Mira Sabo: Az írónak nem szabad mellébeszélnie!

-

Akármekkora is legyen a zűrzavar körülöttünk a világban, a könyvek univerzuma minden korban menedéket jelent az olvasó számára, egy olyan másik dimenziót, ahol feltöltődhet és elfelejtheti a mindennapi gondokat. Ebben segítenek a hatszoros bestsellerszerző, Mira Sabo könyvei is, amelyek izgalmas történeteikkel, a valóságot leplezni nem kívánó, szembesítő erejű hatásukkal, egyre nagyobb számú olvasóközönséget vonzanak bűvkörükbe. 

Mi kell a jó sztorihoz? Egy dúsgazdag család, alvilági kapcsolatokkal. Egy milliárdos pénzember karakterébe csepegtessünk a Keresztapából, dobjunk be a történetbe néhány gyönyörű nőt, és tűzdeljük tele titkokkal az életüket. Egyszóval keverjük össze az Utódlást az Aranyélettel, ne hagyjuk ki a szenvedélyt sem, majd helyezzük el mindezt mesés helyszíneken. 

Mira Sabo könyv
„Fotó: Envato Elements”

Az írónő 2015-ben robbant be első regényével, az Amíg kinyílik a szemünk című pszichológiai thriller óriási sikert aratott, és egyszerre két kiadó is megjelentette, néhány hónapon belül. A szakma javaslatára további részei is készültek, és megszületett a Birtoklás-trilógia, ami azóta óriási rajongótábort gyűjtött maga köré. Az érdeklődés az évek alatt sem lankadt. Olvasói nyomásra a szerző úgy döntött, egy új sorozatban tovább boncolgatja a hírhedt Tamássy család életét. A szinte mindenkit foglalkoztató milliárdosok világát, a luxuséletet, a fehérgalléros bűnözés elegyét veszi górcső alá, nagyon erős karakterekkel, egy cseppet sem szokványos család történetébe ágyazva. 

„Így született meg a Fehér Gallér-sorozat, beszédes címekkel. Előjog, Játékszerek, Hatalom. Az Előjogban a vagyonos, Amerikából hazatelepült Tamássy család »őstörténetét« ismerhetjük meg. Szemtanúi lehetünk, miként használták ki a rendszerváltás után ébredező Magyarországot, hogyan fonódott össze az alvilág a politikával, és mindezt a hírhedt, ámbár sármos nőfaló Tamássy fivérek szemszögéből. A Játékszerek a fiúk gondtalan, de magas elvárásokkal terhelt gyermekkorába ad betekintést, amikor a nem és a nincs a szótárban is csak egy üres hely. A Hatalom című kötet pedig egészen napjainkig kísér bennünket. Érinti a vakcinabizniszt, a családon belüli erőszak témakörét és a milliárdosok korántsem könnyű életét. A Tamássy fivérek képesek bármire. Manipulációval megszerezni egy nőt, akár erőszakkal maguk mellett tartani, számukra még a XXI. században sem akadály. Vagy nemzetközi szinten beleavatkozni a gazdasági folyamatokba, esetleg beköltözni egy lakatlan luxusszigetre. Ezektől működik a történet. Sokszínű és polgárpukkasztó” – adott rövid betekintést műveibe Mira Sabo bestsellerszerző. 

Nem normális az erőszak. Senkitől! 

Az erőszak nagymértékben jelen van a mindennapjainkban, sokszor észre sem vesszük, hogy mi tartozik már ebbe a kategóriába. Azt gondoljuk, hogy ami velünk történik, az természetes, az rendben van, pedig ez koránt sincs így! 

az erőszak ellen
„Fotó: Envato Elements”

„Óriási felismerés volt, amikor azt tapasztaltam, hogy Tamássy Áron, a főszereplő férfi milyen érzelmeket vált ki az olvasókból, elsősorban a hölgyekből. Megbocsátva neki a leggátlástalanabb módszereit: az erőszakot, a pofonokat. Hogy miért? Valószínűleg azért, mert él egy kép a férfiakról a nőkben, mely szerint az igazi férfi okos, férfias, erős, döntésképes, sármos és határozott. Aki rendelkezik ezekkel a tulajdonságokkal, bármit megtehet. És sajnos ez nem fikció, ez a valóság. Ebben élünk. Ideje felébredni, észrevenni, hogy mi zajlik, és leszállni a semmibe száguldó vonatról” – mondta a bestsellerszerző. 

A valóságra is szükség van, torzítás nélkül

Az írónő azt vallja, mindamellett, hogy egy történet célja az, hogy a fantázia segítségével egy másik világba repítsen, az is fontos, hogy tükröt tartson, szembesítsen, vagy akár felébresszen. Könyveiben lerántja az olvasót a rózsaszín ködből, és megmutatja azt is, milyen kellemetlen, félelmetes következménye is lehet egy ennyire pénzközpontú világnak. A szakma támadta a rendhagyó stílus miatt, ugyanakkor a könyvek kimagasló, harmincezres olvasótábora őt igazolta. 

Mira Sabo könyv
„Fotó: Envato Elements”

„A Fehér Gallér-sorozatomat egyesek Frei Tamás könyveihez, mások a Szürke ötven árnyalatához hasonlítják. Mindkettő megtisztelő, de fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy én elsősorban a valóság hiteles bemutatására törekszem, aminek részét képezik a pikáns jelenetek is, de ezen túlmenően sokkal lényegesebbnek tartom arra felhívni a figyelmet, hogy a neveltetés, a pénz, a hatalom milyen személyiségtorzulásokhoz vezethet, mit élhet át, aki egy ilyen ember hálójába kerül, és próbálom a lehetséges kiutakra is rávezetni a témában érintett olvasót” – tudtuk meg Mira Sabótól. 

Képernyőre kívánkoznak a történetek 

Azt még homály fedi, hogy lesz-e folytatás, és ha igen, miként alakul a jövőben a Tamássy család sorsa.

Mira Sabo könyv
„Fotó: Envato Elements”

„Nagyon közel áll a szívemhez ez a sztori. Hálás vagyok, hiszen az olvasók szeretete és figyelme mellett a filmipar érdeklődését is felkeltették a könyveim. Különböző ötleteken már eddig is elgondolkodtunk, de még várjuk a kedvező, testhezálló lehetőséget. Dolgozom a forgatókönyv vázlatain, és a legjobbtól, dr. Köbli Norbert érdemes művésztől, Balázs Béla-díjas forgatókönyvírótól tanultam és kértem segítséget a forgatókönyvírás kapcsán. Fel van adva a lecke, az olvasók óriási elvárásokat támasztanak. Elsősorban HBO vagy Netflix produkcióként tudom elképzelni a Fehér Gallér-sorozat és a Birtoklás-trilógia elegyét” – jegyezte meg Mira Sabo, aki lelki szemei előtt a népszerű Utódlás és Aranyélet sorozatok egyvelegeként látja saját műveit a képernyőn megelevenedni.  

 

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Hirdetés

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!