spot_imgspot_img
spot_img

Mit ne mondjunk egy koramamának, helyette hogyan támogassuk

-

Article Top Ad (AdSense)

„Majd lesz másik.”, „Túl vagytok rajta.”, „Miért nem vigyáztál magadra?”, „Kár érte.”, „Pedig milyen szép!”, „Örüljünk, ha nem lesz szobanövény és járni, beszélni fog.” A korán érkezett babákra reagáló legtöbb mondat általában ismerősöktől és valószínűleg jó szándékkal hangzik el, de a koraszülés miatt éppen sokk alatt lévő édesanyákat egy életre traumatizálhatja. Nagyon fontos, hogyan bánunk, hogyan szólunk a koramamákhoz, hogy ne okozzunk még nagyobb fájdalmat nekik annál, amin amúgy is épp átmennek. Ehhez a kommunikációs technikákat is érdemes folyamatosan tanulni, átismételni a leendő szakembereknek is. Ezért szervezett idén országszerte felsőoktatási előadásokat védőnő és szülésznő hallgatók számára a Koraszülöttekért Országos Egyesület elnöke a NaturAqua támogatásával. 

Az ország nagy részét lefedik Földvári Nagy Zsuzsanna, a Koraszülöttekért Országos Egyesület elnöke előadásai, melyeket a 2020-21-es tanévben tartott, illetve tavasszal tart összesen 4 intézmény 6 karán védőnő és szülésznő hallgatók számára. A körülményekhez igazodva teljesen online, vagy két csapatra bontva, a megfelelő távolságot betartva személyesen találkozott a tanulókkal a KORE elnök. Óráin interaktívan, a diákokat aktívan bevonva mutatta be a hallgatóknak a helyes kommunikációról gyakorlati példákat, valós esetleírásokat. Az órákon a védőnői támogatói programjáról is szó volt, kiegészítve azt a verbális abúzussal kapcsolatos információk átadásáról. Az előadások célja elkerülni az amúgy is sebzettek szóbeli bántását, hogy megtanulják a leendő koraszakértők, hogyan szólhatnak a frissen szült és gyakran sokkolt, traumatikus élethelyzetben lévő édesanyákhoz támogatóan. 

Ha egy baba a számítottnál korábban érkezik, a koraszülésen túl az utógondozás, a betegutak, és a koraanya pszichés állapota is kiemelten fontos téma, melyek során az empatikus hozzáállás és a segítő kommunikáció nagyon sokat számít. Ezekre különböző példákat, szituációs gyakorlatokat is átbeszélhettek a hallgatók a KORE elnökkel a szombathelyi, miskolci, nyíregyházi, budapesti felsőoktatási intézményekben idén ősszel, jövőre pedig Debrecenben. Az egyelőre elméleti oktatásban részt vevő diákok az előadásoknak köszönhetően már felkészülten érkezhetnek a koraszülött intenzív osztályokra, szülészetekre, hiszen az előadásokkal olyan szemléletmóddal, értékes tapasztalatokkal gazdagodhatnak, amely segít más hozzáállással, kimagasló empátiával fordulni a leendő koramamákhoz, koraszülőkhöz, és verbálisan is átsegíteni őket életük egyik, ha nem legnehezebb időszakán. 

Földvári Nagy Zsuzsanna

„Sokan le voltak döbbenve és legtöbbjüket mélyen megérintette az a pár példa, amit megosztottam velük. Ilyen szemszögből még nem láttak-hallottak a koraszülés aspektusairól, és visszajelzéseik szerint nagymértékben segített elmélyíteni a kapott információkat az, hogy – ahogy ők fogalmazták – életszagúak voltak az előadások. Hasznosságukat az is mutatja, hogy többen is megkerestek az óra után, akár egy megtapasztalt történetet elmesélni, hogy megtudják, hogyan lehetett volna jobban reagálni az adott helyzetben és hogyan tudnak a legjobban hozzáállni a leendő családokhoz. Sőt, volt, aki szakdolgozatát is koraszülöttség témájában fogja megírni”– mesélte Földvári Nagy Zsuzsanna az előadások után. Így mire a járványügyi korlátozásokat követően újra mehetnek majd kórházakba gyakorlatra a hallgatók, a KORE elnök előadásainak köszönhetően már teljesen új szemlélettel tudnak segíteni a koracsaládokon. 

Tavasszal Debrecenben kerül sor a következő előadásra, ahol klinikai dolgozóknak tart majd előadást Földvári Nagy Zsuzsanna, az oktatási anyagát a traumatikus élethelyzetbe került betegcsoportok segítésére fókuszálva. Ennek részét képezi majd a gyermekek ápolásával, az intenzív osztályon töltött időszakkal, utógondozással, az anya pszichés állapotával, a koracsalád izolációjával kapcsolatos témák, helyzetek, esetek és kommunikációs támogatási lehetőségek átbeszélése. Az előadások szervezésében és lebonyolításában a Koraszülöttek Országos Egyesületét a NaturAqua támogatta. 

A NaturAqua és a KORE partnerségük során az elmúlt négy és fél évben számos példátlan projektet hajtottak végre. 3 év alatt Magyarország összes, azaz 29 koraszülött-intenzívosztályát alakították családbarátabbá. A hazai ásványvízmárka 2019-ben pszichológusok által vezetett beszélgetőkörök létrehozásában segítette az egyesületet a koraszülésben érintett anyák részére kilenc hónapon át, havi rendszerességgel. Emellett a KoRelax program, és az őszi csecsemő-újraélesztés és kisgyermek-elsősegély tanfolyamok is a NaturAqua és a Koraszülöttekért Országos Egyesület együttműködésével valósultak meg, valamint a koracsaládok számára minden fontos és aktuális információt egy csokorba gyűjtő PICi füzetek is a két félnek köszönhetően kerülhettek kinyomtatva többezer példányban a perinatális intenzív centrumokba (PIC).

 

 

FRISS CIKKEINK

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!