spot_imgspot_img
spot_img

Minden, amit a pezsgőről tudni akarsz

-

Article Top Ad (AdSense)

A pezsgő mára eggyé vált a boldog pillanokkal és az ünnepléssel. Miközben napjainkban minden helyzetet elegánssá és csillogóvá varázsol, nehéz elhinni, hogy eleinte éppen a buborékoktól akartak megszabadulni és megszületése egy abszolút véletlennek volt köszönhető.

Dom Perignon, aki csillagokat ivott:

Az 1600-as évek végén az észak-kelet franciaországi Champagne-beli hautvillers-i apátság új pincemestert kapott egy bizonyos Dom Pierre Perignon személyében, akinek a borkészítési folyamatokat kellett felügyelnie. Ebben az időben ez ugyanis nem volt olyan egyszerű feladat, mint manapság, mert ekkoriban sajnálatos módon az üvegek nagyjából 20%-a  felrobbant. Ez igen veszélyessé tette az „iparágat” és kiszámíthatatlansága miatt igen féltek tőle és úgy nevezték, hogy „le vin du diable”, vagyis az ördög bora. Ez a nem ritkán előforduló robbanás persze azért történhetett, mert a bort még az erjesztési folyamat előtt palackozták és az így keletkező nagy nyomás minimum a dugó kilövését, de általános esetben a palack felrobbanását okozta. Dom Perignonnak kellett kitalálnia, hogyan lehet buborékmentesíteni a borokat, de amikor kibontott egy ilyen robbanós palackot, elragadtatottságában így kiáltott fel: „Gyertek gyorsan, csillagokat iszom!”

Számos egyéb találmánya mellett az ő nevéhez fűződik a pezsgő tökéletesítése és népszerűsítése is, amelynek egyik első lépése az volt, hogy vastagabb palackokat kezdett használni, amelyek ellenállnak a keletkező nyomásnak, és a palackok alján egy kis bemélyedést is kialakítottak, amely egy biztosabb üvegszerkezetet eredményezett. Különválasztotta a szőlőket hely, íz és érettség alapján és a pezsgőkészítés során különböző ültetvényekről származó szőlőket használt. Ennek a gondos keverésnek lett köszönhető az ital egyedi ízvilága és elegáns stílusa.

A magyar sampányer:

Fotó: Fortepan/ AR

A magyar pezsgőgyártás az 1800-as évek végén kezdődött Pozsonyban, elsőként Schönbauer Mihály és Fischer János készítettek pezsgőt. Rövidesen sorra nyíltak az újabbnál újabb üzemek, és az ezt követő száz évben 23 pezsgőgyár alakult. A II. világháborút azonban már csak 6 élte túl, köztük az 1882-ben alapított Törley, amelyet  aztán 1950-ben államosítottak. Pezsgő szavunkat egyébként Széchenyi Istvánnak köszönhetjük, aki 1822-ben látogatott el Wesselényi Miklós társaságában a Moët pezsgőgyárba, amely után a korábbi „sampányer” szót „pezsgő borra” magyarosította.

Annak ellenére, hogy magát a „champagne” szót kizárólag a franciaországi Champagne régióban készült buborékos italra lehet használni, a pezsgő egy általános kifejezés, amely bármilyen buborékot tartalmazó borra használható. Nem mindig könnyű megérteni és különbséget tenni a pezsgőfajták között, de azért érdemes lehet megtanulni az alapokat, hátha segítenek, amikor szilveszterre választunk egyet.

Doux, Demi-sec, Sec:

Ezeket a kifejezéseket gyakran látjuk a pezsgőspalackokon, és az ital édességére, cukortartalmára utalnak. A sec szárazat jelent, a demi azt jelenti fél, míg a doux azt, hogy lágy. Ennek megfelelően, amikor palackot választunk, akkor doux a legédesebb, ezt követi a félszáraz demi-sec, majd természetesen a sec.

Extra Dry, Brut, Extra Brut, Brut Nature…

A sec után aztán a még szárazabb és a durván száraz pezsgők következnek: a brut már a szárazabbnál is szárazabb, de még tartalmaz 15 g cukrot, az extra brut viszont már csak 6 g-ot, a brut nature-nél pedig már nincs szárazabb, hiszen az már egyáltalán nem, vagy csak kevesebb, mint 3 g cukrot tartalmaz.

Fotó: pexels.com

Bortípusok:

Bárhol is készítsék Champagne-ban a pezsgőt, az mindig champagne lesz, még akkor is, ha néha különböző fajta szőlőket használnak. Ennek megfelelően a Blanc de Blancs chardonnay szőlőfajtából készített pezsgő, míg a Blanc de Noirs pinot noir és pinot meunier szőlőfajtákból készül. A Vintage champagne kizárólag egy évjárat felhasználásával készülő pezsgőre utal, amelyet minimum 3 évig kell érlelni, míg a több évjárat felhasználásával megszülető non-vintage italokat minimum egy évig. A Rosé pezsgőket vörös- és fehérbor házasításából készítik.

Palackok:

A klasszikus pezsgősüveg 0,75 l, ennél nagyobb a másfél literes Magnum, de akik még ennél is nagyobb dózisban fogyasztanák, azoknak itt van a Matuzsálem méretű 6 literes, majd a Baltazár névre hallgató 12 literes, amely 16 klasszikus üveg pezsgőnek felel meg, végül a legeslegnagyobb a Nabukodonozor, amely 20 pezsgőspalacknyi adag pezsgőt képes elnyelni.

Nem tudjuk, hogy idén a korlátozott társasági lehetőségek miatt hol, mekkora mennyiségben fogy majd a pezsgő, de legalább már tudjuk kinek lehetünk hálásak érte, és ki tudjuk választani, hogy melyiket is fogyasztanánk a legszívesebben…

Olvasd el ezt is:

A legöregebb éttermek

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!