spot_imgspot_img
spot_img

Ne fogadalmakkal indítsd az évet!

-

Article Top Ad (AdSense)

Több sikeres embertől hallani, hogy a dolgait nem most intézi, hanem azonnal! Ezt a hozzáállást az év elején nekünk is fontos megszívlelni, hiszen, ha csak tervezzük a változtatásokat, akkor abból előbb-utóbb halogatás lesz, aztán gyakorlatilag semmi.

Vágjunk tehát bele, a sikerhez pedig szakszerű módszer, kitartás szükséges, esetenként orvosi segítség, és nagyon jól jön a közösség támogatása is. Dr. Farkas Kitti és Dr. Bajnok Éva elmondja, hogy az új évben hogyan sikerülhet a fogyás és az életmódváltás.

Ami késik, múlik is

Tegye fel a kezét, aki decemberben megfogadta, hogy 2023-ban fogyókúrázni fog, aztán elsején úgy döntött, hogy végül is elég, ha csak a második héten kezdi, amúgy is tele van még karácsonyi maradékokkal a hűtő és a fán is maradt pár a kedvenc szaloncukrából? A legtöbb fogadalom így már az első pillanatban elbukik”, és sokan már január közepén azt érzik, hogy ez sem sikerült, a csalódottság pedig ördögi körként visszavezet a kanapén punnyadáshoz, a felesleges nassolásokhoz és az utolsó pillanatos, extrém fogyási módszerekhez. Dr. Bajnok Éva endokrinológus, obezitológus szakorvos mindenkit óva int attól, hogy túl rövid időt szánjon a diétára. „A csodadiéták pont az anyagcserét teszik tönkre. Sajnos az életkor előrehaladtával mind a túlsúlyosak, mind az elhízottak aránya nő. A magyaroknak szakszerű fogyókúrára van szükségük, mely nem kampányszerű, hanem sokkal inkább hosszú távon is fenntartható életmódváltás és egészséges életmód, mely megfelelő mennyiségű mozgást is magában foglal.”

fotó: freepik

A sikerhez kitartás kell

Az életmódváltás nem sprint, hanem sokkal inkább maraton. Ráadásul még csak nem is verseny, amit másokkal vagy magunkkal vívunk, hanem folyamatos fejlődés, ahol az addigi eredményeinkből tudunk egymásra építeni. „Sokan vágnak bele diétába az év elején. Egy hónap elteltével pedig a legtöbb fogyni vágyó türelmetlen magával szemben és azonnali eredményt szeretne, ráadásul nem kismértékűt. Ez érthető, de gondoljunk csak bele, hogy hosszú hónapok, évek alatt szedtük fel a pluszt, majd hirtelen, hetek, napok alatt akarjuk azt leadni. A leadott kilók mennyisége és üteme sok mindentől függ. Sokkal inkább fontos, hogy szakszerűen adjuk le a kilókat és tartós legyen a fogyás” – mondja el Dr. Farkas Kitti aneszteziológus és intenzív terápiás szakorvos, az Alakorvoslás Program alapító orvosa. Ráadásul sokunk a hűtőnyitogatást azonnal mérlegen ácsorgásra cserélik, ami az eltökéltségünket is ronthatja, ha időnként (akár például a menstruációs ciklus miatt) egy-két deka pluszt látunk mínuszok helyett. Kitartás és türelem, legyen ez a vezérszó, ha célt akarsz érni idén!

Fontos a szakszerű módszer kiválasztása

„Ha tartós fogyást szeretnénk elérni, akkor kerüljük a hangzatos csodadiétákat, amelyek erőfeszítés nélkül ígérnek látványos és gyors eredményt. Válasszunk inkább szakmailag megalapozott fogyókúrás programot. Óriási a kereslet és rengeteg a diétás módszer, melyekből választhatnak az emberek, stílusosan azt mondhatjuk, hogy a bőség zavara áll fenn. Ezek a módszerek azonban az eredmények szerint is többségükben nem hatékonyak és nagy részük pénzkidobás” – figyelmeztet Dr. Bajnok Éva.

