spot_imgspot_img
spot_img

Mi hoz nekünk a Nyúl éve 2023-ban?

-

Article Top Ad (AdSense)

Kínai naptár szerint 2023. január 22-én köszönt be az új év, melyet nem csak Kínában, hanem más országokban is ünnepli a kínai lakosság. A kínai zodiákus szerint idén a Nyúl évébe lépünk, ami nagyon szerencsésnek számít. A kínaiak körében ilyenkor jó házasságot kötni és gyermeket vállalni. De mire számíthatunk mi a Nyúl évében?

Kínában úgy tartják, hogy az új év hagyományosan nem január 1-én van, hanem később, január 21. és február 21. között. Ennek az az oka, hogy a Holdújév valójában egy tavaszváró ünnepségsorozat (Tavaszünnepként is nevezik), mely eredetileg 2-3 héten keresztül tartott. A Tavaszünnep két fontos célt szolgál. Az egyik, hogy a családok újraegyesülhessenek, megajándékozhassák és jókívánságokkal halmozzák el egymást. A másik pedig az, hogy elbúcsúztathassák az óévet, megszabadulhassanak a régi rossz dolgoktól, és szerencsében gazdag új évet biztosítsanak maguknak különféle rituálékkal.

Kínai újévi lampion (Fotó: iStockphoto)

Hogyan jön be a szerencse?

A Holdújév előestéjén minden kínai otthonban gondosan megfürdenek és új ruhát öltenek a kicsik és a nagyok. Az ajtókat és ablakokat széles tárják, hogy az óév balszerencséje kimehessen, és helyébe az új év szerencséje jöhessen. A házakat kitakarítják, de a padlót általában nem söprik fel, mert ha az összesepert piszkot kidobják, azzal a következő évi vagyonuktól szabadulnának meg. A dekoráció fontos tényező a kínai újévi időszaknak. Az emberek leginkább piros, arany vagy narancs színű tárgyakkal dekorálják ki az otthonaikat. Ilyen dekoráció például a vörös lampion, vagy a szerencse feliratot tartalmazó dekorpapír darabok, melyeket általában az ajtók két oldalára függesztenek fel.

Kínai újévi dekorációk (Fotó: iStockphoto)

A színek szimbolikája természetesen az ünnepi asztalról sem hiányozhat. A narancs (vagy mandarin) színe miatt hoz szerencsét, hiszen hasonlít az aranyéra, ami gazdagságot ígér. Ahogy a színeknek, úgy a számoknak is meghatározott jelentésük van. Újévkor Kínában, ha ajándékot adnak, ügyelni kell arra, hogy az ajándék száma páros legyen. Míg az európai kultúrában a 7-es szám hoz szerencsét, távol-keleti szomszédainknál a 8-as szám, mely elfektetve a végtelent jelenti, ezért hoz szerencsét. A 8-as szám megjelenik az újévi tálaláskor is. Nyolcszögletű tálcán 8 különböző újévi rágcsálnivalót kínálnak a családtagoknak.

Jellegzetes kínai újévi sütemény, a Tang Yuan (Fotó: iStockphoto)

Miért szerencsés a Nyúl a kínai zodiákus szerint?

Habár a kínaiak szerint mind a 12 jegy szerencsés, hiszen a legenda szerint ők lettek Buddha kiválasztottjai, a Nyúlra különösen igaz ez a megállapítás. Kínában úgy tartják, hogy a Nyúl jegyű ember diszkrét, nyugodt és mindig harmóniára törekszik. Fő célja, a hozzá közel állók oltalmazása. Megbocsátó és kerüli a másokkal való konfliktust. Munkáját komolyan veszi, szorgalmas, rendszerető, pontos és lelkiismeretes. Emiatt ritkán éri balszerencse.

A Nyúl a legszerencsésebb jegy (Fotó: iStockphoto)

A nyúl szerte a világon termékenységi szimbólumnak számít, tehát a Nyúl évében indított vállalkozás biztosan jövedelmező lesz. A kínaiak szerint ez az év a legalkalmasabb a gyermekáldásra, hiszen az utód erős és egészséges lesz. Mivel a Nyúl kreatív lélek, a művészetek iránt fogékony emberek is kibontakoztathatják végre szunnyadó tehetségüket.

A Szerencse fia (Fotó: iStockphoto)

A zodiákus szerint minden egyes jegyhez tartozik egy szín és egy elem, mely tizenkét évente változik. 2023 a Fekete Víz Nyúl éve, ami bajjóslatú neve ellenére mégis szerencsésnek számít a kínaiak szerint. A kínai asztrológia szerint a fekete szín az önuralmat és az elengedést szimbolizálja. Mindkettőhöz szükségünk van a nyugodt légkörre. A víz energiája lassú és nyugtató, ami arra enged következtetni, hogy a tavalyi évhez képest idén végre lenyugodhatnak a kedélyek, kevesebb stressz és lassú léptékű változások jöhetnek életünkbe. Ideje, hogy rohanó hétköznapjainkban lelassítsunk és átgondoljuk a dolgainkat.

Ne feledjük, mivel a világon minden mindennel kapcsolatban áll, érdemes kihasználnunk az Univerzum adta lehetőségeket, hogy a legjobbat hozhassuk ki saját sorsunkból.

Xīnnián Kuàilè! (Boldog Új Évet!)

A számmisztika szerint 2023 egy különleges év lesz

 

FRISS CIKKEINK

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!