spot_img
spot_img
spot_img

Nyílik Buda legújabb közösségi háza

-

Article Top Ad (AdSense)

Hiánypótló közösségi hely jött létre Budán. A ház azon túl, hogy lehetőséget ad a fiataloknak, szülőknek az együttlétre, kulturális programokkal tölti meg a második kerületet és környékét, olyan egyedülálló családsegítő központként is működik, ahol neves szakpszichológusok ingyenesen fogadják a rászorulókat, legyen az szexuális problémával küzdő kamasz, elvált, abortuszon átesett anyuka, vagy gyászfolyamatában elakadt családtag.

Szeptember 2-án, az iskolákkal együtt nyitja meg kapuit Pasaért újonnan elkészült közösségi háza, amelynek 180 főt befogadó, gyermekjátszóval ellátott nagytermében az első program Berecz András és fia, Berecz István estje: Apja-fia lesz látható, majd egész évben minőségi színházi és zenei produkciók várják a látogatókat. A négyszintes épület tetején tetőteraszt alakítottak ki, ahol grillezni, a kertben pedig csocsózni is lehet.

„Sokan kérdezik, miért volt szükség itt egy ilyen házra, ahol jól működik a közösség, köszönhetően a ferences atyáknak és az itt élő lakóknak. Egyrészt a programok már nem fértek el egy ideje, a kultúra hiányzik a környékről és, ami kifejezett szívügyem, miután 4 kamasz édesanyja is vagyok, hogy nélkülözhetetlen volt egy tér, ahol a fiatalok személyesen találkozni tudnak: játszani, sportolni, szórakozni. Mindezt biztonságosan.” – hangsúlyozta a ház létjogosultságát Ugron Éva, az intézmény vezetője, aki hozzátette, a hely és a programok kialakításánál gondoltak a kimozdulni vágyó anyukákra, családokra, nyugdíjasokra is.

A hitéleti események ugyanúgy meghatározó szerepet töltenek be a közösségi házban, mint korábban, amikor csak egy óvoda és a gondviselés háza adott helyet a plébániai programoknak. A kívül Bauhaus, belül pedig modern, loft stílusú épületben helyet kapott egy  kápolna is, amely kiválóan alkalmas a közösségek, hittancsoportok imádságára, szentmiséjére, de ez lehet a keresztelők, házassági jubileumok helyszíne is. 

„Büszke vagyok arra, hogy létre tudtunk hozni egy családpasztorációs központot, ahol neves szakpszichológusok, családterapeuták, egyházjogászok, ferences atyák fogadják a rászorulókat, kortól függetlenül, teljesen térítésmentesen. Lesznek csoportos foglalkozások, előadások és egyénileg is lehet beszélgetni, segítséget kérni. Ma már nem lehetséges, hogy egy elvált vagy abortuszon átesett kirekesztve érezze magát a közösségből, egyedül legyen a problémájával” – tette hozzá az igazgatónő.

A kisgyermekes délelőtti rendezvényeken túl társadalmi beszélgetős estek, üzleti reggelik, pódium színház előadások, zenei koncertek kerültek föl a programok közé, valamint a klubélet újraélesztése is kifejezett célkitűzése a ferences rendtartomány által működtetett Pasaréti Közösségi Háznak.

 

FRISS CIKKEINK

Hialuronsavas szérum száraz bőrre – hogyan használd?

A száraz bőr ápolása komoly kihívás lehet, hiszen az időjárás vagy a nem megfelelő kozmetikumok tovább ronthatják az állapotát. A jó hír, hogy a hialuronsavat tartalmazó készítmények visszaadhatják a bőr rugalmasságát és komfortérzetét, különösen, ha tudatosan illeszted be őket a rutinodba. Kis mennyiségben is látványos hatást nyújthatnak a feszesség és teltség helyreállításában, köszönhetően kiváló vízmegkötő tulajdonságuknak.

Öt ruhadarab öt különleges alkalomra – fedezze fel, mely darabok elengedhetetlenek a gardróbjából!

A ruhák a női ruhatár alapvető darabjai, amelyek segítségével bármilyen alkalomra tökéletes megjelenés biztosítható. Legyen szó időtlen eleganciáról vagy kényelmes, hétköznapi viseletről, érdemes a gardróbban különféle stílusú ruhákat tartani. Fedezze fel azt az öt alapvető ruhatípust – a mini, midi, maxi, kötött és elegáns modelleket –, amelyek minden helyzetben megállják a helyüket. Legyen felkészült minden alkalomra, és frissítse ruhatárát még ma!

Hogyan válasszunk projektort otthoni mozizáshoz?

A házimozi élmény ma már nemcsak a tágas nappalik kiváltsága. Egy modern projektor segítségével a legkisebb szoba is pillanatok alatt hangulatos mozivá alakítható. De milyen típusú projektort érdemes választanunk, ha a hely szűkös, ugyanakkor a képminőség terén nem szeretnénk kompromisszumot kötni? Cikkünkben segítünk eligazodni a projektorok világában!

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!