Közeleg a középiskolai felvételi időszaka. Serdülő gyermekünk elindul egy úton, ami későbbi életét nagyban meghatározhatja. Itt még nem annyira meghatározott területet választ, mint egy egyetemi felvételi során, de azért érdemes behatárolni, hogy humán vagy reál területű továbbtanulást választ, esetleg a nyelveket tanulja-e szívesen, vagy a kézügyességét érdemes kamatoztatnia. Borbáth Katalin pedagógiai szakpszichológussal, gyermekpszichológussal körbejártuk a témát.
Közeleg az iskolai felvételik időpontja. A középiskolai továbbtanulás általában közös, családi döntésen alapul, még nem felnőtt személyiségről beszélünk. Hogyan fedezheti fel egy serdülő, hogy milyen területen érdemes továbbtanulnia?
Borbáth Katalin: A középiskolai továbbtanulás kérdésköre azért még egy közös döntés. Nyilván az egyetemi felvételi, vagy az ez utáni lépcsőfokok már elsősorban mindenkinek a sajátja, de ez még azért egy közös. Egy olyan szülő, aki figyelemmel kíséri a gyereket, van köztük kommunikáció, az azért láthat néhány alapvető dolgot. Például láthatja, hogy ez egy elméleti gyerek, aki gondolkozik, fantáziál, filozofál – tehát szeret elméleti dolgokkal foglalkozni – vagy egy teljesen gyakorlatias, fúró-faragó, alkotó típusú személyiség. A jobb megértés érdekében ehhez hozzá kell venni az iskolai visszajelzéseket is és akkor innen már könnyebb elindulni egy úton. És valljuk be, a család anyagi lehetőségei is befolyásolják, hogy milyen döntéseket tudnak hozni, mert a középiskolától kezdve azért anyagilag eléggé megterhelő a gyerek továbbtanulása.
Mindenképpen annak javaslom az általános gimnáziumot, akit nagyon sok minden érdekel, de még nem kötelezte el magát egy bizonyos terület felé. Ha látjuk, hogy egy gondolkodó, jól kommunikáló és értelmes gyerekről van szó, akkor bátran célozzuk meg a gimnáziumot. Nem kell mindenből színjeles tanulónak lennie, de lássuk rajta, hogy egy értelmes valaki, aki még nem tudja, hogy mit akar. Ez teljesen normális egyébként.
Aki már tudja, hogy mit akar meg látszik is rajta – például az autók érdeklik, vagy a szépségipar stb. – ott sokkal inkább egyértelmű a helyzet, annak a gyereknek válasszunk egy ilyen jellegű szakközépiskolát. Az a legszerencsésebb, ami ad a szakmához minimum egy érettségit. Gimnáziumi szakokra pedig annak érdemes felvételiznie, akinek van egy erős oldala és az kifejezetten érdekli is őt. Például egy kreatív, alkotó típusú gyereknél érdemes elgondolkozni egy rajz vagy dráma tagozaton, míg egy kiemelkedő matekosnak a reál terület a legjobb választás.
Általánosságban tudják egyáltalán a 14-15 évesek, hogy mihez akarnak kezdeni majd az életükkel?
Borbáth Katalin: Nincs általános válasz erre, alapvetően esetek és egyéni emberek vannak. Nagyon sok olyan gyereket ismerek, aki nem tudja, ami általában azért van, mert annyi minden érdekli a világot épp felfedező kamaszt, hogy még nem szűkült le egy bizonyos területre az érdeklődése. Ez teljesen normális. De olyan is van, akinek már jobban behatárolható a terület és nagyon határozottan tudja az irányt. Néha nekik sem könnyű, mert biztosak a döntésükben és lehet, hogy náluk meg később derül ki, hogy mégsem ez az út. Az általános iskolai tanárok visszajelzése is sokat segíthet ennek a felfedezésében a gyereknek és szülőnek egyaránt.
Hogyan segíthetjük gyermekünket a pályaválasztásban, és abban, hogy egyáltalán milyen irányban induljon el?
Borbáth Katalin: Nincsenek nagy csodák, a gyerekre időt kell szánni. A nagy mérföldköveknél – amikor óvodába megy, amikor iskolába, amikor gimnáziumba – rá kell szánni az energiát és az ezeket megelőző időszakoknak csak a gyerekről kell szólnia. A középiskolai felvételi egy nagyon nehéz időszak. Érdemes előre felkészülni és legkésőbb 7. osztály második felétől elkezdeni beszélgetni a gyerekkel és a tanárokkal is, illetve összeszedni minden információt, amelyeket felhasználva közösen ki tudunk alakítani egy irányt.
