A nagyszülők világnapján érdemes elgondolkodni, milyen okításokat kaptunk tőlük. Márt csak azért is, mert nagy általánosságban nagyszüleink küldetésnek érzik azt, hogy megosszák unokáikkal az élet tapasztalataikat. Történeteket mesélnek a múltból, fotóalbumokon mutatják meg, hogy az ő gyerekkorukban milyen volt a világ. Néha – számunkra követhetetlen elmondásaikban – olyan szavakat használnak, amit nem is értünk.
„A nagyszülők olyanok, mint a szuperhősök. Soha nem szabad meghalniuk. „
( Fausto Brizzi )
A nagyszülő furcsa élete
Ahogy az idők változnak, a kulturális, technikai, és társadalmi rendek megváltoznak, úgy az emberek élete is módosul. A fejlődés elkerülhetetlen, és néha robbanásszerű, általa a mindennapok megváltoznak. A gondolkodásmódok, és az addig használ tárgyak elavulttá, feleslegessé válnak. Viszont akinek megadatik, hogy nagyszüleit megkérdezze, egy számára teljesen „idegen” múltba csöppenhet bele. A nagyszülők, néha olyanok a számunkra, mint az ufók. Nem csak érdekes szóhasználatuk, hanem az őket körülvevő tárgyak is oly’ rejtélyesek, mintha nem is e világról származnának. De ők a nagyszülők, ezekről mindent tudnak, sőt használni is tudják őket. Ezek a dolgok számunkra különösek, hiszen néha már teljesen elfeledett, abszurd, haszontalan kacatoknak véljük a legtöbbet.
A legérdekesebb elképzelni a nagyszüleinkről, hogy ők is voltak gyerekek. És azok a buggyos ruhák a fekete fehér képeken… tisztára retró. Az általuk megért korok, események által mérhetetlen tudás birtokosai. Nekik még nem volt furcsa a lovaskocsi, a szenesember, a kéményseprő. Számukra természetes volt a gyaloglás. Ők úgy élték le fiatalságukat, hogy nem tudtak egymással beszélni, csak ha találkoztak. A tévézés és számítógépezés helyett az utcán futkároztak, fára másztak, saraztak, csutka babával játszottak. A nagyik képesek voltak a vajas kenyérnek, a zsíros kenyérnek örülni, fáról gyümölcsöt enni, vagy csenni, és könyveket olvasni. A nagyiknak furcsa élete van, és mégis nagyik lettek!
„A nagyi otthona olyan, mint egy kincses barlang. Egyszer mindenkinek fel kell fedezni”
( Thomas Braun )
Nagyi hotel
A nagyi – jó esetben – a szülők legnagyobb támasza. A legegyszerűbb ok, hogy többnyire a nagyik nyugdíjasok, és az esetek nagy százalékában ráérnek. Mindig korán kelnek, és későn fekszenek, valahogy nincs igényük a sok alvásra. Az idő, melyet nekünk adnak kincset ér, főleg akkor, ha néha vállalják az unokák felügyeletét. Az egészben az a jó, hogy örül a gyerek, a nagyi hotelben mindig jó, örül a szülő, mert jut ideje magára, barátaira, és még a nagyi is boldog, ha a porontyokkal töltheti az időt.
„A legegyszerűbb játékokat, amelyeket a legkisebb gyermek is használhat, nagyszülőknek nevezzük.”
( Sam Levenson )
Mit kapunk a nagyitól
Elsősorban azért jó velük lenni, mert ellentétben avval, hogy szüleinknek notóriusan nem engedtek meg dolgokat, hogy szigorúan fogták őket, az unokák esetében teljesen másként működnek. Kis túlzással az unokáknak szinte mindent szabad. Nem baj, ha butaságot csinál, ha koszos lesz, ha valamit eltör, kiszínez, összemaszatol. Egyszerűen azért van így, mert mindenre tudja a legegyszerűbb megoldást.
A nagyitól enni kapunk. Olyan sokat főzött már, hogy néhány kivételtől eltekintve, minden finom amit elénk rak. Náluk mindig akad házi sütemény, szörp, lekvár, amit kedvünkre majszolhatunk. Vannak náluk olyan legrelytekesebb helyek, ahol dugicsoki, dugicukorka található. A legjobb pedig az, hogy nem mehetünk el tőlük, csakis tele hassal, sőt még csomagolnak is, többnyire kb. két hétre elegendő elemózsiát. Mondjuk ezeket érdemes elfogadni, mert ha van, ami miatt a nagyi megsértődik az, ha nem viszünk tőle ételt!
Ők azok az emberek, akiknek fiókjaiban található számunkra is tiszta ruha. Valahogy ott terem. A leginkább érdekes tény, hogy a nagymamákra nincsen hatással a zoknimanók tevékenysége, mindennek megvan a párja. A nagypapák pedig valamilyen csodálatos módon egy ragasztóval, egy szigszalaggal és egy db csavarhúzóval képesek mindent megszerelni.
A nagyszülők elmennek velünk mindenhova! Sétálni, játszótérre, kirándulni, strandra, állatkertbe. Elvisznek minket „közértezni”, „piacozni” – ami roppant élvezetes. Bár hol is járunk velük, tudják a növények, bogarak nevét, és azt is hogy melyik csíp meg. Ha pedig belegázolunk a legnagyobb avarba egy réten, vagy az erdőben futkározunk, képesek sziszifuszi munkával, akár fél órán keresztül is bogáncsot szedegetni a zokninkból.
Ha figyelmesen hallgatjuk őket
A nagyszüleink szavára érdemes hallgatni. Meséik által okítani próbálnak minket az életre. El tudják mondani, mit, mikor, hogyan lehet. Vannak általunk is ismert szólások – mondások, amelyek igazságtartalmát tényleg tudják. Tanácsaikat persze kevésbé fogadjuk meg, sőt néha magunkban legyintünk is rájuk, csak később jövünk rá arra, hogy igazuk volt.
„Soha ne idegeskedj! Ha megtudod oldani azért, ha nem akkor meg azért felesleges.”
„Ha kicsit lassabban csinálod a dolgokat, gyorsabban mész.”
„Először egyél, tele gyomorral jobban is gondolkozol!”
