánál.

vicsorgó kutya
vicsorgó kutya forrás: needpix

Melyek azok a problémák, amik gyorsan megoldhatóak?

Nem a probléma típusa a fontos, hanem az erőssége/súlyossága.

Lehet agresszió, szobatisztaság, behívhatóság vagy bármi más.

Egy-egy esetnél én is úgy gondoltam, hogy több alkalom lesz szükséges. Néha számomra is meglepetés volt, hogy bizonyos személyiségű kutyák milyen gyorsan reagálnak.

Hogy néz ki a közös munka?

Az első alkalom beszélgetősebb. Átvesszük, hogy ők mit szeretnének, mik a céljaik, ezek mennyire elvárhatóak a kutyától. Ha probléma van, akkor ennek megoldásával foglalkozunk. Ezektől függően a lakásban vagy a futtatóban vagyunk, vagy sétálunk. Teljes mértékben alkalmazkodunk a kutya saját környezetéhez. Úgy néz ki egy napom, hogy egész nap megyek, házról házra. Rengeteget sétálok, az a leggyakoribb, hogy kint vagyok a kutyákkal.

Egy kutyával általában heti egy alkalommal találkozunk és maximum két hónapot szokott igénybe venni a közös munka.

Ha kérik, akkor lehet több is. Emiatt is szeretnek hozzám járni, mert gyorsan és hatékonyan dolgozom. Nagyon sok olyan hely is van, ahova csak egyszer megyek.

kutyasétáltatás
kutyasétáltatás forrás: pixabay

Mi történhet egyetlen alkalommal, ami ekkora változást hoz?

Sokszor keresnek meg a bizonytalan gazdik. Ők azt szeretnék tudni, jól kezelik-e a kutyájukkal kapcsolatban felmerülő helyzeteket? Nekem az a dolgom, hogy szakmai megerősítést vagy segítséget tudjak nyújtani.

Ez csak a gazdik megerősítésénél fordul elő, vagy van, hogy a kutyának is tudsz ennyi idő alatt segíteni?

Előfordul, hogy egy alkalommal tudok segíteni a kutyának. Többször megesett már, hogy akikkel az első alkalommal dolgoztam együtt, felhívtak a következő héten: szeretnék lemondani a következő, már megbeszélt időpontot, mert úgy érzik, hogy elegendő volt az egyszeri, közös munka. Természetesen, ha elakadnak, akkor azonnal szólhatnak és szólnak is.

Szerencsés, ha a gazdák hamar veszik észre azt, hogy megváltozott a kutya viselkedése: olyan irányt vett, amit nem gondolnak jónak a közérzete szempontjából.

Ilyenkor előfordul, hogy egyetlen alkalommal tudok hatékonyan segíteni, mert nagyon az elején fogjuk meg a problémát. Ha viszont ez a gond már nagyon régóta fennáll, akkor több idő szükséges ahhoz, hogy a kutyát olyan viselkedés felé tereljük, amivel mindenki jól érzi magát.

A gazdák is profitálnak a közös munkából azon kívül, hogy lesz egy nyugodtabb és jobban viselkedő kutyájuk?

Van egy fontos, a gazdik önbizalmát érintő része is a munkámnak. Sokszor a séta vagy a kiképzés alatt azt mondják, hogy azért viselkedik sokkal jobban a kutya, mert én ott vagyok. Egész héten nem ment olyan jól a gyakorlás, mint most. Gyorsabban reagálnak, fegyelmezettebbek és főleg nyugodtabbak a kutyák. Pedig fontos megjegyezni, hogy

én nem közvetlenül a kutyával szoktam foglalkozni: a gazdát tanítom arra, ő hogyan foglalkozzon vele.

Közvetlen kontaktussal csak 5-10 percet tanítom a kutyát. Szerintem a gazdák nyugszanak meg a jelenlétemtől, hogy ott vagyok, mint egy védőháló. Ha valami adódik, akkor nem egyedül rohannak az utcán a kutya után, hanem ketten rohanunk. Ők nyúlnak másképp a kutyához.

Ocztós Panka fotó: Vancsay András
Ocztós Panka és Lutri, Lapi, Carmen és Mása fotó: Vancsay András

Volt egy olyan esetem is, amikor a felmerült problémákat négy alkalom alatt megoldottuk. Ezután jeleztem a gazdának, hogy szerintem már nem kell, hogy többször jöjjek. Ő viszont azt mondta, hogy még nem érzi magát biztosnak a feladathoz. Nekem nagyon fontos, hogy a kutya gazdája is megérezze a saját erejét, a saját magabiztosságát ebben a történetben. Azóta két hetente találkozunk, amikor csak elmondom neki, hogy minden rendben van.

Ettől annyira megnyugszik, hogy ő is képes uralni a saját kutyáját. Úgy gondolom, hogy ez más élethelyzetekben is hasonlóan alakul a gazdáknál.

Hasonló érzésekkel küzdenek a munkájuk során vagy a kapcsolataikban és az itt elnyert önbizalmat, magabiztosságot sokszor sikerül átvinniük az életük egyéb területeire is.

A kutyáknak a biztonságot kell sugallni?

Alapvetően a kutya szereti, ha egy bizonyos fokig alá van rendelve: ettől érzi magát biztonságban.

Ha egy kutyának teljes szabadságot adunk, amiben nincsenek szabályok, akkor komoly viselkedésbeli problémák kezdődnek.

Elkezd szorongani, mert neki meg kell védenie a gazdáját. Ez számára plusz feladat és neki életvitelszerűen sokkal egyszerűbb, ha őt védik.

tacskó
tacskó forrás: pixabay

Ezt, gondolom, nem úgy kell elképzelni, hogy az állat csak parancsszavakra csinálhat bármit vagy ostort csattogtatva állunk felette, hanem ésszerű kereteket.