Legyen ez már korábban téma a családban, nézzünk együtt felvételi tájékoztatókat, beszélgessünk a gimnáziumokról, kérdezzük meg a gyerekünket, hogy ő mit gondol. A beszélgetések és az információk összességéből végül ki tudunk alakítani egy 5 iskolából álló listát, ahova be lehet adni a jelentkezést. Tehát azt mondanám, hogy a legfontosabb a figyelem, a kommunikáció és a felkészülés. Minden lehetséges helyről az információ begyűjtése, utána olvasni, ismerős véleményét kikérni stb. Jó döntést csak úgy lehet hozni, ha sok az információnk. Nagyon fontos, hogy a gyerekkel együtt történjen ez a folyamat, hogy ez egy közös dolog legyen, mert róla van szó. Ebben az életkorban nem lehet magára hagyni ebben, de eldönteni sem lehet helyette.
Vannak olyan helyzetek, amikor a gyermek vágyai és képességei nem azonosak gondolok itt például egy matekból gyengén teljesítő diákra, aki reál területre felvételizne. Ilyenkor szülőként mit tehetünk, hagyjuk a gyermekünket dönteni, vagy inkább hívjuk fel figyelmét az erősségeire?
Borbáth Katalin: Szerintem egy ilyen helyzet nem fordulhat elő olyan családi közegben, ahol ez a téma folyamatosan érintve van, és át van beszélve. Akkor a gyerek sem lesz irreális önmagával szemben, mert tudni fogja, hogy ő matekból például gyengébben teljesít. Szülőként pedig nagyon fontos, hogy differenciáltan és több szempontból nézzünk rá ezekre a helyzetekre. Például hogy azért gyengébb a gyerek matekból, mert rosszba van a tanárral, vagy azért mert tényleg gyenge a logikai képessége – mert ez már nagyon régóta látszik – vagy azért mert van valamiféle enyhe tanulási zavar a háttérben. Ezekről azt kell tudni, hogy mindenféle ilyen zavar jó intellektus mellett is megjelenhet. Egyáltalán nem biztos, hogy a gyereknek gyenge az intellektusa vagy rossz a logikai képessége, csak van egy rész-képesség, ami nem megy neki olyan jól.
Ha nagyon mást gondol a szülő, nagyon mást a gyerek és nem tudnak dűlőre jutni, akkor szerintem legjobb megoldás bevonni a szakembereket. Elmenni az iskolába beszélni az adott tanárral, vagy elmenni pszichológushoz felmérni a gyerekünk intelligenciáját és képességeit és ezek után már sokkal könnyebb irányt választani. Ha egy eset bonyolult, akkor a legjobb döntés, ha bevonunk külső segítséget, ez mindig meg tudja oldani a helyzetet. A szülő kap jó tanácsokat, a gyereknek pedig lesz egy objektív rálátása a saját képességeire, ami életének későbbi szakaszában is nagy hasznára válhat.
Az is fontos faktor, hogy a serdülő életéről van szó, saját döntése alapján történjen a továbbtanulás. Mennyire érdemes teljesen ráhagynunk ezt a döntést és hol van az a határ, ahol még egészséges szinten vonódunk be és nem saját akaratunkat erőltetjük a gyerekre?
Borbáth Katalin: Úgy gondolom fontos érték az, hogy az embernek van egy személyisége. Nyilván azt is figyelembe kell venni, hogy egy tinédzsernek még ez kialakulóban van, ahogy az önismerete is folyamatosan fejlődik. Ezért nem gondolom, hogy teljesen rá kell hagyni – persze vannak extrém esetek, amikor 14 éves korára teljesen kialakult személyisége van valakinek – azért a gyerekek többségénél nem erről van szó. Viszont biztosan van elképzelése, vannak vágyai, van egy alakulóban lévő személyisége, ami valamilyen irányba húzza. És szerintem, ha jót akar a gyerekének a szülő, akkor valamilyen módon azért ezt hagyja, hogy abba az irányba menjen.