A szakértő fontosnak tartja, hogy az étkezésünk igazodjon testünk természetes anyagcsere-folyamataihoz, mivel, ha figyeljük sejtjeink inzulinérzékenységének napszakon belüli ingadozását, mellette pedig mozgunk és eleget alszunk, akkor hatékonyan tudunk súlyt veszíteni. Ez a gyakorlatban napi háromszori étkezést jelent, melyek közül az ebéd a legtartalmasabb, fehérjében és szénhidrátban is gazdag, a reggeli és a vacsora pedig inkább fehérjében gazdag fogás. „Egy szakszerű diétás program nem csak abban segít, hogy elérje a fogyni vágyó azt a súlyt, amit szeretne, hanem abban is, hogy megtanulja az alapszabályokat, amelyeket, ha utána is betart, akkor nem lesz probléma a súly megtartása. Ehhez viszont elsősorban az szükséges, hogy szakszerű legyen a diéta, azaz ne izomból, hanem zsírból történjen a fogyás.” – mondja el Dr. Farkas Kitti.

fotó: freepik

Nem lehetetlen fogyni

Dr. Bajnok Éva azt is elárulja, hogy gyakran találkozik olyan páciensekkel, akik úgy érzik, valamilyen anyagcserebetegség miatt nem sikeresek a fogyókúrájukban. „Az elhízás mögött csak az esetek 10 százalékában áll másodlagos ok. De ha így van, akkor sem lehetetlen a fogyás. Az elhízás a legtöbb esetben betegségekhez vezet és fordítva, bizonyos betegségek elhízáshoz vezetnek. Az elhízáshoz vezető szövődményeket célszerű tisztázni és a testsúly kérdésétől függetlenül is kezelni, hiszen önmagukban is okozhatnak problémát. Ha azonban kezeljük, akkor visszahat és úgy könnyebb fogyni. ” – ismerteti Dr. Bajnok Éva. Ha ismert betegséggel élünk együtt, legyen az anyagcserebetegség vagy magas vérnyomás, akkor vegyük igénybe orvos segítségét a fogyás megtervezéséhez. Ha pedig nem tudunk betegségről, szakszerű módszerrel diétázzunk, és ha így sem indulnak meg a kilók, akkor érdemes kivizsgáltatnunk magunkat, hogy van-e valamilyen, fogyást akadályozó egészségügyi probléma a háttérben.

fotó: freepik

Együtt könnyebb

Szakértőink egyöntetűen arra is felhívják a figyelmet, hogy az elhatározáson túl a hosszútávú változáshoz folyamatosan ott kell lennünk mentálisan is. Ezért nagyon fontos, hogy akár családunk és barátaink, akár hasonló élethelyzetben lévők (azaz a diétázók nagy csoportjában) társaságra találjunk és együtt, egymást segítve, támogatva és akár tanítva érjük el lépésről-lépésre az önmagunk elé kihelyezett célokat. „Fogyni nehéz, nem megy munka nélkül, ezt le kell szögezni. A kampányfogyókúrák csak nagyon kevés embernek működnek, igazi változáshoz életmódváltás szükséges. A változáshoz pedig kell egy keretrendszer, amely mentén az a változás halad. Ha nem vagyunk biztosak magunkban, keressük meg azt a társat, társaságot, akik segíthetnek a szükséges keretek létrehozásában, betartásában” – javasolja Dr. Farkas Kitti.Ez különösen igaz az endokrin betegséggel élőkre” – teszi hozzá Dr. Bajnok Éva, aki szerint azoknak, akik betegségük miatt egyedül érzik magukat, különösen sokat segíthetnek az olyan csoportok, ahol hasonló problémákkal küzdők oszthatják meg tapasztalataikat és támogathatják egymást. De itt is szükséges a szakmai mentor jelenléte, mert tévútra vihet, ha laikusok irányítják és moderálják ezeket a csoportokat.

 

6 +1 betartható tipp a sikeres életmódváltásért

Kötelező olvasmány evészavarokkal küzdőknek

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!