Igen, ezért mondtam, hogy bizonyos szintű legyen az alárendeltség. Nem szeretem azt, amikor valaki totális ellenőrzés alatt tartja a kutyáját és annak csak parancsszavakra vagy engedélykérésre lehet bármit csinálni. Ekkor elvész a kutya személyisége. Egy személyiség azokban a döntésekben válik láthatóvá, amelyeket nélkülünk hoz meg. Ilyen például az, hogy neki bizonyos emberek szimpatikusak, mások nem, esetleg itt vagy ott szeret rohangálni. A keretek rettenetesen fontosak.

A következetesség és a kiszámíthatóság nagy biztonságot ad a kutyának.

Akkor kell módosítani a szabályokon, ha probléma van. Ilyenkor segítek én, hogy milyen új kereteket, szabályokat alakítsunk ki. Sokszor nem is feladatokat adok, hanem kettejük kapcsolatában jelölünk ki új határokat.

Mondasz erre egy példát is?

Van egy nagyon egyszerű dolog.

Az egyik mottóm az, hogy a fáradt kutya jó kutya.

Nagyon fontos, hogy fizikailag lefárasszunk egy kutyát. Ha ez nem történik meg, az sok viselkedésproblémát okozhat. Én bármit csinálhatok ezekkel, ha a forrást, a levezetetlen energiát nem szüntetjük meg. Ha megoldok egyet, jön helyette egy másik. Sokszor csak azt mondom, hogy iktassanak be a napirendjükbe még 30 percet, egy órát: alaposan sétáltassák meg a kutyát. Már ettől hatalmas változások szoktak beállni…

kutya
bulldog forrás: pixabay

Az okokat keresed?

A kutyák 99 százaléka azért agresszív, mert fél. Van egy prekoncepciója, hogy őt meg fogják támadni és ezért ő támad előre, hogy ez ne következzen be.

Az, hogy ezt milyen esemény váltotta ki, vagy miért alakult ki, azt általában nem tudom. De nem is kell tudnom ahhoz, hogy kezelni tudjam ezt a problémát.

Sok mentett kutyával dolgozom, hiszen az esetek 80 százalékában ilyen sorsú kutyákkal kapcsolatban hívnak fel. Ők általában több esztendősek és nem nagyon tudunk semmit az előéletükről. Ezért is fontos, hogy úgy is tudjam kezelni a kutyákat, hogy nem tudom, mi történt velük korábban.

Látnom kell, hogy mi az, ami a jelenlegi életében félelmet okozhat és így növelheti a bizonytalanságát és agresszivitását. A mostani életével és környezetével kell foglalkoznom, hogy a gazda most hogy viselkedik vele.

Milyen korú kutyákkal lehet hozzád fordulni?

Bármilyen korú kutyával. Az igaz, hogy kölyökkorban még sokkal gyorsabban formálható egy kutya személyisége, de ez abszolút nem jelenti azt, hogy felnőttkorban nem lehetne problémákat kezelni és megoldani. Ha már idősebb egy kutya, például már tíznél is több esztendős, akkor is több lehetőségünk van arra, hogy bizonyos keretek között formáljuk a személyiségét. Ott inkább azt szoktuk mérlegelni, hogy ez milyen energiabefektetéssel jár gazdi és a kutya részéről és hogy ez megéri-e: van-e akkora jelentősége a felmerült problémának?

Ocztós Panka ésLutri (barna) Lapi (fekete) fotó: Vancsay András
Ocztós Panka ésLutri (barna) Lapi (fekete) fotó: Vancsay András

Van a kutyák között különbség fajtánként? Vannak jobban vagy kevésbé tanítható állatok?

A fajta egyébként fontos dolog, de én nem szoktam neki igazán nagy jelentőséget tulajdonítani. Az, hogy mire tenyésztettek egy kutyát éveken keresztül, az meghatározza azt is, hogy milyen génállományból gazdálkodunk. Persze, ha egyáltalán tudják a kutya fajtáját és nem egy keverékről van szó… Ezen belül persze vannak olyan dolgok, amik eltérhetnek az átlagtól. De mindenképpen

az adott kutyát és annak személyiséget kell figyelembe venni.

Nem szoktál túlságosan kötődni egy kutyához?

Vannak olyan kutyák, akik közelebb állnak hozzám és ők is nagyon kötődnek. A cél az, hogy a kutya és a gazdi nélkülem működjön jól. Én adok egy irányt, illetve útmutatást, elindítom őket egy úton, adok hozzá számtalan eszközt, de nem feltétlenül kísérem őket végig. A cél az önállóságuk, hogy nélkülem működjenek jól a hétköznapokban. Amikor vége a kiképzésnek, akkor jó érzéssel tölt el, hogy ennek a kutyának most már jobb lesz. Neki és a gazdájának is könnyebbek lesznek a mindennapjai. Jó érzéssel tölt el, hogy végére értünk valaminek és már nincs szükség rám.

Ez az érzés a célom, ez a belső hajtóerőm – minden nap.

Ha úgy érzed, szükséged lenne Ocztos Panka segítségére, vedd fel vele a kapcsolatott a Facebook-oldalán!  Vagy kövesd a tippjeiért a Dogventure oldalon megjelenő írásait, esetleg a Cosmopolitainon vezetett Panka kutyafuttában blogját.

Ha tetszett a cikk, kattints ezekre is:

Őrült cicás és kutyás holmik a netről- vicces cuccok a kedvenceknek és a gazdiknak

Alpaka, miniló és hangya – tarts különleges állatot!

Ha már megmentünk egy kutyát, egész életére biztonságban akarjuk tudni

Állatterápia – a gyógyír testre és lélekre

 

FRISS CIKKEINK

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!