spot_imgspot_img
spot_img

A hét COOL embere: Elek Ferenc színművész

-

Article Top Ad (AdSense)

Régi nagy kedvencünket sikerült meginvitálnunk magazinunk első „Home Or Office” elnevezésű wellbeing konferenciájára: Elek Ferenc színművész vállalta, hogy a nap záróprogramjaként Janikovszky Éva felnőtteknek szóló derűs írásaiból merítve az irodalmon keresztül megmutatja nekünk a céges és privát, azaz a munkahelyi és a magán „arcunk” közti különbségeket.

Ennek apropóján egy rövid beszélgetésre is vállalkozott, amelyben színházi életéről és persze a jövő keddi fellépéséről is mesélt nekünk.

– Mindig is színésznek készültél?

– Abszolút. Igaz kiskoromban még én is sok minden akartam lenni a kukástól kezdve a mentősön át a színészig. Ezek aztán egy idő után mind elkoptak, kivéve a színészet. Viszont gyerekként is már minden helyzetet megragadtam, hogy eljátszak valamit: volt, hogy a közértben toltam a bevásárlókocsit és azt képzeltem, hogy én vagyok a busz. Aztán egy napon 12 éves koromban az egyik osztálytársam apukája, Polgár András – aki a Szomszédokat írta – kinézett magának és bemutatott a sorozat egyik alkotójának Horváth Ádámnak. Tetszettem nekik, és így elindultam a színészi pályán és innen épültek a dolgok.

– És jött a Színművészeti…

– Először még egy amatőr színjátszócsoportba jártam, aztán a Nemzeti Színiakadémiára, majd harmadjára felvettek a Színművészetire Zsámbéki Gábor osztályába. Ő hívott később a Katona József Színházba, ahol azóta is játszom.

– Régebben legtöbbször a kedves szerepeket játszottad, de jó ideje megtalálnak az igazán gonosz alakítások is, mint a Rozsdatemető 2.0-ban. Milyen típusú szerepeket szeretsz a legjobban játszani?

– Sokat küzdöttem, hogy ne csak a pozitív és jófiú szerepek jöjjenek, aztán ezek az imák valahogy meghallgattattak, és ahogy öregszem, már egyre gonoszabb szerepeket kapok. Nagyon élvezem a gonosz bőrébe bújást, mert ez is bennem van, és jó kijátszani magamból. Lehet végre gonoszkodni, erősködni…

– Egy ilyen színészi alkatnak, mint te vagy mennyire okoz kihívást egy negatív karakter megformálása?

– A kihívás leginkább az, hogy felkutassam magamban ezt a sötét oldalt és kidolgozzam magamból. Ez mindenkiben ott van, és tök jó érzés, hogy színészként nem kell visszafogni magam, hanem a szerep által kimondhatok olyan dolgokat, amelyeket egyébként nem mondanék ki, meg megtehetek olyan dolgokat, amiket amúgy biztos, hogy nem tennék.

– Van kedvenc szereped?

– Most éppen a Káli holtak, amit a legutóbb próbáltunk, de pont a Rozsdatemetőben is nagyon szeretem a kommunista fickó, Seres Sándor karakterét: a hanghordozását, a hangsúlyozásait, ahogyan abban az időben beszéltek.

– Több bemutatód is lesz még idén, amelyek sorát az előbb is említett Káli holtak indította el. Mik lesznek a következők?

– Most készülünk az Isten, haza, családra, ami három görög dráma átirata, és amely egy család elhallgatásoktól és félreértésektől terhes történetét követi végig. Aztán jön egy Frankenstein darab Teremtmények címmel, és tavasszal Spiró György drámája Zsámbéki Gábor rendezésében: a Főtitkárok, amely a negyvenes-ötvenes években játszódik.

– A színház mellett rengeteg filmben szerepelsz. Melyik világ áll hozzád közelebb?

– Mindkettő. Azon szerencsések közé tartozom, akik a színészet összes műfajával foglalkozhatok, szerepeltetnek színházban, tévében, rádióban és szinkronban is, és mindegyiket  nagyon szeretem csinálni. A koncentráció ugyanaz, de mindegyik más fajta technikát kíván és persze azt se felejtsük el, hogy az ember a filmekért több pénzt kap, és azért ez is egy fontos dolog.

– A Katona József Színházban egy nagyon összeszokott és összetartó társulat tagja vagy. Mi ennek a titka?

– Nagyon erős rendezők vannak, és a meló összeköt minket. Nem nagyon lehet villongani egymás között, mert az az első, hogy színházat csináljunk, mindenkit ez mozgat.

– Összejártok a színházon kívül is?

– Nekem kell a színház után a saját életem, ezért szeretem a magánéletet külön választani a munkától. Már legalábbis, ami marad belőle… az ember azt próbálja meg összekaparni.

– Valami nagyon hasonlóról fogsz egy rövid előadást tartani a szeptember 28-án megrendezésre kerülő wellbeing konferencián, amelyben a közönség a segítségeddel a munkahelyi és magán arcunkra tekinthet rá egy kicsit közelebbről. Mit gondolsz, ennyire különbözik ez a két világunk, ennyire mást mutatunk magunkból?

– Annyiból biztosan, hogy minden munkahelyen vannak bizonyos szabályok, amelyeket be kell tartani. Ha mindenki bevinné a saját nyavalyáit a munkahelyre, abból semmi jó nem sülne ki. Én nem vagyok híve a nagy munkahelyi barátságoknak, van az embernek magánélete is, és azért ezt a kettőt szét kell választani. Mondom ezt persze úgy, hogy soha egy percet se dolgoztam civil szakmában…

– Miért pont Janikovszkyt hívtátok segítségül Tollár Mónika rendezővel?

– Évát mindenki ismeri az ifjúsági és a meseregényeiről. Minden írásából kiderül, hogy mennyire pontosan tisztában van az emberi természettel, de soha nem véleményezi őket, hanem az összes gyengeségükkel együtt megszeretteti őket a nézővel.  Ez a Tollár Móni által remekül összeállított  anyag is ezekről a viszonyokról szól: lesz benne főnök-alkalmazott, férj-feleség beszélgetés is, amelyek bár régen íródtak, a mai napig örök érvényűek.

– Miért érezted fontosnak, hogy elvállald ezt a felkérést?

– Minden olyan felkérést szeretek, ami az irodalmon keresztül és általam az emberekről és az emberekhez szól. Mindig nagyon jó, ha van egy ilyen esemény, ami ezzel foglalkozik.

Ha tetszett, olvasd el ezt is:

A hét COOL embere: Pethő Anikó, karrier szakértő

 

 

FRISS CIKKEINK

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!