spot_img
spot_img
spot_img

MI-re cseréli alkalmazottai felét a Magyarországon is jelen lévő Klarna

-

Article Top Ad (AdSense)
Jelentős változásokat eredményezett a mesterséges intelligencia-alapú chatbotok bevezetése a főként fizetési megoldásáról ismert Klarna csoportnál. A svéd fintechnél már eddig is több százzal csökkent a munkahelyek száma, mert az ügyfelek kapcsolatfelvételeit MI segítségével kezelik, de a Klarna „csupán” annyit tesz, hogy a távozók helyére nem vesz fel új embert.

buy-now-pay-later (BNPL) – vagyis vásárolj most, fizess később – modellre fókuszáló pénzügyi csoport, a Klarna tapasztalatai szerint az MI alkalmazása nagy mértékben csökkentette az ügyek kezelésére, megoldására fordított időt is – olvasható a Reuters beszámolójában.

A tavaly október óta Magyarországon is elérhető Klarna igazi „koránkelő” volt a GenAI bevezetésében. A költségcsökkentés mellett a produktivitás növelése volt a célja.

Az idei első félévben 673 millió svéd korona (mintegy 23,4 milliárd forint) nyereséget realizáló pénzügyi vállalat tájékoztatása szerint az MI mintegy 700 ember munkáját látja el, az átlagos ügykezelési idő pedig kettő és tizenegy perc között van.

A vállalat az elmúlt tizenkét hónapban mintegy ötezerről egészen 3800-ig csökkentette alkalmazotti létszámát, mondta el egy interjúban a Klarna vezérigazgatója. Sebastian Siemiatkowski azt ugyanakkor hangsúlyozta, hogy ehhez nem került sor elbocsátásokra, a létszámcsökkenés a lemorzsolódás, a munkaerő-elvándorlás eredménye.

MI-vel pótolja a távozó alkalmazottakat a Klarna

Egész egyszerűen senkit nem vettünk fel a távozók helyére, szeptember óta nincs munkaerő-felvétel a cégnél – tette hozzá a vezérigazgató.

A természetes karcsúsodás áldásos pénzügyi hatása

Az egy dolgozóra eső árbevétel 73 százalékkal nőtt egy év alatt. A korábbi 4 milliós értékről egészen 7 millió koronáig (243 millió forint) kúszott fel ez a mutató.

A Klarna azonban az eddig elért impozáns eredmények után sem áll meg, mérnökökön kívül a jövőben sem lesz munkaerőfelvétel. Anélkül, hogy külön határidőt szabtak volna meg erre, a menedzsment egészen a kétezer fős alkalmazotti létszámig hagyja majd érvényesülni a természetes lemorzsolódás karcsúsító hatását.

Miközben a fintech munkaügyi kiadásai összességükben csökkennek, az egyes alkalmazottak fizetését mégis jelentősen tudta emelni a vállalat – hangsúlyozták a Klarnánál.

A tőzsdei kibocsátásra készülő svéd fintech árbevétele az idei első félévben 13,3 milliárd koronára nőtt, amely 27 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit, és amelyben jelentős szerepe van a 38 százalékos árbevétel-növekedést realizáló amerikai piacnak. Az első félévben elért tekintélyes nyereség jócskán ellensúlyozza az egy évvel korábban regisztrált 456 millió koronás veszteséget. Bár Siemiatkowski szerint már észszerű lehet a jövő évi tőzsdére lépésről beszélni, de a cég még nem hozott végleges döntést a nyilvános részvénykibocsátásról.

(kép: Klarna.com, Pexels/ThisIsEngineering)

 

FRISS CIKKEINK

„Sírás az ajtóban, izguló szülők és boldog pillanatok: így segítheted elsős gyermeked zökkenőmentes iskolakezdését”

Lehet, hogy a legkisebb még játszani szeretne, te pedig nem alszol napok óta az iskolakezdés miatt? Nem vagytok egyedül! Az első osztály nemcsak a gyereknek, hanem a szülőnek is hatalmas mérföldkő. Mutatjuk, hogyan segítheted a beilleszkedést, hogy a sírás helyett az öröm legyen az első iskolai élményekből a meghatározó.

Túlélőcsomag aktív nyári napokra: a sportos bőrápolás titkai

Napfény, szabad levegő, mozgás – a nyári hónapok igazi ajándékot jelentenek a testnek és a léleknek is. Biciklizés a városban, kora reggeli futás, SUP-ozás a vízen vagy jógázás a parkban: bármelyik aktív program mellett döntünk, a bőrünk is elkísér minket. És bizony nem mindegy, hogyan viseli a fokozott igénybevételt. Az UV-sugárzás, a verejtékezés, a szél és a szmog mind stresszt jelentenek a bőr számára, így, ha szeretnénk, hogy sokáig üde és egészséges maradjon, fontos, hogy a szépségrutinunk is lépést tartson a nyári fordulatszámmal.

Egy kis luxus a végsőkig: Miért költ a Z generáció akkor is, ha bizonytalan a jövő?

A gazdasági nihilizmus és az érzelmi vásárlás pszichológiája a Z generáció körében: hogyan lett a retail therapy az új boldogságkeresési forma, és mit lépnek a márkák?

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!