Hogyha olyan helyzet felé tereljük, ami biztonságos karriert ad, akkor általában arról van szó, hogy az minket szülőket nyugtat meg – hogy emiatt nem kell majd aggódni. Teljesen úgy tűnik, hogy a gyerek érdekeit tartjuk ilyen szem előtt, de ez rólunk szól nem róla. Az a meggyőződésem, hogy valójában mindenkinek az az érdeke, hogy a saját életét élhesse. Előbb-utóbb lesz belőle konfliktus, hogyha itt elterelődik a gyerek egy másmilyen irányba, mint ahová ő indulna. Csak idő kérdése, hogy mikor jut eszébe, hogy ő nagyon nem ezt erre ment volna, és mikor áll elénk a kérdéssel, hogy miért erőltettük rá, amit nem akart.
Szintén általános dilemma ezen a területen a megélhetés vs. „azt csináljam, amit szeretek, ha nem is fizet jól” kettőse. Szülőként természetesen gondtalan jövőt szeretnénk a gyerekünknek, aki lehet, hogy a középiskolai felvételi előtt kitalálja, hogy például színész szeretne lenni. Ilyenkor pedig elkezdünk rettegni, hogy művészeti tevékenységből hogyan épít fel egy életet. Hogyan oldhatók fel ezek a konfliktusok?
Borbáth Katalin: Előbb utóbb mindenki az életének egy bizonyos pontján számvetést csinál, és észreveszi, hogy a helyén van-e vagy sem. És sokkal nehezebb 30 éves korban újrakezdeni, mint az elején. Szóval hogyha egy felelős szülői attitűdöt szeretnénk követni, akkor érdemes támogatni azt a vonalat, amiben láthatóan tehetsége van a gyereknek. Vagy legalább is egy olyan hely felé támogatni, ahol akár ki is bontakozhat. Ha igazán jót akarunk, érdemes elvonatkoztatni attól, ha szülőként mást gondolunk helyesnek és arra fókuszálni, amit ő szeretne.
Ez az időszak rendkívül stresszes és megterhelő az egész család számára. Milyen túlélési technikákat javasol, hogyan jöhetünk ki kiegyensúlyozottan a felvételi időszak nehézségeiből?
Borbáth Katalin: Korán el kell kezdeni a felkészülést! Hogyha októberben jut eszébe a szülőnek, hogy januárban le kell adni a jelentkezéseket, de még azért felvételi előkészítőre is jó lenne beadni a gyereket, de fogalma sincs, hogy hová és milyen lehetőségeik vannak, akkor valóban stresszes lesz. De ha már hamarabb elkezdődik erről a közös gondolkozás, akkor biztosan eljutnak a felvételi előkészítőre is, sikerül felmérni egy pszichológus segítségével a lehetséges irányokat és összességében időben és felkészülten vágunk neki ennek az időszaknak, akkor kevésbé fogja megviselni a családot.
Sok esetekben a gyerekek túl vannak terhelve, magántanárról magántanárra járnak és semmi idejük nem jut a kikapcsolódásra. A felvételi időszakkal járó stressz csak hab a tortán. Mit javasol a továbbtanulás előtt álló gyerekeknek, hogyan vezethetik le a stresszt és milyen módon tudnak kikapcsolódni – főként karantén időszakban?
Borbáth Katalin: Mindig nem szólhat erről az élet – kell lennie családi életnek, magánéletnek, pihenésnek, játéknak, haveroknak, valami másnak is ezen kívül. Itt a helyes arányokat kell megtalálni, és abban tud segíteni egy szülő, hogy figyeli, hogy megvannak-e ezek az arányok. Ha bármelyik irányba kileng a gyerek, akkor igyekszik visszaterelni. Megtalálják a módját a fiatalok a karantén idején is a pihenésnek, valamilyen kreatív hobbival, vagy játékkal érdemes kicsit foglalkozni két felvételi előkészítő között. Bármi olyannal, ami őt kikapcsolja. A felvételi időszak persze elsősorban nem erről szól, de nagyon fontos, hogy ez is helyet kapjon benne.
Szükség van magántanárhoz járatni a gyerekünket az iskolai elfoglaltságok mellett?
Borbáth Katalin: Ez is teljesen esetfüggő. Speciális helyre készülő, nagyon nagy verseny előtt álló gyereknél ezt általában a szülők megteszik, hogy versenyelőnyhöz juttassák a őt. Ez gyakorlatilag erről szól. Az elit gimnáziumokba való bekerülésnél merül föl, vagy a másik végletben olyan esetben, ha olyan hátránnyal küzd a gyerek, amire nem tud az alap ellátásban segítséget kapni.
