spot_img
spot_img
spot_img

Nem mindegy, hogy milyen maszkot hordunk!

-

Article Top Ad (AdSense)

November elsejétől a koronavírus terjedése miatt új járványügyi korlátozások léptek érvénybe. Ismét kötelező a maszkviselés a közösségi közlekedésben. A fővárosi fenntartású intézményekben, így a színházakban és a mozikban is kötelező maszkot hordani. A fogyasztóvédelmi hatóság a járványhelyzetben fokozottan ellenőrzi a védőeszközöket.

A fogyasztóvédelmi hatóság vizsgálatainak tapasztalata, hogy a maszkfajták több mint kétharmada nem tett eleget a dokumentációs vagy jelölési előírásoknak.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium közleményéből kiderült továbbá az is, hogy a darabszámokat vizsgálva a helyzet ennél sokkal kedvezőbb képet mutat. A nagyobb mennyiségben elérhető típusokat ugyanis jellemzően szabályszerű tájékoztatással ellátva kínálják az üzletek.

A nagyobb szűrőképességű védőeszközök hatékonyságát dokumentumokkal kell hitelesen igazolni. A folyamatos ellenőrzések annak is elejét veszik, hogy a tényleges szintnél erősebb védelmet ígérő jelölések tévesszék meg a vásárlókat.

A kormányhivatalok munkatársai januártól szeptember végéig közel 1300 fajta terméket ellenőriztek, ezekből több mint 900 nem rendelkezett az előírt jelölésekkel vagy igazoló dokumentumokkal. A mintegy 120 ezer darab ellenőrzött maszknak azonban csak nagyjából a harmada nem teljesítette a követelményeket.

A piacfelügyeleti vizsgálatok célja, hogy a fogyasztók megfelelő termékek közül válogassanak a hagyományos és az online üzletekben is.

A maszk takarja el az orrot és a szájat is

Bármilyen maszk biztonságosabb, mint a fedetlen, csupasz arc. Egy egyszerű textilből készült maszk is jelentős mértékben mérsékeli a fertőzés kockázatát. Ám a lényeg az, hogy ne csak a szánkat, hanem az orrunkat is takarjuk el vele.

forrás: origo.hu

Hasonló tartalom:

Elkészült a Pfizer gyógyszere a covidra, sürgősségi engedélyezést kérnek

 

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Hogyan válasszunk projektort otthoni mozizáshoz?

A házimozi élmény ma már nemcsak a tágas nappalik kiváltsága. Egy modern projektor segítségével a legkisebb szoba is pillanatok alatt hangulatos mozivá alakítható. De milyen típusú projektort érdemes választanunk, ha a hely szűkös, ugyanakkor a képminőség terén nem szeretnénk kompromisszumot kötni? Cikkünkben segítünk eligazodni a projektorok világában!

Női téli csizmák – milyen fazonok divatosak ebben a szezonban?

A hideg évszak beköszöntével a megfelelő lábbeli nemcsak praktikus kiegészítő, hanem a téli öltözék egyik központi eleme is. Az aktuális divat sokszínűsége lehetővé teszi, hogy mindenki megtalálja a stílusának és igényeinek leginkább megfelelő csizmát. Idén a női téli csizmák divatja az elegancia és a kényelem tökéletes egyensúlyára helyezi a hangsúlyt.

Hótaposók – megbízható cipők a család minden tagjának a zord időben

Amikor beköszöntenek a hideg hónapok, a megfelelő lábbeli kiválasztása kulcsfontosságúvá válik kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Nem csupán a fagyos időjárás és a csúszós utcák jelenthetnek kihívást, de a latyak, a hó vagy az eső is megnehezítheti a mindennapos közlekedést. Ilyenkor jön jól egy strapabíró, meleg és vízlepergető cipő, amelyben nem csak biztonságosan járhatunk, de a komfortérzetünk is megmaradhat. A hótaposók pont ezt a célt szolgálják: a család minden tagja számára ideális megoldást kínálnak.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!