A Madách Színház A tizenötödik c. musicaljében végigkísérhetjük az elfelejtett aradi vértanú, Kazinczy Lajos személyiségfejlődési történetét a bátortalan, fiatal fiútól egészen a Magyar Honvédség csapatainak bátor és határozott vezetőjéig. A címszerepet alakító Borbély Richárd és Kozma- Vízkeleti Dániel család-pszichoterapeuta, klinikai szakpszichológus is kifejtette meglátásait a tizenötödik vértanú tekervényes életútja kapcsán.
Az októberben újra műsorra kerülő musical a Madách Színház pályázatán 52 induló közül nyerte el az első díjat. A szakmai zsűritagok egyöntetűen azt érezték, ezt minden magyar középiskolásnak látnia kellene. A Derzsi György-Meskó Zsolt szerzőpáros műve az első, amely az 1848–49-es forradalom és szabadságharc korát helyezi középpontba, a nagymúltú színházigazgató, Szirtes Tamás rendezésében. Újszerű, modern hangzás- és látványvilága miatt tekinthetjük a musical forradalmának is. A klasszikus zene mellett megjelennek a slam poetry, R’n’B és a rap formai jegyei, de magyar népdalok is.
A musicalbeli Kazinczy Lajos nem az a tipikus hős karakter, aki már a kezdetektől tudja, mire hivatott. Bizonytalanságok gyötrik, csalódások éri. Úgy érzi, elvárásként nehezedik rá hazája iránt elkötelezett, nyelvújító és irodalomszervező apja öröksége. Ennek nehéz megfelelnie egyszerű honvédtisztként.
„Híres, sikeres, példakép apák fiaként felnőni áldás és nehézség egyszerre. Áldás, hiszen értékeket, példát, mintát nyújt. Nehézség, hiszen az önértékelésünk forrása apánk büszkesége. Egy nagyon sikeres apa, ha érzelmileg távol van fiától, hogyan is adja át elismerését fiának?” – fejti ki Kozma-Vízkeleti Dániel család-pszichoterapeuta, klinikai szakpszichológus. – „Így a fiú hamuba sült pogácsa nélkül, üres tarisznyával indul útnak, hogy saját életmeséjének hősévé válhasson. Ez az ellentmondásosság a felnövekvő fiak számos személyiségvonásában megjelennek. Általában alacsony önértékelés, gátlásosság mellett visszafogott erős indulatok, ambíció és sértődékenység, érzékenység és bizonyításvágy jellemzi őket.”
A darab során megismerhetjük Lajos börtönbeli vívódásait, amelynek végén eljut arra a pontra, hogy felvállalja tetteit és társai sorsát. Hazája iránti hűségből és szeretetből vállalja vértanúságát. Édesapja, Kazinczy Ferenc is raboskodott császári börtönben. Összesen 6 és fél évet töltött fogságban Budán, Brünnben, Kufsteinben és Munkácson.
Számtalan utalást hallhatunk arról, hogy Lajos életében fontos mérföldkövek, szabadságharccal kapcsolatos kifejezések sokszor apjához köthetőek.
„Nagyon karakteres és lángelméjű lehetett Kazinczy Ferenc, ami komoly megfelelési kényszert helyezhetett Lajosra. Valószínűleg nagyon keveset tudtak találkozni, mégis az egész életére hatást gyakorolt, szinte megpecsételte azt. Ahogy a darabban is többször elhangzott édesanyjától: ’Légy méltó az apádhoz!’, amellyel óriási terhet rakott a gyermek Lajosra.” – emeli ki Borbély Richárd, a musical Kazinczy Lajost megformáló színésze. – „Kíváncsi lennék, ha a 29 éves Lajos leülhetne a börtönben töltött utolsó napjaiban 70 éves édesapjával, miről beszélgetnének: haragszik-e apjára, hibáztatja-e azért, ahová került. Vagy éppen megköszönné neki, hogy megtanította számára, mi az a hazaszeretet? Mert az apja egész életét és vagyonát – néha a családjától is megvonva – abba ölte bele, hogy újítsa a nyelvünket, ami óriási tudatosságot és ambíciót mutat. Ezen tulajdonságait valószínűleg Lajos is örökölte, amely a harcok során is megmutatkozott kiváló stratégai képességeiben.”
„Az erős példa erőforrás és elbizonytalanító is: hogy is lehetnék én olyan sikeres, mint ő? Az apák gyakran azzal a küldetéssel indítják útnak fiaikat, hogy “haladj meg engem”. No de hogyan is lehetne meghaladni egy fenséges magasságokban lévő apát? Szerencsés esetben a fiú ezekből az ellentmondásokból üzemanyagot tud csinálni, az ambivalenciát hajtóerővé tudja fordítani: ez jellemfejlődésének útja és feladata egyben” – ismerteti Kozma-Vízkeleti Dániel család- pszichoterapeuta, klinikai szakpszichológus. – „Ehhez meg kell küzdenie az „én máshogy fogom élni életemet” ősi, toposz-szerű elhatározás jelentette korláttal és olyan önazonos utat találni, ami különbözik az Apa életútjától, ám értékeiben, elkötelezettségében azonos. Kimagaslóként, példaképként, hősként, értékteremtőként megmaradni mások emlékezetében: ez lehet a nehéz örökség beteljesítése.”
A tizenötödik vértanú életét feldolgozó musicalt október 7-étől újra meg lehet nézni a Madách Színházban, amelynek látványvilága sem a szokásos: az aradi várbörtön folyamatosan mozgó rácsai jelenettől függően visszatérnek, emelkednek, tágulnak. Több nagyszabású, emlékezetes jelenet is látható a darabban, úgymint a tetőpontban lezajló aradi vértanúk kivégzése. Ennek során három fekete „halálangyal” meséli el a tizenhárom vértanú hősies tetteit, és ritkán ismert utolsó szavait – kivetített arcképük „haláluk után” vöröses fényben izzik.