Mindig van értelme magántanárhoz járni, ha az elsősorban a gyerek érdekét szolgálja, és nem egy irreális szülői vágy megtestesülése, amit átnyom a gyereken. Szerintem alapesetben jók a felvételi előkészítők, gyakorlatilag minden gimnázium csinál ilyet, van ingyenes és fizetős lehetőség is. Egy ilyen során rutint szerez abból, hogy hogy néz ki egy felvételi, kap visszajelzést önmagáról és valamilyen szinten stresszcsökkentő hatással is bír, hogy már nem ismeretlen neki a terep, hogy neki ebben már van gyakorlata.
De ezt nem szabad túlzásba vinni – nem a legdrágább, legmesszebb lévő, többórás utazást igénylő felvételi előkészítőre kell járatni, meg nem az összesre meg nem állandóan, hogy minden napját ez tegye ki a gyereknek a felvételit megelőző másfél évben. Ha túl van hajszolva és tréningezve, akkor azért nem fog jól teljesíteni, mert már előre kiég. Hagyni kell élni a gyereket! A közelben lévő középiskolának a felvételi előkészítője teljesen megfelelő – ha nem speciális területre megy – és nem veszi el a fél életét.
Hogyha nem sikerül a vágyott gimnáziumba bekerülni, hogyan kezeljük ezt az élményt?
Borbáth Katalin: A gyerek életében ez egy megmérettetés az biztos. Ha végül nem sikerül, az a fontos, hogy milyen attitűddel közelítünk az élmény felé. Például hogy egy óriási kudarcként kezelni ő is és a család is, vagy azt mondjuk, hogy hú, de jó, hogy még most kiderült, hogy ez neked nem pálya! Lehet, csak azért mert nem bírja a stresszt és azt a fajta nyomást, ami egy ilyen helyzetben óhatatlanul jelen van. Nagyon sok okos gyerekre jellemző ez, hogy annyira leterheli pszichésen maga a megmérettetés élménye, hogy emiatt rontja el a felvételit. És szerintem szerencséjük van, ha végül nem kerülnek be abba a patinás vágyott suliba, mert nem valók oda. És nem azért mert nem okosak, hanem azért, mert a pszichés terhelésnek azt a szintjét nem bírják. Ez nem mindig igaz, de sokszor erről van szó, és csak megnyomorodik az a diák, aki csak épphogy becsúszik egy ilyen nagyon kemény versenyistállóba, és valójában nem neki való sok szempontból az a hely. Úgy is fel lehet fogni, hogy de jó hogy kiderült, hogy most már ezt is tudjuk.
A kudarc az megélés kérdése, hogy azt minek tekintjük mi döntjük el – és ebben tudunk a legjobban segíteni a gyereknek. De ha tényleg csak egy banánhéjon csúszik el és egyébként az tényleg neki való csak a körülmények összjátéka miatt nem sikerült, akkor meg ezt lehet benne erősíteni, hogy ez most nem, de keresni a lehetőséget pl. későbbi átjelentkezés. Szóval, hogy amit nagyon akarunk, az megtörténhet. De én azért úgy veszem észre, hogy legtöbb esetben szerencséje van annak, akit nem vesznek fel egy versenyistállóba, hogyha ezt a fajta versenyző lelki terhet nem eléggé bírja.
Ha a szülőnek presztízskérdés, hogy hova veszik fel a gyereket, akkor lehet, hogy nehezebben alakul az időszak, de hogyha bölcsen állunk ehhez, akkor érdemes felkeresni egy szakembert. Nem mindenki tudja magától ezt a bölcsességet képviselni, nem mindig elég a szülői beszélgetés. Ilyenkor egy külső segítség bevonása hozzájárulhat ahhoz, hogy az egész család könnyebben átvészelje a felvételi okozta nehézségeket.
Amennyiben segítségre van szüksége gyermeke pályaválasztásával kapcsolatban, Borbáth Katalin honlapja az alábbi linken elérhető: https://borbath.hu/ A gyermekpszichológus pedagógiai szakismeretén kívül az erőszakmentes kommunikáció tréneréként is segítséget nyújthat az egész családnak.
