A ’70-es évek legnagyobb gyereksztárja volt Magyarországon, szinte minden gyermekfilmben szerepelt, összesen 17-ben.
A gombafrizurás, tündéri, barna kisfiú 1965. augusztus 15-én született Budapesten. Három és félévesen került a kamera közelébe, A varázsló című filmben debütált. Szokatlan módon történt a kiválasztása. Keresztapja olvasott egy hirdetést, hogy 4-5 éves gyerekszereplőket keresnek. Mivel Krisztián vagány kisfiú volt, szólt az anyukájának, hogy vigyék el, hátha lesz valami belőle. A kissrác a sor elejére fúrta magát és a rendező ölébe ült, hogy az övé legyen a főszerep.
„Anyukám a lelkemre kötötte, hogy azt mondjam, 5 éves vagyok és nem három és fél. A Mafilm egykori Lumumba utcai stúdiójánál rengetegen voltak, sor végére kerültem. 10 perc után meguntam félre lökdöstem a gyerekeket – ezt később a rendező mesélte – beleültem a rendező ölébe, elmondtam, hogy Kovács Krisztiánnak hívnak, az apukám tengerész, anyukám nem dolgozik, 5 éves vagyok és nem három és fél. Szeretnék már kimenni, mert anyukám vár – mesélte a Friderikusz Showban 1997-ben.
Nem csoda, hogy a vagány kisfiút választották ki, később az is kiderült róla, hogy nagyon tehetséges. A film rendezője, Palásthy György ezért felkérte Török Sándor, aki számos regényt és mesét írt, hogy kifejezetten erre a kisfiúra írjon forgatókönyvet. Igy született meg a Hahó, Öcsi! és a Hahó, a tenger! Játszott még Az öreg bánya titkában, az Utánam, srácok!-ban, a Keménykalap és krumpliorrban, a Családi körben és a Svédcsavarban, illetve a Barátom, Boncában, ahol Bujtor István volt a partnere, – utóbbiért nívódíjat is kapott. Igazi színészóriással is színpadra lépett, Latinovits Zoltánnal az 1976-ban bemutatott, A Kutya, akit Bozzi úrnak hívtak című operettben ketten alakították a főszerepet.
Körülbelül hatéves volt a gyerek, amikor harmadik közös filmünket csinálták a rendezővel, ahol az egyik jelenetben a kislegénynek spenótot kellett ennie.
„Hang és reklamálás nélkül megcsinálta egyszer, kétszer, háromszor, mert valami ok miatt mindig meg kellett ismételni a jelenetet. Amikor a negyedik tányér spenótra került a sor, látszott, hogy már sok volt belőle, de mivel a jelenetet meg kellett csinálni, azért odamentem és nagyon szigorúan azt mondtam: úgy látszik, nekem az asztalra kell csapnom, ha azt akarom, hogy itt rend legyen! Erre Krisztián – aki már fülig spenótos volt, és kicsi lévén alig látszott ki az asztal mögül – letette a kanalat, felállt, majd nagyon komolyan kijelentette: „Kedves uram, akkor én ezt nem csinálom!”. Persze azonnal mindenki hátat fordított, nehogy kitörjön a nevetés, annyira mókás volt a jelenet. „Kedves és tanulságos az, hogy a forgatókönyvekből tanult választékosságokkal akart engem megsérteni, de úgy, hogy szabadon hagyja a visszaút lehetőségét, hogy még valamilyen módon megegyezhetünk a felvállalt feladat megoldásában. Életem egyik legszebb, legemlékezetesebb élménye” – nyilatkozta korábban az Origónak a rendező.
Hiába vált a nézők kedvencévé, nem maradt a színészi pályán. A 80-as évek elején amikor kinőtt a gyerekkorból beleunt a filmezésbe. Még a Színművészeti Főiskolára megpróbált bejutni, de csak az első rostán jutott túl. Nem bánta, hátat fordított a médiának, informatikus lett belőle.
„A kalandvágy vitt el. Angliában sokáig dolgoztam informatikusként, egy fejvadász cég keresett meg. Ausztriában éltem két évet, ott ugyanis van egy tiroli panzióm. Két évig én vittem, de meguntam, elég volt a rabszolgamunkából. Amerikában a második feleségemmel élek. Az első házasságomból született kislányom, Janka már felnőtt nő, Magyarországon jogász, és már egy kislánya is van, tehát bármily furcsa, nagypapa vagyok” – mesélte 2019-ben az Újságmúzeumnak.
Nem nézi vissza a saját filmjeit, szereti Európát, minden ide köti. Máig sokan megismerik, ha feltűnik a budapesti utcákon, persze csak az generáció, aki a filmjein nőtt fel.
