spot_img
spot_img
spot_img

Nem csak a művészethez, hanem az informatikához is ért Lola

-

Article Top Ad (AdSense)

Korsós Judit Lola 10 éves kora óta van reflektorfényben, így a közönség könnyedén azt hihette, hogy a színpadra, kamerák elé született. Az igazság az, hogy az énekes-műsorvezető nem mindig csak a művészettel foglalkozott: angol-informatikát tanult a gimnáziumban és a mai napig tud weboldalakat készíteni. Egy teszt azt is megmutatta neki, hogy milyen informatikai irány áll hozzá a legközelebb.

Lolát sokat foglalkoztatja az a kérdés, hogy vajon mi alapján talál rá az ember a hozzá leginkább illő szakmára. Így ő maga még egy „Milyen informatikai szakma illene hozzád?” tesztet is megcsinált az itmap.hu-n, aminek az eredménye saját bevallása szerint ijesztően pontos lett.

„Kiderült rólam, amit talán mindig is tudtam, csak nem mertem kimondani. Szeretek közösségben dolgozni, ahol fontos vagyok, ahol szavam van. Erős vagyok a vezetői szerepekben, ugyanakkor az élet azon területein, ahol le kell ülni és tíz percnél tovább kell koncentrálni, ott vannak hiányosságaim.” – mesélte Lola, aki hozzátette: ennek ellenére el tudná képzelni magát akár valamilyen IT-s munkakörben is. Ehhez pedig még némi alapképzettsége is van.

Fotó: Pixabay

Weboldalakat is tud készíteni

Kevesen tudják, hogy Lola a gimiben angol-informatika szakra járt, és bár kifejezetten tehetségesnek bizonyult a monitorok előtt, végül más karriert választott.

„Akkoriban családilag úgy gondoltuk, hogy jó lesz nekem ez az informatika, de a végére csak az angol maradt. Az informatika oktatás abból a szempontból viszont nagyon hasznosnak bizonyult, hogy én magam is megkedveltem és megtanultam számos elemét. Azóta is tudok például alapszintű weboldalakat készíteni, aminek sokszor hasznát vettem az életben. Valószínűleg a nullákból és egyesekből álló programozással lennének gondjaim, de a kreatív informatikai megoldások kifejezetten érdekelnek. Ha valami miatt új szakmát kellene választanom, még az is lehet, hogy a weboldalak tervezése felé indulnék el.” – mondta az énekes-műsorvezető.

Lola arról is beszélt, hogy először mindig próbál ellenállni a technikai újdonságoknak, de végül azért megtanulja és használja őket. Vele ellentétben a fiatalabb generációk már sokkal könnyedebben veszik az akadályokat, ami sok szempontból előnyös nekik az életben.

„Engem lenyűgöz, amikor látom az unokaöcsémet vagy az unokahúgomat, hogy nekik már milyen magától értetődő a technika. Van egy természetes vonzódás bennük a technológia iránt, emiatt azt gondolom, sokkal több mindenre lesznek képesek. Belőlük lehet akár egy nagyon jó programozó, arra mindig szükség lesz.” – tette hozzá Lola.

ITmap


Hiánypótló weboldal az IT-s szakmákhoz

Bár a legtöbben úgy vélik, hogy az IT-s világban csak programozók dolgoznak, ez téves elképzelés. Sok másféle izgalmas pozíció is várja az érdeklődőket, köztük olyanok is, amelyek a kódolás ismerete helyett inkább kreativitást vagy szervezőkészséget igényelnek. Több mint 80 informatikai szakmát mutat be és tesztekkel is segít eligazodni közöttük az itmap.hu nevű frissen indult IT orientációs portál, ahol Lola is felmérhette , milyen IT-s szakma illik hozzá a leginkább a képességei alapján. A teszt egy regisztrációt követően minden érdeklődő számára elérhető.

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Hialuronsavas szérum száraz bőrre – hogyan használd?

A száraz bőr ápolása komoly kihívás lehet, hiszen az időjárás vagy a nem megfelelő kozmetikumok tovább ronthatják az állapotát. A jó hír, hogy a hialuronsavat tartalmazó készítmények visszaadhatják a bőr rugalmasságát és komfortérzetét, különösen, ha tudatosan illeszted be őket a rutinodba. Kis mennyiségben is látványos hatást nyújthatnak a feszesség és teltség helyreállításában, köszönhetően kiváló vízmegkötő tulajdonságuknak.

Öt ruhadarab öt különleges alkalomra – fedezze fel, mely darabok elengedhetetlenek a gardróbjából!

A ruhák a női ruhatár alapvető darabjai, amelyek segítségével bármilyen alkalomra tökéletes megjelenés biztosítható. Legyen szó időtlen eleganciáról vagy kényelmes, hétköznapi viseletről, érdemes a gardróbban különféle stílusú ruhákat tartani. Fedezze fel azt az öt alapvető ruhatípust – a mini, midi, maxi, kötött és elegáns modelleket –, amelyek minden helyzetben megállják a helyüket. Legyen felkészült minden alkalomra, és frissítse ruhatárát még ma!

Hogyan válasszunk projektort otthoni mozizáshoz?

A házimozi élmény ma már nemcsak a tágas nappalik kiváltsága. Egy modern projektor segítségével a legkisebb szoba is pillanatok alatt hangulatos mozivá alakítható. De milyen típusú projektort érdemes választanunk, ha a hely szűkös, ugyanakkor a képminőség terén nem szeretnénk kompromisszumot kötni? Cikkünkben segítünk eligazodni a projektorok világában!

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!